3p
Sokan örülnek az enyhe télnek: bár voltak hideg napok, decemberben egyáltalán nem megszokott a 15-16, sőt néhol majdnem 19 fokos napi csúcshőmérséklet, ami a közelmúltban előfordult. A mezőgazdaságnak ez nem jó hír: a gabonakártevők ilyen körülmények között jobban szaporodnak, rövid idő alatt az egész betárolt termésben elterjedhetnek. Bár lehet védekezni ellene, de ha vegyszer marad a betakarított termésben, az pont úgy mehet a kukába, mintha kártevőkkel lenne fertőzött.

A védekezéssel legalább akkora kárt lehet okozni, mint a figyelmetlenséggel

A Concordia Közraktár összeállításában felidézi: december első felét eddig jellemző meleg, párás időjárás nagyon kedvez a raktári gabonakártevőknek. Egy felszaporodott rovarállomány akár a teljes készlet minőségét is leronthatja, aminek megőrzése alapvetően a raktározó és a tulajdonos elemi érdeke és feladata. Ráadásul ha egyszer felszaporodtak a kártevő rovarok, már hiába lesz újra hideg, a gabonában élő egyedek csak ettől már nem pusztulnak el.

A gondot elsősorban gázosítással lehet megoldani, melynek időpontja meghatározó az áru minősége és értékesítése szempontjából. A raktári készleteket folyamatosan ellenőrizni kell, és időben elkezdeni a kezelést, ellenkező esetben a tulajdonos kellemetlen meglepetésekre számíthat – hívja fel a figyelmet Dr. Halmos Gábor.

A vevő simán visszautasíthatja az árut, ha nem megfelelő

A Concordia Közraktár Zrt. 100% állami tulajdonban lévő, 150 főt foglalkoztató vállalat, fő profilja a gabonatárolás, közraktározás. A cég országszerte 18 telephelyén közel 300 ezer tonna gabonát tárol különböző formában, és további, jelentős készleteket kezel termelő, kereskedő partnerei saját telephelyein.

A Concordia Közraktár Zrt. vezérigazgatója hozzátette: kitároláskor, eladáskor a vevő, kereskedő bármikor panaszt tehet, ezért fontos a gázosítást megfelelő színvonalon és időben elvégezni. Az árut az átvevők visszautasíthatják, ha élő kártevőt találnak a gabonában, de azért is, ha szermaradványt tartalmaz. Ezt elkerülendő a gazdáknak, vagy raktározóknak rendszeresen ellenőriznie kell a készleteket.

Ha a tárolt gabona belső hőmérséklete hirtelen emelkedik, vagy ha a raktárból vett, átrostált mintában kártevőket találnak, azonnal lépni kell. Természetesen a köz- vagy bérraktározott gabonák árukezeléséért a raktározó felel, átvállalva az ebben rejlő kockázatot, de minden más esetben a tulajdonosnak kell figyelnie, ha nem akarja elveszíteni a vásárlót, vagy a termés után remélt hasznot.

Milyen tél ez? Majdnem 19 fok volt keddenDecember 12-én, kedden Drávaszabolcson 18,8 fokot mért az OMSZ, ezzel új melegrekord született. Az időkép.hu felidézi: a Dunántúlon nagy területen nem csökkent 10 fok alá a hőmérséklet, sőt voltak helyek, ahol 15 fok közelében alakult a minimum. A folytatás ennél azért téliesebbnek tűnik: szombaton egy hidegfront hoz lehűlést, hétvégén napközben mindössze 2-6 fokig emelkedik a hőmérséklet. A jövő hét első napjaiban szintén fagyos hajnalokra számíthatunk, és napközben is csak pár fokkal emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet. A legfrissebb modellfutások szerint havazásra is van esély - írja a portál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
Agrár Elkészült az akcióterv, ezt teszi a kormány az aszály ellen
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 14:15
A vízügyi igazgatóságok vízhiány elleni feladatainak koordinációja érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) elrendelte a vízhiány elleni központi védekezést, és megkezdte a működését az Országos Vízügyi Koordinációs Központ – közölte az OVF csütörtökön az MTI-vel.
Agrár A vidék megerősítése mindenki érdeke – mondta a miniszterjelölt
Privátbankár.hu | 2026. május 12. 12:23
A magyar vidék megerősítése mindenkinek érdeke, az ország sorsát befolyásolja – hangsúlyozta Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszterjelölt a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés vidék- és településfejlesztési bizottságának ülésén.
Agrár Közeleg a katasztrófa a földeken: a kukorica máris a múlté
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:39
Nem volt eső tavasszal, de a várva várt változás még sok mindenen segítene, viszont a kukorica fölénye így is eltűnt.
Agrár „Tizenkilencre húztam lapot és felmondtam” – így lett sajtkészítő vállalkozó a korábbi multis menedzser
Kollár Dóra | 2026. április 29. 05:44
Kun Anita sajtmesterrel, a World Cheese Award díjas Csíz Sajtműhely alapítójával, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagjával beszélgettünk vállalkozói interjúsorozatunk legújabb részében. Egy nem mindennapi karrierváltás története. 
Agrár Nagyot kaszált az ABB az első három hónapban
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:36
Minden fontos mutató emelkedett.
Agrár Túlélésért küzd a magyar rizs
Szirmai S. Péter | 2026. április 16. 18:44
A vámmentes import okozta piaci zavarok miatt válságba került az uniós és a szebb napokat látott, különleges minőséget produkáló hazai rizstermelés is, hiába sürgetnek egyenlő versenyfeltételeket a termelők. 
Agrár Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG