2p
Ismét csökkentek a mezőgazdasági termelői árak.

2015 júniusában a mezőgazdasági termelői árak 6,2 százalékkal elmaradtak az előző év azonos időszakitól. Ezen belül a növényi termékek ára 3,6, az élő állatok és állati termékeké 10,4 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a legfrissebb adatokat. 

2015. júniusban a 2014. júniusihoz képest:

  • A gabonafélék ára 13,4, a zöldségféléké 2,1 százalékkal visszaesett.
  • A burgonya ára 30 százalékkal nőtt, ami  az újburgonya piaci megjelenésével magyarázható.
  • A gyümölcsfélék ára 16,1 százalékkal emelkedett, a termékcsoport árindexét jellemzően az ebben az időszakban értékesített meggy 15 százalékos áremelkedése határozta meg.
  • Az élő állatok termelőiár-szintje 7,8, az állati termékeké 15,8 százalékkal alacsonyabb lett.

2015. január–júniusban az előző év azonos időszakához viszonyítva:

  • A mezőgazdasági termelői árak 6,9 százalékkal, ezen belül a növényi termékeké 5,9, az élő állatok és állati termékeké 8,6 százalékkal csökkentek.
  • A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 1,8 százalékkal alacsonyabbak voltak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 2,5 százalékos csökkenéséből, illetve a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 3 százalékos növekedéséből adódott. A folyó termelőfelhasználás árszínvonalának mérséklődése az energia és kenőanyagok (10,3%), illetve a takarmányok (6,9%) árának csökkenéséből és az állatgyógyászati termékek (3,3%), növényvédő szerek (2,7%) és a műtrágyák (3,0%) kismértékű árnövekedéséből tevődik össze.
  • Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke 2015. január–júniusban 94,8 százalék volt, azaz 2014 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben csökkentek, mint a ráfordítási árak - közölte a KSH.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG