3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

1,8 milliárd forintból új szarvasmarha telepet nyitott a Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt. Az új telepen 720 marhát tartanak majd.

Farkas Sándor a cég vezérigazgatója az átadón elmondta, a beruházás 1,8 milliárd forintos összköltségéből 800 millió forint az uniós támogatás. Ebből egy, a 21. századi elvárásoknak megfelelő, az országban egyedülállóan korszerű telepet építettek fel. Ilyen méretű és nagyságú automatizált telep Magyarországon nincs - tette hozzá.

Így működik a fejőgép

A cég eddig is foglalkozott tejelő marhákkal, de nem régi telepét korszerűsítette, hanem teljesen újat hozott létre. Az új telepen a fejőrobotokkal felszerelt két istálló mellett építettek egy silóteret, tömeg takarmány tárolót, trágya tárolókat, tejházat, úthálózatot.

A fejőrobotos technológiáról elmondta: ebben a rendszerben a tehenek saját maguk mennek be a robotba "megfejetni” magukat, melyre két-három hónap alatt megtanították őket.

A robot beazonosítja őket, tisztítja, fertőtleníti a tőgybimbókat, felteszi a fejőkelyheket, analizálja a tej minőségét. Ha a minősége jó, akkor a gyűjtőtartályba kerül a tej, ha gondot érzékel, olyan tartályba, ami nem árutej. Emellett, mikor bemegy az állat a fejőrobotba, felismeri a számítógép és a teljesítményének megfelelően adja neki az abrakot.

Állatbarát

„Ez egy teljesen állatbarát technológia, itt az állatok saját maguk keresik fel a fejő részleget, nem hajtják őket, a teljesítményüket folyamatosan figyelik, és ennek megfelelően kezeli őket a rendszer” - hangsúlyozta a vezető.

A két istállóban 720 tehenet tudnak elhelyezni, ahol az itatórendszer, a légtechnika, a szellőzés is automatizált, külön pihenő boxok vannak az állatoknak. GPS-rendszer figyeli, hogy melyik állat, hol tartózkodik, és ezt képernyőn is követni tudják.

Eddig 330-340 fejőstehenük volt, amit 720-ra bővítenek jövő májusra, amikor a tervek szerint már teljes kapacitással működik majd a telep.

Eddig éves viszonylatban 3,7-3,8 millió kilogramm tejet biztosítottak a magyar piacra, amit most közel 8 millióra növelnének. A minőségi javulás - magasabb zsír és fehérje tartalom - mellett, 10 százalékos tejhozam növekedésre is számítanak.

Más létszám is bővül

A telepen eddig 15-16 ember dolgozott, most 10-zel többnek tudnak munkát adni.  A cég árbevételének a jövőben 50 százalékát biztosítja majd a telep, amitől 700 milliós éves árbevételre számítanak, amikor teljes kapacitáson működik. A Kinizsi 2000 éves árbevétele eddig mintegy 2 milliárd forint volt, melyből a tej részleg 330-340 millió forintot hozott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
Agrár Dagad a botrány Kósa Lajosék volt cégénél
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 16. 06:06
A leányvállalatát érintő újabb brutális készlethiányról tett közzé rendkívüli tőzsdei tájékoztatást nemrég a milliárdos sikkasztás gyanúja miatt nyomozás alatt álló Bászna Gabona Zrt. f.a. egyik volt partnere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG