Első női borászként Gálné Dignisz Éva nyerte el 2013-ban Az év bortermelője címet - jelentették be a Magyar Bor Akadémia által rendezett pénteki budapesti díjkiosztón.
A szigetcsépi borászt ötödik alkalommal jelölték a díjra, amelyre idén Bolyki János (Eger), Borbély Tamás (Badacsony), Dúzsi Tamás (Szekszárd) és Heimann Zoltán (Szekszárd) kapott még jelölést.
Frittmann János, a Magyar Bor Akadémia alelnöke az eredményhirdetés előtt hangsúlyozta: aki elnyeri a címet, nemcsak magát, hanem az egész szakmát képviseli. Már maga a jelölés is komoly megtiszteltetés, a díjat elsőre eddig senki nem kapta meg - emlékeztetett.
A Év bortermelője címmel 2007-ben kitüntetett kunsági borász hozzátette: a díj odaítélésénél elsősorban a szakmai munka számít, emellett más tényezőket, például az emberi hozzáállást vagy az ismertséget is figyelembe veszik.
Tízéves a pincészet
Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia főtitkára felidézte: a borász szakma legrangosabb hazai elismerését 1991-ben a Hét Borbírák Rendje alapította, majd gondozását 1995-ben vette át az akadémia. Idén már a jelölési időszakot kiemelkedő érdeklődés kísérte, köszönhetően annak is, hogy rekordszámú, csaknem 20 ezer címre küldtek jelölési felhívást. A főtitkár elmondta: a széles merítés reményeik szerint jól tükrözi a társadalmi megítélését, így a díj nem csak egy szűk kör ügyeként él.
A második, döntő fordulóban a 160 borakadémikus közül 119 küldte el szavazatát zárt borítékban. A legtöbb voksot a Kunsági borvidék Duna-menti körzetében tevékenykedő Gálné Dignisz Éva kapta.
Gálné Dignisz Éva az eredményhirdetés után az MTI-nek elmondta: pincészetük idén ünnepelte fennállásának tizedik évét, de a szakmát jóval korábban kezdték szőlész férjével, Gál Csabával. Borászatuk központja Budapesttől 25 kilométerre, a Csepel-szigeten található. Összesen hetven hektáron gazdálkodnak, a szigetcsépi gazdaság mellett tíz hektáron a Balaton-felvidéken, ezt a birtokot három évvel ezelőtt vásárolták.
Termésüknek csak harmadát dolgozzák fel, a többit szőlőként értékesítik, 70 százalékban helyben. Elsősorban reduktív borászati technológiával dolgoznak, hogy a borvidékre jellemző szőlők gyümölcsösebb, könnyedebb fajtajellegét meg tudják őrizni.
"Leginkább a rozéink miatt vagyunk ismertek, ezeket a borainkat évek óta visszük nemzetközi versenyekre, a cannes-i rozé világversenyen többször nyertünk már aranyérmet" - emlékeztetett Gálné Dignisz Éva.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Elszólta magát a parlament alelnöke: nem is volt pontrendszer az NVVH-elnöki pályázatnál
16 perce
-
Vitézy Dávid: Négy várost is összeköthet az új borsodi tram-train
körülbelül 1 órája
-
Minden idők legnépessebb magyarországi félmaratonja zajlik Budapesten
2 órája
-
Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
5 órája
-
Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
18 órája
-
Áll a bál a horvát fővárosban
20 órája
-
Visszajött a klinikai halálból a forint
20 órája
- Rétvári Bence a tanárok tiszteletére szólította fel Lannert Juditot
- Tízezrek futnak ma a magyar főváros utcáin
- Magyarország itt Európa élén jár, de nincs benne köszönet – A hét ábrája
- Közép-Spanyolországgá válik hazánk, semmi jóval nem kecsegtetnek az éghajlatkutatók
- Megint nem bírt a Tények utódja az RTL-es riválissal
- Az indián nyarat kihasználók kaptak egy jó hírt a MÁV-tól
- Négy fővel bővült a Tisza-kormányzat
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
- Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont 2026. szeptember 3. 11:32
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
Minden idők legnépessebb magyarországi félmaratonja zajlik Budapesten
Tízből négy nevező külföldről érkezett.
Áll a bál a horvát fővárosban
Több tízezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt.
Visszajött a klinikai halálból a forint
Nagy esés után még nagyobb feltámadást produkált ezen a héten a hazai fizetőeszköz.
-
Egykor 12 milliárd dollárt ért, most 285 milliós üzlettel mentik meg a GoPrót2026. szeptember 4. 07:16 -
43 millió dollárt fizetett egy titokzatos vevő a milliárdosok szigetén2026. szeptember 4. 06:57 -
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35
További hírek >
-
MTÜ: átalakítás, piacnyitás
07:18
-
Friss: 8 milliárd forinttal segítik a kisebb turisztikai vállalkozásokat
11:40
-
Turisták egészsége veszélyben Kubában
10:34
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:05
-
Klasszis TopDesign 2026 – hasznos útmutató a pályázat beadásához
07:02
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Új állása lesz Orbán Viktornak?
2026. augusztus 10. 13:14
-
Olyat villantott Irán, aminek még a gondolata is aggaszthatja Donald Trumpot
2026. szeptember 5. 13:59
-
Áll a bál a horvát fővárosban
2026. szeptember 5. 15:42
-
Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
2026. szeptember 5. 16:53
-
Putyin döntött, nem lövik Kijevet
2026. szeptember 5. 14:35
-
Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
2026. szeptember 6. 06:01





