André Kostolany
Részvény / Deviza / Áru
Milliárdos aukción kelt el a legendás tőzsdeguru hagyatéka
Szakonyi Péter | 2026. január 26. 14:31
Kevés aukció bolygatta meg annyira a magyar műgyűjtőket, mint a szombati, versailles-i árverés, ahol André Kosztolányi hagyatéka került kalapács alá.
Részvény / Deviza / Áru
Kalapács alatt a tőzsdeguru hagyatéka
Szakonyi Péter | 2026. január 20. 10:17
Szombaton kalapács alá kerül André Kosztolányi hagyatéka. A híres magyar származású tőzsdeguru szinte minden ingóságát – így használati tárgyait, műgyüjteményét és könyvtárának legbecsesebb tárgyait – Versaillesben árverezhetik el. Méghozzá a kikiáltási árakból kiindulva meglehetősen szolid áron.
Makro / Külgazdaság
Úgy döntött a piac, hogy Trump békét köt Kínával
Fellegi Tamás | 2019. január 21. 06:07
A decemberi összeomlást, majd annak korrekcióját követően most eufória tört ki a tőzsdéken. A befektetők és az elemzők ilyenkor okot keresnek, és ezt meg is találták a világgazdaságot megviselő amerikai-kínai kereskedelmi háború közelgő lezárásában, noha egyelőre csak kiszivárgott értesülések, elképzelések vannak.
Részvény / Deviza / Áru
A világ első pilótajátéka, amit élőben közvetítenek
Fellegi Tamás | 2017. december 8. 16:30
Számtalan gyors pénzkereseti lehetőséget kínáló pilótajáték vagy akár szabályozott, tőzsdei termék árfolyamának az égig száguldása zajlott már le az idők során, de olyan még nem volt, amiről a világsajtó szinte óránként tudósít. Most ez is elérkezett, akár le, akár felfelé mozdul a bitcoin árfolyama, mindenki megírja.
Deviza / Áru
Nagyot gyengült a svájci frank
Privátbankár.hu | 2015. január 27. 11:49
Az elmúlt napokban az euró visszakapaszkodott a paritás fölé a svájci frankkal szemben, ma reggel 9-kor pedig hirtelen felugrott 1,012-ről 1,035-ig. Onnan ugyan korrigált, de ez a mozgás már jelezhet valami érdekeset.
Friss
Nemzetközi
8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
7 órája
Nemzetközi
Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Az athéni tragédia hat ember életét követelte.
7 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A feldarabolást is megfontolná Noel Tata, hogy elkerülje a 120 milliárd dolláros IPO-t2026. szeptember 26. 16:55 -
Szénbányászból lehet dollármilliárdos a 32 éves AI-vállalkozó2026. szeptember 26. 16:50 -
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Hétfőn Zágrábban van dolga? Akkor nem árt erről tudnia
16:31
-
Elhagyott biztosítói székház volt, designközpont lett
12:34
-
Két Abigél a háttérben – fő helyen egy szerethető étterem
15:06
-
Boros Botond: Visit Hungary tervek
13:40
-
Friss nemzetközi felmérés: ekkora gazdasági erőt képviselnek az üzleti rendezvények
12:27
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
2026. szeptember 26. 09:04
-
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
2026. szeptember 26. 09:55
-
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
2026. szeptember 26. 17:15
-
Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
2026. szeptember 26. 13:39
-
Ítéletet mondott a Moody’s
2026. szeptember 26. 08:30



