3p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A BUX 465,8 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel 108 922,07 ponton zárt pénteken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 465,8 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel 108 922,07 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest – jelentette az MTI.

Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta, nem sok minden történt a BÉT-en, ahol a kereskedés zárására mind a négy vezető részvény, az OTP, a Mol, a Richter és a Magyar Telekom árfolyama esett, így a BUX is gyengült.

  • A Mol 10 forinttal, 0,34 százalékkal 2950 forintra csökkent 747,8 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 0,44 százalékkal 34 100 forintra esett, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.
  • Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,34 százalékkal 1744 forintra gyengült, forgalma 305,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,41 százalékkal 9620 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 10 128,33 ponton zárt pénteken, ez 84,92 pontos, 0,83 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

A nagyobb részvények közül az OTP mozdult el a legjobban
A nagyobb részvények közül az OTP mozdult el a legjobban
Fotó: Depositphotos

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Az európai részvénypiacok pénteken vegyesen, csekély változással zártak és szerény plusszal fejezték be a hetet, miközben a befektetők a jövő szerdai Fed-kamatdöntésre és a délután közzétett amerikai inflációs adatokra koncentráltak.

A STOXX 600 index változatlanul, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,09 százalék emelkedéssel fejezte be a pénteki kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,48 százalékkal csökkent, a frankfurti DAX-index 0,52 százalékkal emelkedett, a CAC 40 index Párizsban 0,09 százalékkal csökkent a zárásra. Milánóban az FTSE MIB index 0,21 százalékos csökkenéssel, a madridi IBEX 35 index 0,39 százalékkal gyengébben végzett.

A hangulatot elsősorban a jövő heti várható 25 bázispontos Fed-kamatcsökkentés és a további 2026-os lazítások kilátása támogatta. Az amerikai munkaerőpiaci adatok vegyes képet mutattak: az ADP-jelentés a várakozásokkal ellentétben 32 ezer fős csökkenést jelzett novemberben, miközben a munkanélküli segélykérelmek három éve legalacsonyabb szintre estek.

A nyersanyagipari részvények nagyot erősödtek a réz történelmi árcsúcsára, valamint az ezüst árának további emelkedésére. Az Antofagasta, Anglo American és Glencore részvények két százalék körül és felett végeztek. Az autóipari részvények is erősödéssel fejezték be a napot, miután a Citigroup az ágazat több vállalatának is felminősítést adott. A nap vesztesei között volt a Swiss Re ötszázalékos, a Schott Pharma több mint hétszázalékos és a BP két és fél százalékos eséssel.

Az olajárak kétheti csúcsnál járnak a venezuelai és ukrán-orosz geopolitikai feszültségek miatt. Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj ára hordónként 60,20 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben 0,89 százalékos emelkedéssel, a Brent ára pedig 0,91 százalékkal ment feljebb 63,83 dollárra.

Az arany ára október vége óta a legmagasabb szintnél jár, a spot jegyzése 0,14 százalékkal ment feljebb, unciánként 4213,88 dollárra.

Az euró közel két hónapos csúcsnál van, miután az euróövezeti infláció emelkedett, és a harmadik negyedéves GDP-t felfelé korrigálták. Az ECB várhatóan 2026-ig tartja a kamatokat. Az eurót 0,09 százalékkal jegyzik gyengébben, 1,1634 dolláron. A dollárindex 0,10 százalékkal áll magasabban 99,09 ponton.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39250 38590 39250 +0,80% 0 0 13 299 965 190 HUF 2026-01-23 17:05:25
MOL 3770 3714 3922 -1,05% 0 0 6 148 961 524 HUF 2026-01-23 17:08:24
MTELEKOM 1934 1928 1952 -0,72% 0 0 482 648 634 HUF 2026-01-23 17:06:23
RICHTER 10420 10360 10500 -1,14% 0 0 1 815 786 450 HUF 2026-01-23 17:05:29
OPUS 550 543 552 -0,36% 0 0 93 050 102 HUF 2026-01-23 17:05:15
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bonthatják a francia pezsgőket az OTP-részvényesek
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 19:16
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 135,4 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel, 125 061,81 ponton zárt pénteken. Az OTP viszont történelmi csúcson zárt.  
Részvény / Deviza / Áru Csettinteni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 19:03
A magyar fizetőeszköz összességében erősödött a héten a főbb devizákkal szemben.     
Részvény / Deviza / Áru Rosszul kezdték a napot az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 16:05
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Visszaesés volt a budapesti tőzsdén péntek délelőtt, még a Mol is korrigált
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 12:14
A csütörtöki erős nap után csökkent a BUX-index, és a tegnapi nap nagy nyertese, a Mol árfolyama is korrigált.
Részvény / Deviza / Áru Mindenki Trumpra és az AI-ra figyel, pedig lehet, hogy rosszul tesszük
Imre Lőrinc | 2026. január 23. 09:53
Lassuló globális gazdasági növekedésre számít 2026-ban az Amundi, de ennek ellenére sem lesz hiány az érdekes és széles körben vonzó befektetési lehetőségekből. Bár a mesterséges intelligencia nem mindenható, idén is az érdeklődés homlokterében maradhat az AI. Eközben a kínai technológiai vállalatok már a részvénypiaci teljesítményt illetően is felülmúlják az igazodási pontnak számító „Maginificent Seven”, vagyis a legnagyobb amerikai tech-óriások performanszát.
Részvény / Deviza / Áru Tegnap mindent vitt a Mol, ma még keresi az irányt a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 09:32
2007-es csúcsához közelít a Mol-papírok árfolyama, eközben a Brent olaj hordónkénti ára megközelítette a 65 dollárt. 
Részvény / Deviza / Áru Az euró is olcsó, de dollár-forint négyéves csúcsa mindent visz
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 07:52
A héten erősödött, de péntek reggel minimálisan gyengült a forint az euróhoz viszonyítva. A dollár-forint árfolyam viszont 325 alá esett, amire 2022 februárja óta nem volt példa.
Részvény / Deviza / Áru Jó hangulatban zárta a csütörtököt a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 06:26
A techrészvények túlteljesítették az ipari részvényeket és az S&P 500-at is. 
Részvény / Deviza / Áru Felhúzta a füles sapkát a forint, meg se kottyant a hideg
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 18:42
A magyar fizetőeszköz erősödött csütörtökön a bankközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru A Mol szinte hihetetlent ment a csütörtöki zárásra
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3888,84 pontos, 3,21 százalékos emelkedéssel, 125 197,21 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG