2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A konstrukciót hitelkiváltásra is lehet használni, az állam pedig kamattámogatást ad.

Az MFB november közepén meghirdeti az élelmiszer-ipari cégeknek azt a 6 milliárd forintos forgóeszközhitel-keretet, amelyből 6 éves futamidővel, 3 éves türelmi idő mellett 5-500 millió forint összegű hitelhez lehet jutni - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

Hitelkiváltásra is használható

Feldman Zsolt a zöldség-gyümölcs ágazat 8 milliárd forintos forgóeszközhitel-keretéből még rendelkezésre álló 2,2 milliárd forinthoz pedig a jövőben hozzájuthatnak az állami elismerésű termelői csoportok is, tevékenykedjenek azok a gabonatermelésben, az állattenyésztésben vagy a szőlészet-borászat területén - tette hozzá Feldman Zsolt.

Az első hitelkeret fedezete a 2011-es fagykárra előirányzott összegből maradt meg. A hitelterméket az MFB november 15-ig meghirdeti és a jövő évtől már igénybe is vehető. Ez a kölcsön a meglévő hitelek kiváltására is alkalmas lesz. Az állam 50 százalékos, de legfeljebb 4 százalékpontos támogatást nyújt a kamathoz. Az MNB növekedési  hitelprogramjából az első 750 milliárd forintnak 17-18 százaléka került az agrárvállalkozókhoz. A következő, 2 ezer milliárdos programnál - várhatóan - nagyobb lesz ez az arány.

Feldman Zsolt végül bejelentette: az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA)- a tárcán keresztül - idén még 220 millió forint költségvetési támogatást kap, jövőre ez az összeg 450 millió forint lesz.

Olcsón juthatnak kezességhez

Herczeg András, az AVHGA ügyvezető igazgatója a tájékoztatón elmondta, hogy az alapítvány kezessége a hitelek 80 százalékára vonatkozik. Ennek a piaci díja 1,8-4 százalék, de ők a saját vagyonuk terhére, 1-1,5 százalékért vállalják a kezességet. Állami támogatás mellett viszont az agrár ügyfelek 0,4 százalék, a nem agrárosak pedig 0,5 százalék költségért juthatnak kezességhez.

A tavaly garantált agrárhitelek 13,5 százaléka volt beruházási célú, az MNB programjánál idén ez az arány 51,5 százalék lett. Az agrártermelők a növekedési hitelprogram keretében felvett hitelnek csak a 45 százalékát használták hitel kiváltásra - ismertette az adatokat az ügyvezető igazgató.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
Agrár Elkészült az akcióterv, ezt teszi a kormány az aszály ellen
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 14:15
A vízügyi igazgatóságok vízhiány elleni feladatainak koordinációja érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) elrendelte a vízhiány elleni központi védekezést, és megkezdte a működését az Országos Vízügyi Koordinációs Központ – közölte az OVF csütörtökön az MTI-vel.
Agrár A vidék megerősítése mindenki érdeke – mondta a miniszterjelölt
Privátbankár.hu | 2026. május 12. 12:23
A magyar vidék megerősítése mindenkinek érdeke, az ország sorsát befolyásolja – hangsúlyozta Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszterjelölt a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés vidék- és településfejlesztési bizottságának ülésén.
Agrár Közeleg a katasztrófa a földeken: a kukorica máris a múlté
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:39
Nem volt eső tavasszal, de a várva várt változás még sok mindenen segítene, viszont a kukorica fölénye így is eltűnt.
Agrár „Tizenkilencre húztam lapot és felmondtam” – így lett sajtkészítő vállalkozó a korábbi multis menedzser
Kollár Dóra | 2026. április 29. 05:44
Kun Anita sajtmesterrel, a World Cheese Award díjas Csíz Sajtműhely alapítójával, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagjával beszélgettünk vállalkozói interjúsorozatunk legújabb részében. Egy nem mindennapi karrierváltás története. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG