Az uniós piacon 5-10 százalékos versenyelőnye van azoknak a magyar agrárvállalkozásoknak, amelyek a precíziós gazdálkodási technológia segítségével termelnek, a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 2010 óta összesen mintegy 200 földi jeladó állomást létesített, amely gyakorlatilag országos lefedettséget nyújt a rendszer számára.
A cég közleménye szerint a rendszer országos szinten az európai országok közül egyelőre kizárólag Magyarországon épült ki. Hasonló kiterjedésű hálózat csak az Egyesült Államokban működik, a nyugat-európai országokban csak kisebb rendszerek üzemelnek.
Az úgynevezett valós idejű korrekciós jel hálózat (Real Time Kinematic, vagy RTK rendszer) a GPS alapú rendszereknél jóval pontosabb, 1-2 centiméteres helymeghatározást tesz lehetővé: így például a vetést és permetezést a parcellán időben több hónapos, vagy akár több éves eltolódást követően is centiméteres pontossággal lehet elvégezni.
Bővülés előtt a piac
A magyarországi RTK rendszert használó mezőgazdasági nagygépek száma várhatóan még az idén elérni az 500-at. A KITE ismertetése szerint évente összesen 1-3 ezer traktort adnak el Magyarországon. A piac a pályázati forrásoktól és az agrárszektor beruházási kedvétől függően évről évre nagy kilengéseket mutat. A KITE Zrt. részesedése az összes eladásból 25-30 százalékos, a legalább 250-280 lóerő teljesítményű, úgynevezett nagy szántóföldi traktorok kategórián belül 40-50 százalék között mozog.
A KITE tavaly több mint tíz százalékkal, 177,5 milliárd forintról 204,7 milliárd forintra növelte árbevételét, mérleg szerint eredménye 2012-ben mintegy 3,5 milliárd forint volt. Az idei év első kilenc hónapjában a társaság forgalmát és eredményét is tovább növelte.
A vállalat egész Magyarországon jelen van, tevékenységét nádudvari központtal 5 régióban, 19 alközponttal, továbbá regionális géptelepekkel és kertészeti teleppel végzi. Munkavállalóinak a száma csaknem 900 fő.
A KITE szerint egyre több modern géppel dolgoznak a gazdák.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
5 perce
-
Mi lesz velünk, ha 3 fokkal melegebb lesz a Föld éghajlata? Erről is beszélnek a Klasszis Média ESG konferenciáján
körülbelül 1 órája
-
Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
körülbelül 1 órája
-
Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
2 órája
-
Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
2 órája
-
Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
3 órája
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
3 órája
Mfor.hu Top24
- NANU-NANU, alias Szikora Róbert (frissítve!)
- Lehullt a lepel: Orbán Viktor ennyit kapott végkielégítésként
- Durva kommentcunami zúdult Orvos-Tóth Noémire az ügynökakták miatt
- Nyomoznak Navracsics Tiborék pénzosztása ügyében
- Ügynökakták: jönnek elő a nagy nevek
- Beesett az európai gázár, de a vámok maradnak – az amerikai választás hatásai
- Maderiai nyugdíjas évekre készül Nyerges Zsolt?
Agrár
Mi lesz velünk, ha 3 fokkal melegebb lesz a Föld éghajlata? Erről is beszélnek a Klasszis Média ESG konferenciáján
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 10:13
Fenntarthatóság egy gyorsan változó világban. Csütörtökön konferenciát és díjátadót rendeznek. Tudósításunk a rendezvényről.
Agrár
Magyar Péter: Nincs akadálya, hogy az ukrán kukorica áthaladjon Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 11:18
Lezárt, leplombált vonatokon szállítaná Magyarországon keresztül a gabonát Nyugat-Európába Ukrajna, amelynek fekete-tengeri kereskedelmi útvonalai túl veszélyessé váltak.
Agrár
A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár
Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár
Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár
Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár
Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár
Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár
Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár
Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Makro / Külgazdaság
Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
2 órája
Nemzetközi
Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Már négy olyan ország van, ahol az internethasználat elérte a 100 százalékot
10:43
-
Meglepő fordulat a magyar lakáspiacon
10:24
-
Megfejtették India gazdasági sikereinek a titkát
09:45
-
Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos
09:27
-
Orbán Viktor állítása robbantotta ki a legnagyobb vitát az ügynökakták körül
09:04
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2026. november 5. 07:50
-
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
2026. november 4. 18:28
-
Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
2026. november 5. 05:46
-
Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
2026. november 4. 15:21
-
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
2026. november 4. 16:27


