Egzotikus utazások alulnézetből: az elefántturizmus gyakran jár kegyetlenséggel

Suju Kalihoz hasonlóan sok állat rekedt a turizmusban. Egyes helyszíneken felügyelet sincs, és alig törődnek az állatok vagy a turisták biztonságával. Világszerte 120 000 és 340 000 közé teszik azon vadon élő állatok számát, - köztük olyan veszélyeztetett fajokat, mint az elefántok - akiket turisztikai látványosságokhoz használnak. A világ elefántjainak több mint egynegyede fogságban él, mégpedig egész csekély felügyelet mellett.

A vadturizmus – amely magában foglalja a vadon élő állatok, például főemlősök vagy madarak megtekintését a védett területeken, a fogságban tartott vagy „rehabilitált” vadon élő állatok etetését vagy érintését a létesítményekben, valamint állatok, például elefántok fürdetését vagy meglovaglását – igen trükkös üzlet – írja Michelle Szydlowski, a Miami Egyetem Biológiai Tanszékének kutatója, aki az elefántoknak az emberekkel való kapcsolatát tanulmányozza Délkelet-Ázsiában.

Az ilyen jellegű élmények régóta rendkívül népszerű és jövedelmező részét képezik a turisztikai piacnak. Most azonban sok, utazással kapcsolatos szervezet arra kéri az embereket, hogy ne vegyenek részt interaktív élményekben vadonélő állatokkal, sőt, szeretnék elérni, hogy betiltsák ezeket.

Az idegenforgalmi szolgáltatók már el is kezdtek forgalmazni „etikusabb lehetőségeket” a turisták számára. Egyesek valóban megpróbálják javítani a vadon élő állatok egészségét és jólétét, mások pedig a fogságban tartott vadvilágot érintés- és lovaglásmentes, vagy kevésbé stresszes környezetbe helyezik át. Más helyeken a szervezetek megpróbálnak gondozási prokotollt bevezetni, vagy olyan kézikönyveket készítenek, amelyek bemutatják az etikus állattenyésztés bevált gyakorlatait.

Az állattudósok szerint azonban ez a marketing gyakran egyszerűen csak egy „zöld agymosás”,

azaz marketingcímkék alkalmazása annak érdekében, hogy a turisták jobban érezzék magukat döntéseikben anélkül, hogy valódi változtatásokat hajtanának végre az állatfarmokon. Ami még rosszabb, a kutatások azt mutatják, hogy egyes programok, melyeket etikus turizmusként hirdetnek, épp hogy növelhetik a gazdasági trükközést, és megkárosíthatják mind az embereket, mind a fajokat, amelyeket meg kell védeni.

A változás lassú

Például ahelyett, hogy a helyi önkormányzatok szándéka szerint turistadollárok csorognának le az ott élő, nehézségekkel küzdő családoknál, sok turisztikai helyszín nem a helyi tulajdonosok tulajdonában van, vagyis a nyereség nem marad a környéken. Ugyanígy csak kevés lakos engedheti meg magának, hogy vadrezervátumot tartson fent, vagy ha igen, a helyszínek nem adnak munkát az alacsonyabb jövedelmű helyiek számára.

Ez a gazdasági szakadék különösen szembetűnő a nepáli elefántistállókban. A helyszínek tulajdonosai továbbra is sok pénzt keresnek az elefántokból, míg az elefántgondozók továbbra is napi 17 órát dolgoznak, körülbelül havi 21 dollárért, miközben a turistákkal elhitetik, hogy „hozzájárulnak a fenntarthatósághoz”.

Ennek ellenére nincs könnyű válasz, különösen a turizmusban dolgozó elefántok esetében. Nehéz jó menedékhelyekre költöztetni őket, mert kormányzati vagy globális jóléti felügyelet nélkül az elefántok akár rosszabb körülmények közé is kerülhetnek.

Sok jólelkű ember, aki szeretne „segíteni” az elefántoknak, keveset tud a biológiájukról és mentális egészségi szükségleteikről, vagy arról, hogy mi kell az egészségük megőrzéséhez. Ezenkívül a nagyméretű állatok, például Suju Kali etetése drága, évente körülbelül 19 000 dollárba kerül. Tehát a lovaglásból származó nyereség vagy egyéb bevétel nélkül a tulajdonosok – vagy a leendő megmentők – nem tudják az elefántokat eltartani. A fogságban tartott elefántok dzsungelbe bocsátása pedig nem lehet alternatíva – sokan közülük soha nem éltek a vadonban, így nem élnék azt túl.

A helyiek is megjárják

A probléma egy része a kormányok vállát nyomja, mivel sokan a turizmust a természetvédelmi projektek finanszírozásának módjaként hirdetik. Például Nepálban az elefántlovaglásból származó jegyeladások egy százalékát olyan közösségi csoportoknak adják, akik az erdők megőrzésére és a helyi családok támogatására fordítják a bevételt.

A vadon élő állatokra épülő turizmus iránti növekvő kereslet ugyan növeli a környék forgalmát, de nyomást gyakorolhat a helyi önkormányzatokra, hogy tovább korlátozzák a helyi lakosság erdőkhöz való hozzáférését. Ez pedig a helyi közösségek növekvő igényeihez is vezethet, ahogy az Nepálban is történt. Az 1970-es években a nepáli kormány eltávolította a helyi lakosságot a mai Chitwan Nemzeti Park területéről a növekvő „zöld erőfeszítések” részeként, és megváltoztatta a védett terület határait. A bennszülött „tharu”, vagyis az erdő népe emiatt kénytelen volt elhagyni falvait és földjeit. Míg az 1990-es években néhányuknak biztosítottak hozzáférést a „pufferzónákhoz”, sokan ma is szegények és földönfutók.

Ezen túlmenően a nepáli természetvédelmi szegmenseken kívül egyre több területet alakítanak ki turisztikai alapú vállalkozások, például szállodák, éttermek és üzletek számára, egyre távolabb szorítva ki a helyi szegény embereket a központi falusi részektől és a kapcsolódó idegenforgalmi bevételektől.

Egyes aktivisták azt szeretnék, ha az emberek egyszerűen visszaengednék az összes vadon élő állatot a dzsungelbe, de ezzel több probléma is van - hívja fel a figyelmet a szakértő a The Conversation cikkében.

Egyrészt az elefántok élőhelyei Délkelet-Ázsiában emberi használatban lévő szántóföldeken, városokban alakultak ki. Más problémák pedig abból adódnak, hogy a turisztikai elefántok soha nem tanulták meg, hogyan kell elefántnak lenni természetes közegben, mivel korán elválasztották őket falkáiktól.

A turizmus tehát létfontosságú lehet abban, hogy élelmet, gondozást és menedéket biztosítson a fogságban tartott elefántoknak életük hátralévő részében, valamint munkát biztosítson azoknak, akiknek valóban szükségük van rá. Mivel az elefántok 60 évnél is tovább élhetnek, ez komoly kötelezettséget is jelent.

Hogyan legyünk etikus turisták

Az elefántok védelme érdekében a turistáknak érdemes átnézniük a kiválasztott helyszínekről származó véleményeket és fényképeket, és rákeresniük arra, feltüntetik-e, hogy milyen hatással lehetnek a turisták az állatok jólétére, lehet-e őket etetni, itatni vagy lovagolni a fogságban tartott állatokon. Azt is meg kell nézni, hogy a helyszínen egészséges állatok vannak-e.

Ha egy helyszín érintésmentes bemutatókat ír – viszont olyan természetellenes viselkedésmódokat sorol fel, amelyeket egy elefánt nem saját akaratából csinál, mint például labdán ül vagy biciklizik –, ne feledjük, hogy az ilyen előadások megvalósításához erőszakos, traumatikus vagy kényszerítő magatartással érhetik el az emberek.

Egy másik módja annak, hogy segítsünk az embereknek és az elefántoknak, ha kisebb, helyi cégeket veszünk igénybe a kalandok lefoglalására ahelyett, hogy nagy, nemzetközi turisztikai ügynökségeknél fizetnénk be. Keressünk helyi tulajdonú szállásokat, ahol be lehet fizetni ilyen kirándulásokat. Beszéljünk a helyi közösséggel, kérjük ki véleményüket, és vegyünk igénybe ottani idegenvezetőket, akik lehetőséget biztosítanak a vadon élő állatok megtekintésére, miközben megtartják a kellő távolságot az állatoktól.

De turistaként figyelhetünk arra is, hogy olyan helyszíneket látogassunk, amelyeket nemzetközi humán állatokkal foglalkozó szervezetek garantálnak, és nem engedik meg a vadon élő állatokkal való érintkezést. Vagy mindezek helyett választhatunk egyéb vezetett túrákat, kenu vagy kajak élményeket és egyéb környezetbarát lehetőségeket.

Bár ezek a javaslatok nem garantálják, hogy a kirándulás állatbarát lesz, de segítenek csökkenteni a vadon élő állatokra gyakorolt ​​negatív hatást, támogatják a helyi családokat, és arra ösztönzik a rezervátumokat, hogy hagyják abba az elefántok szórakoztatásra való felhasználását.