4p

Miközben az extrém időjárás miatt sokan már itthon is üvegházban termesztik a kajszit és a cseresznyét, mintha olívalázban égne az ország. A hobbikertészek tömegével (csillagászati áron is) vásárolják a mediterrán fákat, és a termelők egymás után telepítik az olaj-ültetvényeket.

Győr belvárosában sétálva az ember nem hisz a szemének. Miközben a tavaszi fagyok után rekordokat döntött az idén a kajszi, a cseresznye és az alma ára, klímaválságba került a hazai gyümölcstermesztés, a Dunakapu téren teremnek az olajfák. A három előnevelt, másfél méteres olívát június elején ültették ki a köztérre a városi civilek az önkormányzat áldásával. Pár hónappal később pedig már néhány csillogó fekete bogyóval hálálták meg a gondoskodást. Az ötlet egyik kitalálója, Pápai Szabolcs, arról számolt be a Kisalföldnek, hogy a fák gyors növekedése máris azt mutatja, „jó döntés volt a telepítés”.

De nem csak a mediterrán hangulatra vágyó, az éghajlatváltozástól aggódó győri civilek jósolnak nagy jövőt a magyar olívának. A város környékén egyre többen szakosodnak az olajfa-bizniszre. Kertészetek, faiskolák, árudák sora elképesztő választékban – darabonként pár ezertől több száz ezer forintig – kínálja a különböző korú, méretű fákat. Akkora a bőség, hogy az ősszel már 25-30 százalékos akciókat hirdettek, hogy tovább fokozzák az olajfalázat. Az ősz ugyanis az ültetés ideje, hogy tavasszal beinduljon az intenzív növekedés… Az egyik Győr közeli kertészeti „outlet” például a kétméteres olajfáját akciósan – kétszázezer forint helyett – kevesebb mint potom 140 ezerért árulta. De a kisebbeket alig több mint 52 ezerért is meg lehetett venni a készlet erejéig. Érdemes sietni, mert gyorsan fogynak a fák. Egy győrújbaráti kertészetben, ahol tízezer forint alatt is adták a mediterrán „Olea europeat”, szeptember végére már elfogytak az olcsóbb mini olajfák is. Aki viszont nagyot akar, az a szintén környékbeli kunszigeti kertészetben 250-300 ezer forintért is rendelhet monumentális sok évtizedes példányt.

Kuriózum extrém áron

Győrtől szintén nem túl távol, az egyik – mediterrán szélsőségeket kedvelő tehetősekre szakosodott – közép-dunántúli kereskedésben igazi kuriózumokat is lehet rendelni. Állítólag akár 1500 éves olíva-matuzsálemeket is hoznak az igényes vevőknek Spanyolországból, persze a történelmi különlegességhez illő borsos, 1,1 millió forintos áron.

Egyre többen szakosodnak az olajfa-bizniszre
Egyre többen szakosodnak az olajfa-bizniszre
Fotó: Depositphotos

Az olívaültetési láz már szinte országos jelenség, amelynek kiszolgálásában az egyik nagy barkácsáruház is jó üzletet látott. Az OBI-ban pár ezertől akár háromszázezerig szintén vehetünk olajfát. De a mediterrán növény a különböző hirdetési portálok szárjává is vált, ahol esetenként a boltinál olcsóbban, pár ezer forinttól a negyedmillióig kínálják az általában ismeretlen eredetű olajfákat.

Sok a kockázat

Pedig nem árt vigyázni, mert sok a kockázat. Évek óta tömegesen pusztulnak az olajfák Görög-, Olasz- és Spanyolországban, Portugáliában, sőt újabban már Németországban is a Xylella fastidiosa baktérium okozta járvány miatt. Az amúgy a cseresznyére, a mandulára és a szilvafákra is veszélyes, de az olívaültetvényeket teljesen elpusztító kór Európa-szerte évi több tízmilliárd eurós gazdasági kárt okoz.

Nagy a veszélye tehát, hogy fertőzött egyedek az olívalázban égő Magyarországra is bekerülnek, ezért csak ellenőrzött, tanusítvánnyal rendelkező egyedeket érdemes vásárolni. Találtunk viszont olyan kecskeméti kereskedőt, aki e tömeges fapusztulás okozó betegséggel szemben rezisztens, Németországban már bizonyított, önporzós fajtát kínál.

Aszálybiztos

Még nyilvánvalóbb kockázat az egyre szélsőségesebb időjárás miatt évről évre jelentkező tavaszi fagy, amely az idén is elvitte a hazai gyümölcstermés zömét. Ezzel kapcsolatban jó hír, hogy egyes olívatörzsek már ellenállóbbak a hidegre. Mínusz négy fokot, egyes fagytűrő fajták pedig akár a téli -20 fokot is károsodás nélkül elviselik. Hab a tortán, hogy az olajfa aszálytűrő és a talajra sem kényes: a homokon, az agyagon is jól terem.

Ez a tulajdonsága új perspektívát nyitott az olíva hazai termesztése előtt a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége idején, amely itthon is rohamosan terjed. A kivágott szőlőültetvények helyett ezért egyre több borász – a klímaváltozás miatt ígéretesebbnek gondolt – olíva-ültetvényt telepít, ahogyan a 2023-as „évszázad aszálya”, és az azt követő nyári szárazságot látva sok szántóföldi növénytermesztő is ezt a mediterrán növényt választja. Az import magozott olajbogyó kilónkénti legalább 1200, de akár 15 ezer forintos bolti árát látva, a kukoricánál ígéretesebbnek tűnik. Meglátjuk, versenyképesebben lehet-e már itthon az olívát megtermelni, mint a mediterrán országokban.

Címkék: Agrár Olíva

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG