2p

A zimbabwei hatóságok kétszáz elefánt leölését engedélyezték, hogy élelmiszert biztosítsanak az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb aszályától szenvedő lakosoknak. 

A világ második legnagyobb elefántpopulációja Zimbabwében van, körülbelül 84 ezer afrikai elefánt él ott. A Zimbabwei Vadvédelmi Hatóság szóvivője, Tinashe Farawo szerint ez a mennyiség közel kétszerese annak, mint amennyi optimális lenne. Az ország kapacitását 45 ezer példányban határozták meg.

A túl nagyra nőtt elefántpopuláció is élelem- és vízhiánnyal küzd, ezért gyakorta portyázni indulnak a számukra fenntartott nemzeti parkokból, és kerülnek konfliktusba helyi gazdákkal, lakosokkal. A helyi média beszámolói szerint idén már 31-en haltak meg abban, hogy valamilyen állattal kerültek konfliktusba.

A farkastörvények felülírják az állatvilág létezését
A farkastörvények felülírják az állatvilág létezését
Fotó: Depositphotos

Zimbabwe most Namíbia példáját követi, ami a múlt hónapban engedélyezte összesen 700 vadon élő állat leölését azért, hogy csillapítsák az élelmiszerhiányt. Namíbiában eddig 150 állatot lőttek ki, és összesen 56,7 tonna húst osztottak szét élelmiszersegélyként. Zimbabwében egyelőre még csak a papírmunkánál járnak, nem kezdték el a vadászatot, ami Farawo szerint nemcsak élelmiszer-szerzés céljából, hanem a konfliktusok csökkentése miatt is zajlik majd - írja a Telex a CNN hírére hivatkozva.

Az elefánthús főleg szárítva jutna el a rászoruló közösségekhez, hogy biztosítsák a fehérjeszükségletüket.

A két afrikai ország döntését természetvédők és kutatók is ellenzik, Keith Lindsay természetvédelmi biológus attól tart, hogy az ilyen döntések rendszeres és folyamatos keresletet generálnak a bozóthús iránt, ami nem fenntartható, és további állatok megöléséhez vezet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Folytathatja a nemzetközi terjeszkedést az UBM
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 12:24
Többségi részesedést szerezhet az UBM a harmadik legnagyobb görög takarmánygyártóban.
Agrár Rendkívüli: egyre súlyosabb az európai helyzet ennél az alapvető élelmiszernél
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 13:19
Árnyomás küldi padlóra ezt az ágazatot. Már tavaly kezdődtek a komoly gondok.
Agrár Nem tetszik a közös agrárpolitika módosítása a V4+ agrárkamaráinak
Privátbankár.hu | 2026. február 13. 17:21
Tiltakozik a cseh, a lengyel, a magyar, a szlovák, valamint a lett és litván agrárkamara.
Agrár Örülhetnek Európában? Kína fontos vámot enged el
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 15:26
A korábbi szinthez képest jelentős csökkentés.
Agrár 15 évet is kaphat a Bászna Gabona vezérigazgatója, letartóztatták
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 19:21
A mátészalkai Bászna Gabona ügye tovább folytatódik: a vezérigazgatót letartóztatták, számos tanú kihallgatása várható. A cégvezető fellebezett.
Agrár Nagy bajban vannak a tejtermelők, kisegíti őket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 12:07
A feldolgozókat érintő, decemberi intézkedéscsomag mellett az alacsony felvásárlási ár miatt nehéz helyzetbe került termelőket is rendkívüli eszközökkel segítik, így újabb 2,43 milliárd keretösszegű nemzeti támogatásról is döntött a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca MTI-nek küldött keddi közleményében.
Agrár Kamatmentes hitelt kapnak a hazai sertéstenyésztők
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 15:01
Elindult az Agrár Széchenyi Kártya új alkonstrukciója, kamat- és költségmentes hitel segíti a hazai sertéstenyésztőket.
Agrár Bírósághoz fordul a kormány az EU-Mercosur megállapodás kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 13:38
Több ezres gazdatüntetést szerveztek ma Strasbourgban az EU-Mercosur megállapodás ellen. A Fidesz és a Tisza is kifejezték egyet nem értésüket.
Agrár Romániai összefogásban Babis és a magyar tőke
Szakonyi Péter | 2026. január 19. 19:12
Közös céggel kíván áttörést elérni a régió gabonakereskedelmében Andrej Babis cseh miniszterelnök cége – immár magyar partnereivel. A közelmúltban létrejött megállapodás szerint az East Grain SA-n keresztül a cseh Agrofert csoport is részt vett a magyar UBM csoport romániai takarmányipari befektetésének kivásárlásában. Az East Grain az idei évben egymillió tonna gabona kereskedelmét tervezi.
Agrár Életjelek? Óriási gödröt ásott, most kecmereghet ki belőle a traktorpiac
Privátbankár.hu | 2026. január 19. 08:39
Enyhén növekedett a forgalomba helyezett új erőgépek száma tavaly Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG