2p
4,5 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai 4,5 százalékos növekedés a növényi termékek árának 0,9 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 15 százalékos növekedéséből tevődik össze.

2017 májusában 2016 májusához képest:

  • A gabonafélék ára 1,8 százalékkal emelkedett, az ipari növények ára 3 százalékkal mérséklődött.
  • A gyümölcsök ára 12, az eperé 18, az almáé 6,2 százalékkal nőtt.
  • A zöldségfélék ára 11 százalékkal csökkent, ezen belül a paradicsomé 5,7 százalékkal emelkedett, a zöldpaprikáé pedig 6,9 százalékkal csökkent.
  • A burgonya ára 12 százalékkal nőtt.
  • Az élő állatok termelőiár-szintje 13, az állati termékeké 20 százalékkal emelkedett.
  • A vágósertés ára 31 százalékkal nőtt, kilogrammonként 444 forintra, amely az elmúlt évek legmagasabb felvásárlási ára. Ez kilogrammonként 22 forinttal volt több, mint egy hónappal azelőtt.
  • A vágócsirke ára 3,2 százalékkal csökkent. Az elmúlt négy hónapban a vágócsirke felvásárlási ára kilogrammonként 250 forint körül stagnált.
  • A tej ára 30 százalékkal emelkedett.

2017 január–májusa az előző év azonos időszakához viszonyítva:

  • A mezőgazdasági termelői árak 1,2 százalékkal növekedtek. Ezen belül a növényi termékek ára 4,1 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 11 százalékkal emelkedett.
  • A zöldségfélék ára 6,9 százalékkal csökkent, a gyümölcsöké 1,7 százalékkal nőtt.
  • A burgonya ára 1,6 százalékkal csökkent.
  • A vágósertés ára 26, a tej ára 22 százalékkal emelkedett - közölte a KSH.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG