2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Idén november jelentősen nőttek a mezőgazdasági termelői árak, de ennek csak a gazdák örülhetnek.

2017 novemberében a mezőgazdasági termelői árak 7,7 százalékkal meghaladták a 2016 azonos időszakit, ami a növényi termékek árának 8,6, valamint az élő állatok és állati termékek árának 6,4 százalékos növekedéséből tevődik össze – közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankárral.

Durván dráguló gyümölcsök

A gabonafélék ára 12, ezen belül a búzáé ugyancsak 12, a kukoricáé 13, az árpáé 8,9 százalékkal magasabb lett. De az igazán nagy ugrást a gyümölcsfélék 38 százalékos emelkedése jelentette, ezek közt az alma ára kimagaslóan, 68 százalékkal nőtt, ami az ipari alma árának jelentős, 177 százalékos növekedéséből adódik. A szőlő ára 16 százalékkal nőtt.

Az élő állatok termelőiár-szintje 1,2, az állati termékeké 18 százalékkal emelkedett. A vágóbaromfi ára 4,6 százalékkal nőtt, ezzel szemben a vágósertésé 2,9 százalékkal csökkent. A tej ára 16, a tojásé 26 százalékkal emelkedett.

A mezőgazdasági termelői árak 5,6 százalékkal növekedtek. Ezen belül a növényi termékek ára 3,0, az élő állatok és állati termékeké 9,9 százalékkal lett magasabb.

A gabonafélék ára 4,4 százalékkal emelkedett, míg a zöldségfélék ára összességében 0,2 százalékkal csökkent, a gyümölcsöké pedig 19 százalékkal nőtt. A burgonya ára 6,7 százalékkal visszaesett.

A vágósertés ára összességében 13 százalékkal nőtt. Felvásárlási ára az elmúlt öt évben 2016. január–áprilisban volt a legalacsonyabb, ezt követően a május–júliusi hónapokban drasztikusan nőtt, 2017 júniusa óta csökkenő tendenciát mutat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
Agrár Dagad a botrány Kósa Lajosék volt cégénél
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 16. 06:06
A leányvállalatát érintő újabb brutális készlethiányról tett közzé rendkívüli tőzsdei tájékoztatást nemrég a milliárdos sikkasztás gyanúja miatt nyomozás alatt álló Bászna Gabona Zrt. f.a. egyik volt partnere.
Agrár Súlyos helyzet: nem nő már vissza a fű a legelőkön
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 14:21
Katasztrofális terméskiesésre számítanak a német gazdák.
Agrár Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 19:07
A TrendFM-nek nyilatkozó, kútfúrással foglalkozó cég vezetője azt is elmondta, milyen mélységtől engedélykötelesek a házi kutak, és mennyire ellenállók az aszálynak.
Agrár Mikor csökkenhet a zöldségek és gyümölcsök áfája, lesz-e ukrán kukorica Magyarországon? Raskó Györgyöt kérdeztük
Izsó Márton – Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 5. 14:31
A Tisza-kormány eddig nem árulta el, hogy mikor csökkentik a zöldségek és a gyümölcsök áfáját, Raskó György viszont erről is beszélt a Klasszis Podcast legújabb adásában. Az agrárközgazdász minden idők leggyengébb magyar gabonatermésére számít 2026-ban, a pusztító szárazság ugyanis megsemmisítette a kukoricaföldek jelentős részét. A borágazat állandó válságban van, de a magyar kivinek, pisztáciának és fügének szerinte van jövője. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG