2p
A méhek negyede elhullott Békésben a télen. A túl kevés termelő méh miatt pedig idén kevés repce- és akácméz lesz.

Nem csak a hideg a hibás

Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke elmondta, hogy nem önmagában a nagy hideg okozta a méhelhullást, hanem az, hogy tavaly elszaporodott az ázsiai varroa atka nevű kártevő, amely nagyon legyengítette a méhek immunrendszerét. Ráadásul a télen egy hasmenés-vírus is pusztított a kaptárakban.

Tudnak olyan méhészről Békésen, akinek 240 méhcsaládjából csak 20 maradt meg, és az országban vannak megyék, ahol a méhek 30 százaléka is elpusztult.

Még lehet jó a termés

A korai virágzású fajtáknál, a repcénél és az akácnál már nem lehet megfelelő gyorsasággal helyreállítani a termelő méhek állományát, így ott biztosan lesz hozamkiesés. Közepesnél jobb év e két fajtából még kimagaslóan jó termés esetén sem lehet. A szakember úgy vélte, a méhcsaládok a napraforgó virágzására lehetnek ismét teljes értékűek.

Békés megyében mintegy ezren foglalkoznak méhészkedéssel, a megyei egyesületnek 830 tagja van. A méhcsaládok számát ősszel hetvenháromezerre becsülték.

Haász Ferenc elmondta: az utóbbi években egyre többen és - a jövedelmezőség javítása érdekében - egyre több méhcsaláddal kezdtek méhészkedni, ám a méhlegelők nagysága nem nőtt. Néhány megyében az egy négyzetkilométerre eső méhcsalád-szám 16-18 (Békésben 14), miközben a hetvenes-nyolcvanas években ez a szám 4-5 volt. A mézelő növények méztermelő-kapacitása adott, ha több méhcsalád jut a területre, akkor az egy családra jutó hozam csökken.

Évekbe telik kiszorítani a hamisítványt

A kínai dömpingmézzel kapcsolatban több beadványt is eljuttattak az Európai Bizottsághoz, ám úgy számolnak, még 2-3 év, mire bármilyen intézkedés történhet Brüsszelben.

Lassan bővül az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által szorgalmazott uniós mézadatbank is, amellyel vissza lehetne szorítani a hamisított mézek bejutását az európai piacokra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Egyre nagyobb a baj Horvátországban – egy egész ágazat van végveszélyben
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 11:08
89-re nőtt a járványgócok száma.
Agrár Megnyitják a pénzcsapot az aszálykárt szenvedett gazdák előtt
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 19:34
Erről döntött a kormány.
Agrár Bajban a csemegekukorica: arat a hőség és az aszály
Szirmai S. Péter | 2026. június 30. 11:01
Nemsokára megkezdődik a csemegekukorica betakarítása, de a növényt stresszeli a negyven fokos hőség, a légköri aszály, amelyen az öntözés is alig segít. Félő, hogy tovább csökken a már amúgy is csaknem megfeleződött vetésterület.
Agrár Radikális diéta nélkül is ehetünk egészségesebben – fontos kutatás zárult le
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 13:25
Négy év kutatómunka, több ezer résztvevő és számos szakmai szervezet együttműködése után jelentős tanulságokkal zárult a PLAN’EAT projekt, amely azt vizsgálta, hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket.
Agrár Most már nagyon barátkozna a Samsung a gödiekkel
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 11:28
A Samsung gödi üzeme átfogó környezetvédelmi akciótervet valósít meg, amely magába foglalja a zajvédelmi intézkedéseket, valós idejű zaj,- és levegőminőség-mérési rendszerek telepítését, valamint helyi társadalmi szerepvállalásának további erősítését – közölte a cég.
Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG