3p

Egy vacsoratúra keretében André Bicalho, Michelin-csillagos tapasztalattal rendelkező brazil–portugál séf vezette végig a gasztronómiai világon, hét ország ikonikus fogásait bemutatva, személyes történetekkel és emlékekkel színezve laptársunkat, a Turizmus Online-t. Ebből adunk most egy kis ízelítőt.

A Goldberger textilgyár egykori területe ma borkedvelők kedvelt központja Óbudán, ahol a WineHub Borbisztró és Borbár működik, sőt, szombatonként biopiac is várja a látogatókat. Ez a kulináris központ Carlos Alberto Coelho és magyar felesége, Ingeborg álmából született; az elhivatott gasztronómiai és borrajongó házaspár igazi élő közösséget teremtett a kerületben.

Az este során a résztvevők egy “beszállókártyával” indultak útra, amely valódi gasztroutazást és nem hétköznapi vacsoraélményt ígért – írja a Turizmus Online személyes hangvételű beszámolója.


Fotó: Epicurean Restaurant/Zsolnai Péter

Ízutazás Brazíliától Magyarországig

A menü első állomása Brazília volt, ahol caipirinha, acai, inhame és kesudió alkotta az előételt. André séf elmesélte, hogy a friss alapanyagok iránti szeretetét nagymamájától örökölte.

Spanyolország következett, ahol a séf éveket töltött tanulással; fekete fokhagymás tuille, garnélarák tatár, sherryecet-sorbet és szürke márna ikra jelent meg a tányéron.

Az angol gasztronómiát egy rendhagyó “angol reggeli” szimbolizálta buggyantott tojással, paradicsommal, gombaduxtellel és baconhabbal.

Franciaországban a Michelin-csillagos világ idéződött meg: libamáj Vaudovan fűszerrel, citromvajjal és briošsal készült.

Belgium fogását vörös sügér, kagyló, valamint sörös gofri képviselte – Andre szerint a belga tányérokon mindig ott volt a bőség öröme.

Magyarországhoz érkezve mangalicapofa hagymával és mákkal, valamint babpürével szerepelt – a séf kiemelte, milyen egyedi hazai alapanyagokat ismert meg.

Az est fináléja a Polo Lounge-ban, klasszikus zenével a háttérben zajlott, ahol André petit fours-okat és elköszönő italokat szolgált fel, egy apró csokoládéval búcsúzva.


Fotó: Epicurean Restaurant

Az Epicurean filozófiája

A vacsoratúra végén bemutatásra került az étterem névadó filozófiája, amely az epikureusok örömelvén alapul: tudatossággal és harmóniával élvezni az életet és az ízeket. Az eseményt az elegáns, zöldnövényes Polo Lounge tette teljessé, ahol élő hegedűszó emelte az atmoszférát, és a vendégek kötetlenül beszélgethettek a minden szempontból figyelmes, szerény séffel.

A teljes beszámolót a Turizmus Online-on olvashatja el >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Az extrém hideg sem riasztotta el a külföldi turistákat
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 16:05
Az orosz turisták által eltöltött vendégéjszakák száma is stabilan növekszik Magyarországon, de ez még messze elmarad a háború előtti számoktól.
Turizmus Új utazási szabályok lépnek életbe az Egyesült Királyságba utazóknak
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 16:30
Szerdától új utazási rendszer lép hatályba az Egyesült Királyságba látogatók számára, több tucat ország, köztük az Egyesült Államok és Ausztrália állampolgárai számára.
Turizmus Reptéri titkok, fedélzeti trükkök – Az utast néha gyerekként kell kezelni?
Elek Lenke | 2026. február 22. 16:39
A reptéri dolgozók és a fedélzeten tevékenykedők munkája sokkal bonyolultabb annál, mint amit utasként látunk. Láthatatlan szkennerek, kamerák, titkok, trükkök, saját belső nyelv – ez mind a biztonságunkat szolgálja.
Turizmus A fő Camino de Santiago zarándokútvonal a saját sikere miatt veszhet el
Bózsó Péter | 2026. február 21. 14:24
A spanyolországi zarándokúthoz kapcsolódó Camino de Santiago jelenség kritikus válaszút előtt áll: vagy újragondolják az irányítási modelljét, vagy fennáll a veszélye annak, hogy a saját sikere miatt elhal, és egy évezredes hagyományt puszta tömegtermékké alakít át, amely kiszorítja a helyi lakosokat és eltorzítja a zarándoklat lényegét.
Turizmus Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
Privátbankár.hu | 2026. február 21. 12:54
Bár 2025-ben az izraeli turizmus ismét újra erőre kapott, és a Ben Gurion nemzetközi repülőtér forgalma 33 százalékkal nőtt, az utóbbi időben egyre többen mondják vissza külföldre tervezett útjaikat.
Turizmus Franciaország és Spanyolország is győztesnek érezheti magát a turizmusban
Privátbankár.hu | 2026. február 19. 17:13
2025-ben is Franciaország volt a világ leglátogatottabb országa, de a mögötte végző Spanyolország nagyobb bevételt könyvelhetett el a turistáknak köszönhetően. A franciák az idei első negyedéves számok alapján is bizakodók.
Turizmus Így biztosíthatja be magát, ha síelni készül
Herman Bernadett | 2026. február 15. 17:15
Jó utasbiztosítást már 20 ezer forintért köthet egy hétre egy négyfős család, extrém sportnál ennek a dupláját kell kifizetni, de mindez bagatell összeg a teljes kiruccanás árához képest. 
Turizmus Fix kamat plusz milliós támogatás: így juthatnak olcsó forráshoz a legkisebb turisztikai cégek is
Natív tartalom | 2026. február 12. 14:13
A kiszámíthatóság a legnagyobb érték egy vállalkozás számára. A Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) Start hitelei éppen ezt garantálják: a 2,5 százalékos fix kamat a futamidő végéig védelmet nyújt a kamatkockázatok ellen. A most induló akcióban ráadásul a hitel mellé jelentős vissza nem térítendő támogatás is párosulhat.
Turizmus Ingyenpénz a hitel mellé? Itt a „2=3” akció a turisztikai vállalkozásoknak
Natív tartalom | 2026. február 10. 16:41
Egyedülálló lehetőséggel bővült a turisztikai szektor finanszírozása: a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) új akciójában a kedvezményes hitel mellé most vissza nem térítendő támogatás is jár. A „2=3” konstrukció keretében a vállalkozások akár 1 millió forint kamatmentes pluszforráshoz is juthatnak, miközben élvezhetik a piacon szinte példátlan, 2,5 százalékos fix kamatozást.
Turizmus Grönland a turizmusban bízik, és köszöni a reklámot Trumpnak
Elek Lenke | 2026. február 9. 15:08
A politikai vihar nyomán óriási az érdeklődés a világ legnagyobb szigete iránt. Grönland olyan meglepetésekkel szolgál, amelyek a világon sehol másutt nincsenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG