Az agrártámogatás nem önmagáért van, a mezőgazdaság jövedelmezőségének növelésén túl a közjót szolgálja Magyarországon és az Európai Unióban is - mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton az M1 aktuális csatornán.
Czerván György szerint az agrártámogatás több célt szolgál, köztük a környezetvédelmet, az élelmiszerbiztonságot és a foglalkoztatást. "Ha nem lennének agrártámogatások, akkor valamennyiünk számára az élelmiszerek sokkal drágábbak lennének" - tette hozzá.
Az agráriumot az államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján a jövő évi költségvetés egyik nyertesének nevezte. Azt mondta: a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés finanszírozására mintegy 100 milliárd forinttal több áll rendelkezésre 2017-ben, mint az idén. A mezőgazdaságra a vidékfejlesztési és halászati programok támogatásával együtt 657,1 milliárd forint szerepel az idei költségvetésben, míg a jövő évi büdzsé tervezete ugyanerre a célra 763,0 milliárd forinttal kalkulál - ismertette Czerván György.
Nem bír a többi nagy vetélytárssal.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




