Nem tart ki a hazai burgonyatermés február után, és addig is tartósan magas árakra kell számítani. Ha elfogy a magyar burgonya, tavasszal jön az import, és további 15-20 százalékos drágulás várható - írja a Világgazdaság.
A gazdasági napilap cikke szerint az idén április és május környékére kialakult akár 300 forintos ár némileg enyhült az újburgonya megjelenésével, a későbbi aszály azonban ismét rontott a várakozásokon. A drágulás februártól a jövő évi hazai újburgonya megjelenéséig, májusig, júniusig tarthat.
A fő problémát a nyári forróság és az eső hiánya jelentette. Az őszi csapadékos és hűvös időjárás már nem okozott számottevő kárt a burgonyatermésben, legfeljebb a betakarítást hátráltatta néhol - nyilatkozta a Világgazdaságnak Polgár Zsolt, a Pannon Egyetem Agrártudományi Centrumának elnöke és a burgonyakutatási központ igazgatója. A szakember hozzátette: mindazokon a termőterületeken, ahol nem volt öntözés, mennyiségben és minőségben egyaránt visszaesés lesz idén, ezért a tavalyi, gyenge évnél idén sem lesz jobb évjárat.
A nyári forróság miatt kevés a termés. Jön a drága, import áru.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
13 perce
-
Jó hírt közölt Magyar Péter: eredményes volt a tárgyalás Ursula von der Leyennel
25 perce
-
A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
37 perce
-
Itt a végeredmény a listás helyekről
körülbelül 1 órája
-
Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
körülbelül 1 órája
-
Megérkeztek Kecskemétre az új Gripenek
körülbelül 1 órája
-
Gyulladáscsökkentés természetesen – A kurkuma és a kurkuminoidok élettani jelentősége
körülbelül 1 órája
Mfor.hu Top24
- Nyugdíjpénztárak: egyre több a csatlakozó, és mindenki sokat tesz félre
- Drámai a helyzet a Hormuzi-szorosnál, másfélszeresére nőtt az olajár
- Magyar Péter újabb minisztereinek a forint is örült
- Még idén eurót váltana? Mutatjuk, milyen árfolyamon tehetné meg
- Rég láttunk hasonlót az RTL és a TV2 harcában
- Ennyire futotta: összehúzta magát Amerika a nagy nap előtt
- Orbán Anitával indult Brüsszelbe Magyar Péter – megszerzik a forrásokat
Agrár
„Tizenkilencre húztam lapot és felmondtam” – így lett sajtkészítő vállalkozó a korábbi multis menedzser
Kollár Dóra | 2026. április 29. 05:44
Kun Anita sajtmesterrel, a World Cheese Award díjas Csíz Sajtműhely alapítójával, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagjával beszélgettünk vállalkozói interjúsorozatunk legújabb részében. Egy nem mindennapi karrierváltás története.
Agrár
Nagyot kaszált az ABB az első három hónapban
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:36
Minden fontos mutató emelkedett.
Agrár
Túlélésért küzd a magyar rizs
Szirmai S. Péter | 2026. április 16. 18:44
A vámmentes import okozta piaci zavarok miatt válságba került az uniós és a szebb napokat látott, különleges minőséget produkáló hazai rizstermelés is, hiába sürgetnek egyenlő versenyfeltételeket a termelők.
Agrár
Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
Agrár
Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Agrár
Mérsékelt marad a tojás drágulása
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 17:01
Húsvétkor és a következő években is. A magyar tojásfogyasztó nemzet, többet eszünk a világátlagnál, a hazai termelés azonban lépést tud tartani az igényekkel.
Agrár
Barna vagy fehér héjú? Melyik tojás a jobb?
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:35
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. De tudunk-e mindent róla? Vannak, akik szerint a barna héjú tyúktojás egészségesebb, míg mások a fehéret részesítik előnyben. Hogyan érdemes főzni és meddig áll el? Kell-e hűtőben tartani? Ezekre a kérdésekre keresett választ húsvét apropóján laptársunk, a Klasszis Média csoportba tartozó Mfor.
Agrár
Haszon – a tojás friss, a hús finom, de sok mást is adhat még a tyúk
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 17:21
Sok felelősséggel is jár persze, de nagy hely sem kell hozzá, és akár a külvárosban is tartható.
Agrár
Durvul az agrárválság: már a túlélés a tét a gabona- és a tejtermelésben
Szirmai S. Péter | 2026. március 27. 15:01
Általános válságban van a magyar mezőgazdaság. Eltűnt a jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, a piacok befagytak, a tejtermelők és sertéstartók a túlélésért küzdenek, figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Agrár
Itt van Donald Trump ajándéka Aljakszandr Lukasenkának
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:20
Az Egyesült Államok enyhített a fehérorosz állami tulajdonú Belinvestbank és műtrágyát gyártó vállalatok elleni szankciókon – közölte az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön.
Heti top
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
- Durván megfenyegették az oroszok Brüsszelt 2026. április 25. 08:32
- Jól odapörkölt a lengyel miniszterelnök a hiányzó Orbán Viktornak az uniós csúcson 2026. április 24. 13:36
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Nemzetközi
Jó hírt közölt Magyar Péter: eredményes volt a tárgyalás Ursula von der Leyennel
25 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30 -
Közel-keleti tárgyalásokat folytatott Jászai Gellért a 4iG jövőbeli együttműködéseiről2026. április 28. 05:30 -
Csányi Sándor tovább növeli érdekeltségét a biztonságtechnikai piacon2026. április 27. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Nobel-díjas irodalom, új menüsor és társadalmi felelősség – ilyen a Centrál debütáló programja
16:52
-
Sziget Fesztivál: újra Nulladik Nap és indul a SZociety Mozgalom
14:21
-
Lengyelország közelebb, mint gondolná, és soha ennyi magyar Kis-Lengyelországban
13:50
-
Világsztárok a Paloznaki Jazzpikniken
13:42
-
Ibolya, mandula, meggy – Ilyen Sisi fagylaltja Gödöllőn
09:09
A vidék hírei
-
Eger jövőjéről egyeztetett Bódis Péter és Vágner Ákos
15:34
-
Útépítés miatt változik a buszközlekedés Egerben
14:12
-
A magyar irodalom első botrányembere: Janus Pannonius
13:17
-
Két egri intézménybe keresnek vezetőt
12:08
-
„Az értékválasztás nem attól függ, hogy nyersz vagy sem” – Szécsi Zoltán beül a Fidesz frakciójába
10:37
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
2026. április 28. 19:01
-
Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
2026. április 29. 15:46
-
Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
2026. április 29. 08:38
-
Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
2026. április 29. 07:16
-
A forint is nyári hangulatba került
2026. április 28. 18:45
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol. 

