1p
2012 első félévében a külföldiek mintegy 10 milliárd euró értékben vásároltak európai ingatlanokat, egyre aktívabbak a brazilok és a kínaiak.

Az Európán kívülről jött befektetők egyre komolyabb szerepet játszanak az európai kereskedelmi ingatlanpiacon, ahol a befektetések ötöde más földrészekről érkezett az év első felében - derül ki a CBRE legfrissebb kutatásából. A főleg észak-amerikai, közel-keleti és ázsiai befektetők között egyre több az állami tőkealap és a nyugdíjalap. Egyre változatosabb képet mutat a befektetők nemzetisége is: idén első alkalommal érkezett jelentős brazil tőke Európába, illetve komoly vásárlók képviselték Kínát, Malajziát és Chilét is. Az Európán kívüli befektetők az irodákat kedvelik a leginkább, ami pedig a földrajzot illeti, az észak-déli megkülönböztetés továbbra is fennáll.

London az Európán kívüli összes tőke felét vonzotta, 2012 első félévében a tíz legnagyobb üzletből hetet nem európai befektetők kötöttek. Párizs is népszerű volt a tengerentúli befektetők körében, így a brit és a francia főváros az összes régión átívelő tőke több mint kétharmadát vonzotta. A koncentráció erősödött a válság alatt, 2007-ben ez a részesedés még csak egyharmados volt.

Az eurózóna válságában menedéknek tekintett piacok, mint a német városok vagy Stockholm, egyre vonzóbbak a tengerentúliak számára. A tőkeáramlás egyre inkább polarizálttá válik Európában: a befektetők északot preferálják, miközben Olaszországba negyedével, Spanyolországba 56 százalékkal kevesebb tőke érkezett 2011 első félévéhez képest.

„Észak-Európa vonzereje nő, az Európán kívüli befektetők egyre biztosabb menedéknek tekintik az itteni piacokat. A tengerentúli befektetők aktívak Párizsban, Londonban és újabban a német vagy a skandináv városokban is. Ezzel hozzájárulnak a válság kezdete óta erősödő polarizálódásra, ami Európát és a globális piacot egyaránt jellemzi.” - mondta Jonathan Hull, a CBRE tőkepiacokért felelős európai vezetője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG