3p

A HungaroControl legfrissebb jelentése szerint 2025 első három negyedévében több mint 7 százalékkal nőtt a légiforgalom Magyarország légterében a tavalyi év azonos időszakához képest. A számottevő forgalombővülés ellenére 80 százalékkal kevesebb késést regisztráltak, mint 2024-ben – jelentette kedden a légiforgalmi irányító.

Ennek köszönhetően a magyar léginavigációs szolgálat Európa egyik legpontosabban teljesítő szolgáltatójává lépett elő – emelte ki a közlemény. Szeptember 30-ig bezárólag 950 926 járművet navigáltak a társaság légiforgalmi irányítói a hazai légtérben, 7,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A legkiemelkedőbb hónap augusztus volt 137 374 repülőgéppel. Az előrejelzések szerint az éves várható forgalom volumene elérheti az 1,2-1,3 millió légi járművet. A forgalom 85 százalékát az átrepülő járatok adták, július második felétől szeptember közepéig naponta 4000 fölötti gépmozgást kezeltek a távolkörzeti (ACC) irányítók. 

A csúcsnap július 26-a volt, amikor – abszolút rekordnak számító – 4356 repülőgép érintette a hazai légteret. 

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma is kétszámjegyű növekedést mutatott, itt is megdőlt egy 19 éves csúcs: augusztus 3-án a közelkörzeti irányítók és a toronyban dolgozó szakemberek 476 érkező és induló járat közlekedését segítették. A legfontosabb eredmény, amit az utasok is érzékelhettek, az a járatkésések drasztikus csökkenése volt. Tavaly az összes kezelt járatra vetített átlagos késés több mint 3 perc volt, idén ez 0,6 percre mérséklődött. A rekordforgalmú augusztusban a tavalyihoz képest tizedannyi késés történt. 

A késések túlnyomó többségét – több mint 60 százalékát – az időjárási viszontagságok magyarázták, a nyári zivatarok miatt olykor légtérkorlátozásokat kellett bevezetni – tették hozzá. 

„A HungaroControl bebizonyította, hogy a rekordforgalom biztonságos kezelése és a késések jelentős mérséklése nem zárja ki egymást, hanem egymást erősítő célként értelmezhetők” – idézte a közlemény Turi Ferenc vezérigazgatót. Hozzátette, a HungaroControl jelentősen – csaknem 10 százalékkal – növelte az irányítói létszámot, így a megnövekedett kapacitásnak köszönhetően a tavalyi 6 helyett akár 9 szektor is párhuzamosan tudott üzemeltetni, ami nagyobb mennyiségű járatszám kezelését tette lehetővé. A kapacitásbővítést elsősorban saját képzéssel és külföldi irányítók toborzásával valósította meg a vállalat, de több magyar szakembert is visszacsábított annak köszönhetően, hogy hosszú távú (2029-ig szóló) bérmegállapodást kötött a szakszervezetekkel. „A szakmai innovációk, technológiai fejlesztések és a munkafolyamatok optimalizálása is hozzájárultak a kapacitás növekedéséhez. A csúcsidőszakban a HungaroMet meteorológusai is segítették a HungaroControl munkáját és hozzájárultak ehhez a sikerhez” – hangsúlyozta a HungaroControl vezérigazgatója.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Franciaország is bevezeti az örökségútlevelet
Elek Lenke | 2026. június 28. 17:20
Catherine Pégard francia kulturális miniszter bejelentette a több országban már létező örökségútlevél (Heritage Passport) létrehozását. A 100 euróba kerülő éves belépőjegy országszerte körülbelül 500 múzeumba, kastélyba, történelmi birtokra és kertbe biztosít belépést. Az új projekt szeptember 19-én és 20-án indul, a hagyományos Európai Örökség Napok alkalmából.
Turizmus Földrengés volt a magyar turisták egyik kedvenc szigetén
Privátbankár.hu | 2026. június 20. 16:05
Két egymást követő földrengés rázta meg Krétát szombaton. A hatóságok az omlás- és földcsuszamlásveszély miatt elővigyázatosságból megkezdték a turisták kimenekítését a leginkább érintett övezetekből; személyi sérülésekről és áldozatokról ugyanakkor egyelőre nincs hír.
Turizmus A kutyának sem kell már a foci-vb legnagyobb varázsa?
Privátbankár.hu | 2026. június 16. 09:12
Nem sok jót mond néhány, már elérhető számsor.
Turizmus Az erős forint alávág a hazai turizmusnak?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 19:01
Szép, szép az öt éve nem látott 350 forintos euróárfolyam, de nem mindenki örül ennek. Az exportra termelő vállalatok mellett például a hazai turisztikai vállalkozások sem. Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői műsorában.
Turizmus A luxus rejtett titkai: a patinás szállodalánc saját jachttal és magánrepülővel csábítja vendégeit
Elek Lenke | 2026. június 14. 17:14
Óriási a verseny a luxusszállodák között, mindegyiknek új attrakcióval kell előrukkolnia, hogy őt válasszák a milliárdosok. Az egyik legexkluzívabb lánc, a Four Seasons újabban saját jachttal és magánrepülőgépes világkörüli utakkal várja azokat, akik ezt meg tudják fizetni.
Turizmus Lakjon ott, ahol Chanel, egyen ott, ahol Hemingway és Picasso!
Elek Lenke | 2026. június 6. 16:25
Sok ember szívesen száll meg olyan hotelekben, amelyekben valaha hírességek jártak-laktak. Ezek az utak nem kétéjszakás wellness pihenések vagy szállodahajó túrák, hanem az élményturizmus mostanában felkapott friss formái.
Turizmus Mától könnyebb eljutni magyarként Kanadába
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 13:20
Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto közvetlen járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba.
Turizmus Könnyű odajutni, nehéz elszakadni
Privátbankár.hu | 2026. május 30. 14:44
Könnyű odajutni, de nehéz elszakadni – ez az élmény kísérte végig a LifeClass Hotels & Spa Portorož európai roadshow-ját, amely április 21-én Prágában indult, majd Budapesten folytatódott.
Turizmus Nagyot kaszálhat a magyar gazdaság a BL-döntőn
Privátbankár.hu | 2026. május 29. 06:18
A holnapi budapesti BL-döntő közvetlen helyi gazdasági hatása 32 és 50 milliárd forint közé tehető – közölte a GKI Gazdaságkutató. Még a Forma 1-es Magyar Nagydíjhoz és az Atlétikai Világbajnoksághoz képest is erősebb lehet a gazdasági hatása. 
Turizmus Nagy nap ez a mai a budapesti repülőtéren
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 06:51
Hat év után lesz újra közvetlen, napi járat az Egyesült Államokba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG