5p

Kevés aukció bolygatta meg annyira a magyar műgyűjtőket, mint a szombati, versailles-i árverés. Ezen ugyanis a legendás tőzsdeguru, André Kosztolányi különleges hagyatéka került kalapács alá. Amint az várható volt, kiélezett harc bontakozott ki a értékes festményekért – és rekordok is megdőltek.

Magyar galériások, műgyűjtők és műgyűjtő-milliárdosok csatáztak Versailles-ban szombaton. A több mint hétórás (!) aukción az ismert magyar pénzügyi szakember, André Kosztolányi hagyatéka került kalapács alá – ezen belül is egy különleges magyar festménykollekció volt a vonzó.

Ez ugyanis tucatnyi híres magyar festő több tucat alkotásából állt. A kiemelkedő érdeklődés másik oka az volt, hogy ezen festmények egy része sohasem jelent meg a hazai műtárgypiacon, s volt olyan is, amelyről még fotó sem jelent a magyar művészeti katalógusokban.

Az árverési csúcsot Rippl-Rónai József Boulevard Montparnasse című festménye érte el, amelyet a 30-50 ezer eurós becsült érték több mint tízszereséért vett meg egy magyar műgyűjtő. A 700 ezer eurós leütési ár azt jelenti, hogy új tulajdonosa forintban – az árverési jutalékkal számolva – körülbelül 350 millió forintot szánt a különleges „Rippli” képért.

A második és harmadik legmagasabb áron elkelt festmény is az ő alkotása – az egyik 400 ezer, a másik pedig 300 ezer euróért kelt el. (Ezek is a becsérték tízszeresét jelentették.)

Több mint hét órán át tartott az aukció – méltatlan körülmények között. (A fotó illusztráció)
Több mint hét órán át tartott az aukció – méltatlan körülmények között. (A fotó illusztráció)
Fotó: Pixabay

Az árverés másik sztárjának tartott – és egyben negyedik legmagasabb áron leütött – tétel Aba-Novák Vilmos dzsesszzenészeket ábrázoló alkotása volt, amelyet  kemény licit után 160 ezer euróért szerezhetett meg új tulajdonosa.

Kiemelt figyelem övezte Rippl-Rónai Gauguin-ról festett portréját, amelyet 1890-ben alkotott Párizsban – és ami a 30 ezer eurós becsérték háromszorosáért  kelt el. 

A Kosztolányi magyar festménykollekció többi darabja szolid áron, de elkelt. Sem a külföldi érdeklődőket, sem a Versailles-ba átrándult magyar műgyűjtőket nem mozgatta meg a változatos „felhozatal”, amelyben Szőnyi Istvántól Derkovics Gyuláig egy sor művész képviseltette magát. Párezer euróért azonban gazdára talált minden tétel. A csúcsot egy Mattis-Teusch alkotás jelentette, amelyet 20 ezer eurón, és a Czóbel Béla alkotás, amelyet pedig 15 ezer eurón ütöttek le.

A közel ötven darab magyar festmény együttesen 2,5 milliós leütési áron (plusz  közel 30 százalék jutalék) talált gazdára – a vevők túlnyomó részben magyar műgyűjtők voltak. Meglehet ugyanakkor, hogy a Gauguin-portré „végállomása” a Szépművészeti Múzeum lesz. Ez azért is fontos lehet, mert a múzeum nemsokára egy komoly Gauguin-kiállítást tervez, amelynek egyik érdekes darabja lehetne Rippl-Rónia korai alkotása. 

A magyar festők képei – a kiemelkedő Rippl-Rónai alkotások mellett – a magyar aukciókon megszokott árakon keltek el, mondta el érdeklődésünkre Bodó János. A nevével jelzett galéria tulajdonosa kérdésünkre elmondta, hogy a Kosztolányi-hagyaték egyes, kiemelkedő darabjai – így a sokat emlegetett és 90 ezer euróért elkelt Gauguin portré is! – a Párizsi Magyar Intézet kiállításain megjelentek, így nem voltak ismeretlenek a hazai műkereskedők és -gyűjtők előtt. A legmagasabb áron leütött Rippl-Rónai mű pedig egy, a párizsi Grand Palaisban rendezett nagysikerű tárlaton is látható volt.

Arany cigarettatárcák 10-15 ezer euróért

Nagy várakozás kísérte Kosztolányi személyes tárgyait és felesége Francoise ékszereit. A tőzsdeguru arany cigarettatárcáit egyenként 10 ezer euró fölött ütötték le. A csúcsot egy gyönyörű, 18 karátos aranyból készült cigarettatárca jelentette, ezt 15 ezer euróért vehette meg új tulajdonosa.

A szintén értékes könyvtár – mivel angol és francia nyelven íródott kötetekből állt – nem izgatta fel a magyar licitálókat. A leütési árak ez esetben is magasak voltak, Marx Tőkéjének első francia kiadását például 2000 euróért ütötték le.

Nem volt nagy tülekedés a házaspár bútoraiért – az ebédlőasztal például 30 azaz harminc euróért ment el!  – és a háztartás egyéb tartozékaiért sem. Egy herendi étkészletet (Rotschild mintával) például 4200 euróra értékelt a licitáló közönség. 

A 411 tételes katalógus utolsó darabja – nem véletlenül – Ron Hackett humoros Kosztolányi-portréja volt, amelyet vélhetően egy Kosztolányi-rajongó vásárolt meg, jóval a becsértéknek tartott 2-300 euró felett.

Az aukció egyesek szerint „fapados”, mások szerint viszont gyalázatos körülmények között és szervezettséggel zajlott. Nemcsak a fűtetlen raktárhelység, de az árverésre bocsátott tárgyak bemutatása is méltatlan volt a hagyatékhoz, és a művészekhez. Az árverést lebonyolító De Baecque Associés cég által kibérelt omladozó raktárban kabátban dideregtek a magyar galériások és műgyűjtők, akik a hétórás árverés alatt egy pohár vizet sem tudtak vásárolni az épületben. Márpedig az aukció bevétele becslések szerint meghaladta a 2 milliárd forintos nagyságrendet (ennek felét a magyar festmények jelentették!) , ami azt jelenti, hogy a francia aukciós ház hatszázmillió forintos árverési jutalékot söpörhetett be.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG