Magyarországon a pezsgőfogyasztás 80 százaléka az év végi ünnepekhez - a karácsonyhoz és a szilveszterhez - köthető a felmérések szerint. A mostani kampánnyal ezen szeretnének változtatni, szeretnék elérni, hogy a magyar emberek az év más időszakaiban is igyanak pezsgőt - mondta Simon Péter, a zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese.
Az agrármarketing finanszírozására az idén mintegy egymilliárd forint áll rendelkezésre, szemben a múlt évi mintegy 3,2 milliárd forint körüli összeggel. A múlt évben az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár miatt volt lényegesen nagyobb az agrármarketingre felhasználható pénz.
Barátossy Gábor, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) borászati és alkoholos italok igazgatóságának igazgatóhelyettese közölte: 2011-ben a forgalomba került pezsgő mennyisége belföldön mintegy 30 ezer hektoliter volt, míg az idén ez az első hat hónapban csaknem megduplázódott, mintegy 57 ezer hektoliter volt. Az elmúlt három évben a pezsgő-előállítással foglalkozó pincészetek száma is megkétszereződött. Most 20 pincészetben készítenek pezsgőt Magyarországon.
A magyar bor-, gyöngyözőbor és pezsgőfogyasztást népszerűsítő kommunikációs kampányt indított a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing (AMC) vezérigazgatósága, annak érdekében, hogy éves szinten kiegyenlítettebbé tegye a fogyasztást.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Visszaszólt az ukrán bank a NAV-nak a pénzszállítók ügyében: félrefordítás történt?
9 órája
-
Mennyit ér az ingatlanom? Újbudán még a felújítandó panelért is 75 milliót kérnek
10 órája
-
Mit művelt szerdán a forint? Nézze meg!
10 órája
-
A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
10 órája
-
Reagáltak az ukránok J. D. Vance vádjaira, nem veszik komolyan
11 órája
-
Újabb fordulat a lefoglalt ukrán pénzszállítók ügyében
11 órája
-
Trump új vámokat vezet be
12 órája
Mfor.hu Top24
- Ukrán pénzszállítók ügye: az Oscsadbank szerint a NAV meghamisította a videót
- Kegyelmi állapotban vagyunk – de vajon meddig?
- A nyugdíjasok megint jobban jártak, mint a bérből és fizetésből élők
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
- Ebből Kormányinfó lesz: újabb bejelentésekre készül Gulyás Gergely
- J. D. Vance kiállása Orbán Viktor mellett kiverte a biztosítékot Brüsszelben
- Trump bekeményített: komoly vámokat jelentett be
Agrár
Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
Agrár
Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Agrár
Mérsékelt marad a tojás drágulása
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 17:01
Húsvétkor és a következő években is. A magyar tojásfogyasztó nemzet, többet eszünk a világátlagnál, a hazai termelés azonban lépést tud tartani az igényekkel.
Agrár
Barna vagy fehér héjú? Melyik tojás a jobb?
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:35
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. De tudunk-e mindent róla? Vannak, akik szerint a barna héjú tyúktojás egészségesebb, míg mások a fehéret részesítik előnyben. Hogyan érdemes főzni és meddig áll el? Kell-e hűtőben tartani? Ezekre a kérdésekre keresett választ húsvét apropóján laptársunk, a Klasszis Média csoportba tartozó Mfor.
Agrár
Haszon – a tojás friss, a hús finom, de sok mást is adhat még a tyúk
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 17:21
Sok felelősséggel is jár persze, de nagy hely sem kell hozzá, és akár a külvárosban is tartható.
Agrár
Durvul az agrárválság: már a túlélés a tét a gabona- és a tejtermelésben
Szirmai S. Péter | 2026. március 27. 15:01
Általános válságban van a magyar mezőgazdaság. Eltűnt a jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, a piacok befagytak, a tejtermelők és sertéstartók a túlélésért küzdenek, figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Agrár
Itt van Donald Trump ajándéka Aljakszandr Lukasenkának
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:20
Az Egyesült Államok enyhített a fehérorosz állami tulajdonú Belinvestbank és műtrágyát gyártó vállalatok elleni szankciókon – közölte az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön.
Agrár
Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 19:28
Mit okoz a húsiparban az iráni háború miatt elszálló energiaár?
Agrár
Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár
Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
Heti top
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- „Menjetek a szoroshoz és védjétek meg” – tényleg hátat fordít Trump az iráni háborúnak? 2026. április 3. 06:01
- Feltartóztatak egy orosz tartályhajót, amely hatalmas olajszennyezést okozott a Balti-tengeren 2026. április 3. 15:45
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
Friss
Nemzetközi
Visszaszólt az ukrán bank a NAV-nak a pénzszállítók ügyében: félrefordítás történt?
Az ukrán pénzintézet válaszában több érdekesség is akad.
9 órája
Részvény / Deviza / Áru
A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
10 órája
A 100 Leggazdagabb
-
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00 -
350 milliárdos beruházást indít a Bárány család érdekeltségébe tartozó Master Good2026. április 8. 06:30 -
Úszó birodalommal szeli az olasz habokat Zuckerberg2026. április 7. 15:00 -
-
40 éves lett a milliárdos magyar üzletember egykori párja: így él ma Zimány Linda2026. április 2. 15:50
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A kkv-k óvatos optimizmusa tartja életben a gazdaságot
16:54
-
Közölte az Exxon, mennyit bukott eddig Trump háborúján
16:13
-
Ursula von der Leyen atomfegyvert akar az uniónak
14:10
-
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba
13:33
-
Kétszeresére nőtt a repülőgép-üzemanyag ára
12:53
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Egy kíméletlen jóslat a mai valóságunkról
18:52
-
Friss termékek, helyi ízek, kézműves portékák – újra jön a Szak(MA)rket Egerben
15:34
-
Előrelépés az egri elkerülő út ügyében: a helyi igények is bekerülnek a tervezésbe
15:02
-
Stabil kétharmadot mér a Medián a Tisza Pártnak – szoros körzetek dönthetnek, Magyar Péter szerint nem közvélemény-kutatást kell nyerni
13:02
-
Mire számíthatunk Egerben ezen a héten az útfelújítások miatt?
12:44
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét
2026. április 4. 13:30
top 24
-
Megszólalt a szerb elnök a robbanószerekről, a magyar választásokig nem derül ki, mi történt
2026. április 8. 15:44
-
Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
2026. április 8. 07:35
-
Újabb fordulat a lefoglalt ukrán pénzszállítók ügyében
2026. április 8. 17:11
-
Visszaszólt az ukrán bank a NAV-nak a pénzszállítók ügyében: félrefordítás történt?
2026. április 8. 19:33
-
Iránytű Intézet: magabiztosan vezet a Tisza
2026. április 8. 07:12




