2p
Az állam fizet a feldolgozásáért és azért is, ha kivonják a gyümölcsöt a piacról.

A Földművelésügyi Minisztérium 800 millió forintos támogatást ad 10-15 ezer tonna meggy feldolgozásához, és további 30 millió forintot a piacról történő átmeneti kivonásához - közölte a minisztérium az MTI-vel kedden.

A tárca így akarja elérni, hogy az ágazat minden szereplőjének, beleértve a meggytermelőket is, javuljon az anyagi helyzete. Ennek érdekében elvárja, hogy azok a termelők, akik a meggyet a letevőnek értékesítik, az árujukért méltányos - a nyújtott támogatás összegénél magasabb - árat kapjanak.

A feldolgozási támogatást szeptember 1. és 30. között lehet igényelni, a kifizetés várhatóan október végéig megtörténik - közölték.

A támogatás a termék feldolgozásához és közraktárban történő tárolásához igényelhető. A támogatás igénylőjének nyilatkoznia kell az előző három év átlagterméséről, az átlagos felvásárolt mennyiségről, illetve az átlagos feldolgozott mennyiségről, továbbá a kérelemhez csatolnia kell a felvásárlást és a feldolgozást igazoló 2014. évi szerződések, számlák és felvásárlási jegyek másolatát. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) jogosult ellenőrizni a megkötött szerződések, dokumentumok és nyilatkozatok tartalmát, továbbá a szerződéses feltételek teljesülését.

A feldolgozandó meggynek hazai fajtának kell lennie úgymint: érdi, újfehértói, debreceni, kántorjánosi, csengődi vagy cigánymeggy. A feldolgozásnak 2014. június 20. és július 20. között kell megtörténnie.

Ahogyan arról korábban már a Privátbankár is írt, idén kimagaslóan bő, 83 ezer tonnás termés várható, ez az ötéves átlagot 22 százalékkal haladja meg. Az FM most az ágazati szereplők bevonásával dolgozta ki a meggypiaci feszültségek kezeléséhez szükséges intézkedéseket. A tárca rendelete előreláthatóan a jövő hét közepén jelenhet meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Kamatmentes hitelt kapnak a hazai sertéstenyésztők
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 15:01
Elindult az Agrár Széchenyi Kártya új alkonstrukciója, kamat- és költségmentes hitel segíti a hazai sertéstenyésztőket.
Agrár Bírósághoz fordul a kormány az EU-Mercosur megállapodás kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 13:38
Több ezres gazdatüntetést szerveztek ma Strasbourgban az EU-Mercosur megállapodás ellen. A Fidesz és a Tisza is kifejezték egyet nem értésüket.
Agrár Romániai összefogásban Babis és a magyar tőke
Szakonyi Péter | 2026. január 19. 19:12
Közös céggel kíván áttörést elérni a régió gabonakereskedelmében Andrej Babis cseh miniszterelnök cége – immár magyar partnereivel. A közelmúltban létrejött megállapodás szerint az East Grain SA-n keresztül a cseh Agrofert csoport is részt vett a magyar UBM csoport romániai takarmányipari befektetésének kivásárlásában. Az East Grain az idei évben egymillió tonna gabona kereskedelmét tervezi.
Agrár Életjelek? Óriási gödröt ásott, most kecmereghet ki belőle a traktorpiac
Privátbankár.hu | 2026. január 19. 08:39
Enyhén növekedett a forgalomba helyezett új erőgépek száma tavaly Magyarországon.
Agrár Feladják a küzdelmet a magyar kisgazdaságok
Szirmai S. Péter | 2026. január 16. 14:46
A nehéz évek után – a borús kilátások hatására is – látványosan csökken a hazai gazdaságok száma. Héjja Csabát, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának stratégiai elemzőjét és Bognár Istvánt, az üzletág szenior üzletfejlesztési menedzserét a gyorsuló koncentráció várható következményeiről kérdeztük.
Agrár Újból erőset szólt az agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 17:05
Újabb merényletet lát az európai gazdák ellen a többség által megszavazott EU-Mercosur szabadkereskedelmi megállapodásban.
Agrár Befektetők figyelem! Radikális új szabályok a földtörvényben
Szirmai S. Péter | 2026. január 9. 10:31
Felkeltette a befektetők érdeklődését is, hogy a földforgalmi törvény módosításával januártól (egy hónapos aranykalászos tanfolyam után) szinte bárki vásárlóként jelenhet meg a magyar piacon. A szektor krízise miatt azonban egyelőre nem kerül a spekulánsok célkeresztjébe a „magyar föld”.
Agrár Üzent az agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. január 3. 11:44
Facebook-oldalán Nagy István a Magyar Falu Programra hívta fel a figyelmet.
Agrár Megduplázódott az erdők területe 100 év alatt Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 10:38
Az elmúlt több mint 5 évben a legtöbb erdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében telepítették.
Agrár Magyar segédlettel napolták el a vitatott agrármegállapodást
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 14:25
Több mint száz magyar gazdálkodó is részt vett a mintegy tízezer fős összeurópai gazdatüntetésen csütörtökön Brüsszelben – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG