2p
A Földművelésügyi Minisztérium piacot próbál találni az almának.

Örüljünk a keleti nyitásnak!

Nagy István, a tárca parlamenti államtitkára szerint Magyarország előnyben van több más országgal szemben a hónapokkal ezelőtt meghirdetett keleti nyitás politikája miatt. Nagy úgy látja, azokban az országokban, amelyek beszállíthatnak Oroszországba, vélhetően hiány keletkezik, tehát a magyar termékeknek ott helye van.

A földművelésügyi tárca vezetője két-három héten belül Moszkvában tárgyal majd az orosz mezőgazdasági miniszterrel, hogy áttekintsék a kialakult helyzetet.

Ilyen ország például Szerbia, ahol az államtitkár tájékoztatása szerint már folytak tárgyalások arról is, hogyan lehetne a meglévő mintegy 400 szerb-magyar vegyesvállalat számát emelni, hogy kellő volumenben lehessen megoldani a szállítási kérdéseket.

Csak le ne maradjunk!

"A magyar kormánynak van egy felelőssége, az orosz piacnak pedig van egy ínsége, nekünk pedig van nagyon sok almánk, és sok olyan mezőgazdasági termékünk, amely piacot keres" - fejtette ki Nagy István.

Mint megjegyezte, más országok is keresik a lehetőségeket, és ha nem lépünk időben, akkor kialakulnak Oroszország felé más utak, például Törökországból vagy Kínából.

Jó az idei termés Idén nemcsak Magyarországon, hanem az egész régióban rekord almatermésre lehet számítani.
Magyarországon ebben az évben 780-800 ezer tonna termés várható, ennek 70 százaléka ipari, a többi étkezési minőségű lesz. Részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A miniszter sem hagyhatta szó nélkül, hogy tengernyi víz folyik el a semmibe Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 13:11
Ijesztő helyzetre hívta fel a figyelmet Bóna Szabolcs.
Agrár Egyre nagyobb a baj Horvátországban – egy egész ágazat van végveszélyben
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 11:08
89-re nőtt a járványgócok száma.
Agrár Megnyitják a pénzcsapot az aszálykárt szenvedett gazdák előtt
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 19:34
Erről döntött a kormány.
Agrár Bajban a csemegekukorica: arat a hőség és az aszály
Szirmai S. Péter | 2026. június 30. 11:01
Nemsokára megkezdődik a csemegekukorica betakarítása, de a növényt stresszeli a negyven fokos hőség, a légköri aszály, amelyen az öntözés is alig segít. Félő, hogy tovább csökken a már amúgy is csaknem megfeleződött vetésterület.
Agrár Radikális diéta nélkül is ehetünk egészségesebben – fontos kutatás zárult le
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 13:25
Négy év kutatómunka, több ezer résztvevő és számos szakmai szervezet együttműködése után jelentős tanulságokkal zárult a PLAN’EAT projekt, amely azt vizsgálta, hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket.
Agrár Most már nagyon barátkozna a Samsung a gödiekkel
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 11:28
A Samsung gödi üzeme átfogó környezetvédelmi akciótervet valósít meg, amely magába foglalja a zajvédelmi intézkedéseket, valós idejű zaj,- és levegőminőség-mérési rendszerek telepítését, valamint helyi társadalmi szerepvállalásának további erősítését – közölte a cég.
Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG