3p

A SZÉP-kártya az idei ősz első hónapjában is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege közel 33,2 milliárd forintot tett ki, ami mintegy 7 százalékkal szárnyalta túl a tavaly szeptemberi felhasználást – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.

A Nemzetgazdasági Minisztérium hozzátette: ezáltal a SZÉP-kártya is érdemben hozzájárult ahhoz, hogy szeptemberben 1,6 millió vendég 3,8 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, ami új csúcsnak számít az év ezen hónapjában. 

A kormány döntése értelmében 2025. december 1. és 2026. április 30. között ismét lehetőség lesz hideg élelmiszer vásárlására is felhasználni a SZÉP-kártyákon lévő összegeket. Ezáltal a kormány SZÉP-kártyán keresztül a családok gondtalan pihenése és a hazai turizmus mellett a kiskereskedelmi fogalom bővülését is támogatja – emelték ki a közleményben. 

2025 szeptemberében a kártyabirtokosok összesen 33,2 milliárd forintot költöttek SZÉP-kártyáikról, 7 százalékkal többet, mint 2024 szeptemberében. A feltöltések összértéke 3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest így, elérte a 27,4 milliárd forintot. Az év kilencedik hónapjában az elfogadóhelyek száma is tovább bővült, így a kártyabirtokosok már több mint 159 ezer helyszínen használhatják SZÉP-kártyájukat, ami 7,3 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva – ismertették. 

Részletezték, hogy a legtöbb bevételt szeptemberben is a balatoni szálláshelyek köszönhették a SZÉP-kártyának, ahol a belföldi szálláshelyi költések 7 százalékát ez a fizetőeszköz biztosította. Bevételeiket legnagyobb arányban a Gyula és térsége turisztikai térségben köszönhették a szálláshelyek a SZÉP-kártyának, ahol ebben az időszakban a hazai vendégektől származó szálláshelyi bevételek 11 százalékát SZÉP-kártyával egyenlítették ki. A szálláshelyi SZÉP-kártyás költések szeptemberben Pécs-Villány térségben nőttek a legnagyobb mértékben, 15 százalékkal. A SZÉP-kártya az idei ősz első hónapjában is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: 2025 szeptemberében több mint 1,6 millió vendég érkezett a hazai szálláshelyekre, 8,3 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. 

A belföldi vendégek száma meghaladta a 781 ezret, ami a tavalyihoz képest 5,3 százalékos növekedést jelent. A vendégéjszakák száma több mint 3,8 millió volt, ebből a belföldi vendégek közel 1,7 millió éjszakát töltöttek a szálláshelyeken. A hazai turizmus további erősítése érdekében a kormány 2,5 százalékos fix kamatozású hitelt tesz elérhetővé a turisztikai szolgáltatók számára a Kisfaludy Turisztikai Hitelközponton keresztül. A kormány célja, hogy a SZÉP-kártya minél több magyar család belföldi kikapcsolódását támogassa – írták. 

Az év első kilenc hónapjában a SZÉP-kártya feltöltések összértéke megközelítette a 338 milliárd forintot, ez 5,4 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának eredményét. A SZÉP-kártyáról történő költések összértéke csaknem 361 milliárd forintot tett ki, ami 2024 január-szeptemberéhez képest 10,3 százalékkal volt magasabb. Szeptember végén összesen mintegy 96,7 milliárd forint állt még rendelkezésre a kártyákon, hogy a magyar családok őszi és év végi pihenését támogassa. A kormány döntése értelmében 2025. december 1. és 2026. április 30. között a kártyabirtokosok ismét felhasználhatják a SZÉP-kártyákon lévő összegeket hideg élelmiszer vásárlására is – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus A nap képe: begurult a francia járműcsoda a holland királyi flottába
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 17:29
Megérkezett Schipolra, az amszterdami repülőtérre a holland királyi légitársaság flottájába a KLM első, Airbus A350-es szélestörzsű repülőgépe.
Turizmus Vége a hagyományos nyári szezonnak? Egész éves modellre állna át a Balaton
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 10:26
A szeszélyes időjárás és a szúnyoginvázió ellenére a Balaton stabilan tartotta pozícióját az idei nyáron. A Turizmus.com PartCafé című podcastjának legfrissebb adásában Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezetője és Marsal Szilvia szakértő arra keresték a választ, hogy a hagyományos vendégéjszakák mellett milyen alternatív mutatókkal mérhető a térség valódi terheltsége, és miért van szükség a klasszikus nyári szezon helyett egy egész éves gazdasági modellre.
Turizmus Megdöbbentő tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. október 3. 08:40
Villámcsapásban meghalt egy német turista Rodoszon.
Turizmus Tudtuk előre, hogy ilyen rossz lesz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 17:28
Az erős forint külföldre vitte a magyar turistákat, de távolt tartotta hazánktól a külföldieket. Emellett az aszály, a népszerű üdülőhelyek melletti tavak rendkívül alacsony vízszintje is káros volt a turizmusra.
Turizmus Kettős csapdába került, mi lesz így a Balatonnal?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 27. 13:46
Nem lassul az az építkezési hullám a Balaton körül, ami az elmúlt tíz évben pörgött csúcsra: újabb, 99 lakásos lakópark-beruházás váltott ki felháborodást a tó jövőjéért aggódó szakmai szervezetek és a civilek oldaláról. Emellett a klímaváltozás következményei is valósággal berúgták az ajtót idén nyáron. A „Meddig bírja a Balaton?” című sajtótájékoztatóról laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu tudósított.
Turizmus Nemzeti parkok helyett Amerika titkos kincsei: ezért járják be a turisták az Egyesült Államokat
Elek Lenke | 2026. szeptember 20. 17:23
Az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulója alkalmából indított turisztikai kampányok idén nem a külföldieket, hanem magukat az amerikaiakat célozzák meg. Bár a belföldi turizmus gerincét eddig a nemzeti parkok és a kaszinóvárosok adták, az iparági trendek szerint a jövő utazói már a hiteles helyi közösségeket, a rejtett kulturális kincseket és a teljes digitális detoxot keresik. 
Turizmus Új menüsorral jelentkezik Budapest egyik kedvenc gasztroszíntere
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 14. 08:58
Az új kínálat a nemzetközi konyhák sokszínűségét hozza el az Andrássy útra, hűen tükrözve a W Budapestre jellemző vibráló energiát és laza eleganciát, amiért a Le Petit Beefbar az elmúlt években Budapest egyik kedvenc gasztroszínterévé vált.
Turizmus Jelentősen drágulhatnak a repjegyek, ha jövőre is a mostani szinten lesz az olajár
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 14:24
Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója arról beszélt: a vállalat előrelátó volt és a jelenleginél alacsonyabb szinten vásárolt olajat, de ez csak rövidtávon gátolja a jelentős áremelkedést.
Turizmus Az Adria egyik ikonikus szállodája 140 évesnél is több – de ma is pezseg benne az élet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 10:57
A horvát tengerpart egyik leghosszabb múltra visszatekintő szállodája, a több mint 140 éves Hotel Miramar új korszakát éli a Hunguest Hotels üzemeltetésében.
Turizmus Kapitány István a kisebb hazai turisztikai vállalkozások hóna alá nyúl
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 10:59
8 milliárd forintos támogatáshoz juthat mintegy 800 hazai turisztikai mikro- és kisvállalkozás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG