2013-ban a búza termésmennyisége 25 százalékkal, a kukoricáé 41 százalékkal haladta meg a 2012. évit - közölte a KSH 2014 januárjában a 2013-as év eredményeit összegezve. A kukorica 6 millió 725 ezer tonnás betakarított termésmennyisége ugyanakkor 7 százalékkal elmaradt a 2008-2012 közötti átlagtól.
Búzából 2013-ban, az egy évvel korábbinál 2 százalékkal nagyobb területről, 1,088 millió hektárról 5 millió tonna termést takarítottak be, a termésátlag hektáronként 4630 kilogramm volt.
Kukoricát 5 százalékkal több területről, 1 millió 254 ezer hektárról takarítottak be, mint 2012-ben. A 6 millió 725 ezer tonnás termés 41 százalékkal haladta meg az előző évit. A termésátlag 34 százalékkal nőtt, hektáronként 5360 kilogrammra.
A KSH közlése szerint a fontosabb őszi betakarítású növények termésmennyisége - a burgonya és a cukorrépa kivételével - magasabb volt 2013-ban az előző évinél.
A Földművelési Minisztérium korábbi, a múlt évre vonatkozó előzetes adatai szerint az országban a learatott őszi búza termésmennyisége meghaladta az 5 millió tonnát, a kukoricáé pedig a 9 millió tonnát.
A fontosabb növényi kultúrák tavalyi előzetes terméseredményeit teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Wellness és gyorsbüfé az ókorban – Ave, Flavius!
2 órája
-
Megállapodott a Lufthansa a szakszervezettel: véget érhet a sztrájk
12 órája
-
Elakadt Trump gázai terve: alig érkezett meg a beígért milliárdok töredéke
12 órája
-
Így várja a forint a vasárnapi választást
13 órája
-
Reuters: 16 év alatt először szembesül az Orbán-kormány kiélezett választásokkal
13 órája
-
Bízunk még az államban, vagy ehhez kormányváltás kell? Ez Viszont Privát
13 órája
-
Kiderült, mennyi pénz áramlott a Puskás Akadémiához az Orbán-kormány eddigi évei alatt
14 órája
Mfor.hu Top24
- Ennyi pénz áramlott az Orbán-kormány 16 éve alatt a felcsúti fociba
- Reuters: fordulóponthoz érhet az Orbán-korszak a közelgő választáson
- Bombaformában várja a forint a vasárnapot
- Rövidesen helyreállhat a Barátság vezeték, de kulcskérdés az európai pénz
- Mi vár a sajtóra a választások után?
- Kamara: az orvosok jóval kevesebb mint fele dolgozik csak az állami ellátásban
- 3000 lakás épülhet a budapesti Duna-parton
Agrár
Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
Agrár
Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Agrár
Mérsékelt marad a tojás drágulása
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 17:01
Húsvétkor és a következő években is. A magyar tojásfogyasztó nemzet, többet eszünk a világátlagnál, a hazai termelés azonban lépést tud tartani az igényekkel.
Agrár
Barna vagy fehér héjú? Melyik tojás a jobb?
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:35
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. De tudunk-e mindent róla? Vannak, akik szerint a barna héjú tyúktojás egészségesebb, míg mások a fehéret részesítik előnyben. Hogyan érdemes főzni és meddig áll el? Kell-e hűtőben tartani? Ezekre a kérdésekre keresett választ húsvét apropóján laptársunk, a Klasszis Média csoportba tartozó Mfor.
Agrár
Haszon – a tojás friss, a hús finom, de sok mást is adhat még a tyúk
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 17:21
Sok felelősséggel is jár persze, de nagy hely sem kell hozzá, és akár a külvárosban is tartható.
Agrár
Durvul az agrárválság: már a túlélés a tét a gabona- és a tejtermelésben
Szirmai S. Péter | 2026. március 27. 15:01
Általános válságban van a magyar mezőgazdaság. Eltűnt a jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, a piacok befagytak, a tejtermelők és sertéstartók a túlélésért küzdenek, figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Agrár
Itt van Donald Trump ajándéka Aljakszandr Lukasenkának
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:20
Az Egyesült Államok enyhített a fehérorosz állami tulajdonú Belinvestbank és műtrágyát gyártó vállalatok elleni szankciókon – közölte az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön.
Agrár
Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 19:28
Mit okoz a húsiparban az iráni háború miatt elszálló energiaár?
Agrár
Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár
Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
Heti top
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban 2026. április 9. 10:21
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
Friss
Nemzetközi
Megállapodott a Lufthansa a szakszervezettel: véget érhet a sztrájk
Ezzel több évre lezárják a foglalkoztatási kérdéseket.
12 órája
Nemzetközi
Elakadt Trump gázai terve: alig érkezett meg a beígért milliárdok töredéke
Megállapodtak, de nem akarnak érkezni a pénzek.
12 órája
Részvény / Deviza / Áru
Így várja a forint a vasárnapi választást
Erős héten van túl a hazai fizetőeszköz.
13 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ukrán milliárdos vásárolta be magát a román acéliparba2026. április 10. 15:10 -
Rekordberuházásba kezd a Vajda-Papír Csoport2026. április 10. 06:00 -
Milliárdos ékszerekben tartják pénzüket a világsztárok2026. április 9. 16:00 -
Csempegyártásba száll be az egyik leggazdagabb magyar, Szatmári Zoltán2026. április 9. 05:55 -
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Idén megmosolyogtató érdekességek is vannak a kormány adói között
05:34
-
Megéri lekötni: infláció feletti kamatokat kínálnak a bankok
16:56
-
Bajban London világhírű éjszakai bulihelyei
15:57
-
Új fogalommal ismerkedik a világ, humanitárius jellegű tűzszünet
15:03
-
Már a Közel-Keleten is irtja az iráni drónokat Ukrajna
14:05
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Rendszerváltó Nagykoncert a Hősök terén – sztárfellépőkkel készülnek a szervezők
16:20
-
Elek István: Válasz Mirkóczki Ádámnak
13:23
-
A fiataloknak meg kell köszönniük az idősebbeknek a támogatásokat Orbán Viktor szerint
11:58
-
Visszanézett a tél: havazott a Kékestetőn és a magasabb hegycsúcsokon
09:35
-
Orbán Viktor hajnalban üzent: káoszról, nyomásról és fenyegetésekről beszélt a választás előtt
08:16
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
top 24
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
2026. április 10. 11:34
-
Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
2026. április 10. 10:52
-
Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
2026. április 10. 08:01
-
Így várja a forint a vasárnapi választást
2026. április 10. 18:45



