5p

Az előző negyedévi, 27,5-ről 30,5-re emelkedett a Takarék AgrárTrend Index értéke. Az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom jelentős mértékű bővülése jótékonyan hatott az egyes termékpályák szereplőire, továbbá a vendéglátóhelyek újranyitása is javuló hangulatot eredményez a mezőgazdaságban. Az előző negyedévhez képest csak a sertéságazat kilátásai romlottak, miután szeptemberben Németországban megjelent a sertéspestis.

A Takarék AgrárTrend Index értéke a 48 pontos skálán 2020 harmadik negyedévének végén 30,5 pontra emelkedett, ez három ponttal magasabb az előző negyedévinél – ismertették a Takarékbank szakértői mai sajtótájékoztatóján.

Szeptemberben beütött a sertéspestis. Fotó: Pixabay
Szeptemberben beütött a sertéspestis. Fotó: Pixabay

A várakozások szinte kivétel nélkül minden termékpályán emelkedtek. A leginkább pesszimisták változatlanul a baromfi termékpálya szereplői, viszont ott is jelentős javulás látszik az év előző negyedévéhez képest. Csökkenő trend a sertés termékpályán látható, amelynek piaci viszonyait továbbra is az afrikai sertéspestis alakítja. A szőlő-bor termékpályán tapasztalt korábbi bizonytalanságot a belföldi turizmus harmadik negyedévi felpörgése jelentősen javította. Emellett a szántóföldi növénytermesztőknél a tavaszi aszály a vártnál kisebb mértékű terméskiesést okozott, így 4-5 pontos emelkedést hozott az elmúlt negyedév. 

A Takarékbank agrárügyfeleinek szeptember végi megkérdezése alapján készült összegzésben a hitelintézet agrárelemzői megállapították, hogy a gyengülő forintárfolyam –azon inputanyagok esetében, amelyek jellemzően importból beszerezhetők – 5-10 százalékos drágulást okozott, viszont az exporttermékeknél ugyanez magasabb bevételt jelent, amely enyhén javítja az érintett termékpályák jövedelmezőségét. 

A tavaszi fagykárok a gyümölcstermelőknél jelentős terméskiesést okoztak, amelyet az átlagosnál magasabb felvásárlási ár csak részben tudott kompenzálni. A zöldségtermesztők több esetben átalakult kereskedelmi csatornákról számoltak be, az élelmiszer-kiskereskedelmi szereplők a gyenge forintárfolyam miatt csökkent importáru-mennyiségről beszéltek, ami véleményük szerint jobb helyzetbe hozta a hazai termelőket. A tojáságazatban továbbra is kielégítő felvásárlási árakról és keresletről számoltak be az ügyfelek. 

Miután az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom nagyobb részben kompenzálta a vendéglátóhelyek bezárásával együtt járó keresletcsökkenést, továbbá júliusban, augusztusban a belföldi turizmus is magasabb forgalmi adatokat mutatott az előző évinél, a Takarékbank agrárelemzői javították a 2020-as év kibocsátási várakozásait. 

Ami a kilátásokat illeti, a sertéságazat kivételével a termékpályák rendre javuló trendet mutatnak. Kifejezetten bizakodásra ad okot, hogy a leginkább pesszimista hangulatot mutató baromfiszektor is csupán 4 ponttal van lemaradva a teljes agrárium indexértékétől. Bár Magyarország szeptemberben megkapta a madárinfluenza-mentes státuszt, s fontosabb távol-keleti piacunk, Japán is feloldotta az importtilalmat október 8-án, továbbra is jelentős felhalmozott készletekről számoltak be a megkérdezettek, ami kissé túlkínálatos piacot mutat és ez alapvetően a nyomott feldolgozói árakban is megmutatkozik.

A szőlő-bor termékpályán volt szükség a leggyorsabb alkalmazkodásra: számos szereplő nyitott, akár közvetlenül is a kiskereskedelem irányába, és sok borászat indította el a közvetlen online értékesítési csatornáit. A lédig borokat előállító pincészetek megnövekedett keresletről és a korábbinál magasabb árakról számoltak be, továbbá a gyenge forintárfolyam jótékonyan hatott az ágazat jövedelmezőségére, a zöldszüret adta lehetőséget leginkább a tokaji borvidéken használták ki a szőlősgazdák.

tejágazatban kielégítő átvételi árakat látni a nyerstej esetében, a megnövekedett hazai feldolgozó kapacitások pedig olyan értelemben hatottak pozitívan az ágazatra, hogy az esetlegesen szűkölő exportlehetőségeket a termelők fel tudták váltani hazai kapcsolatokkal. A húsmarha termékpálya szereplői alapvetően a kedvező árfolyamhatásokat élvezik, egyelőre nem mutatnak számottevő keresletcsökkenést. A szántóföldi növénytermesztők rendre dráguló inputanyagokról számoltak be, azonban a tavaszi aszály kisebb mértékű terméskiesést okozott, amihez kedvező belföldi- és értékesítési árak párosulnak, így ezen termékpályákon átlag feletti pontértéket látunk.

A harmadik negyedévi felmérés talán legfontosabb üzenete az integrációs kapcsolatok felértékelődése.A pandémia következtében kialakult bizonytalan piaci helyzetekhez a kistermelők önmagukban kevésbe tudtak volna alkalmazkodni: a több esetben éves keretszerződésben rögzített input-output árak a kis- közepes termelőknek kiszámíthatóságot biztosítanak, ami jelen piaci helyzetben talán a leglényegesebb. Persze kérdés, hogy a következő évi szerződések milyen feltételeket fognak biztosítani, azonban a 2020-as év eddigi eseményei rámutattak, hogy mennyire jótékonyan tud hatni a teljes magyar agráriumra, ha egy-egy termékpályán szoros integrációs kapcsolatokat látunk. A Takarékbank megítélése szerint ez lehet a kulcsa annak, hogy a teljes magyar agrárium továbbra is ütésálló legyen a hirtelen bekövetkező piaci sokkokkal szemben.

Címkék: Agrár Takarékbank

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG