A MÁV-csoport feladatainak ellátásához nem szükséges ingatlanok közül öt kerül önkormányzati tulajdonba összesen 2,2 milliárd forint értékben - tájékoztatott a kormány szerdai döntéséről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
A kormány határozata alapján Kőbánya, Dombóvár és Miskolc önkormányzata vasutas sporttelepeket - futball- és teniszpályákat, edzőtermeket, csónakházat, kiszolgáló épületeket - vehet át. Hatvan városa egy középiskolai épületet hasznosíthat kulturális, oktatási és sporttal kapcsolatos célokra. A szolnoki önkormányzat pedig csaknem 1,2 milliárd forint értékben a kiemelt turisztikai beruházásként nevesített Interaktív Repülőmúzeum megvalósításához szükséges területekkel gazdagodik.
Eddig 5 és fél milliárd értékben adtak át
A döntés eredményeként az érintett ingatlanok fenntartási, üzemeltetési, őrzési költségének megtakarításával a központi költségvetés kiadásai csökkennek, a helyi önkormányzatok pedig ingyenesen jutnak hozzá feladataik ellátását vagy fejlesztéseiket, beruházásaikat elősegítő vagyonelemekhez - áll a közleményben.
Az állami vagyonról szóló törvény alapján a kormány nyilvános határozattal dönt az ingyenes vagyonjuttatásról, a tulajdon-átruházási szerződéseket állami oldalról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. köti meg. A szerződésekbe több, a felelős vagyonkezelés elvének érvényesülését biztosító garanciális feltétel épül be, ilyen például az elidegenítési tilalom megállapítása vagy a hasznosítási cél rögzítése.
A kormány idén 5,5 milliárd forint értékű állami ingatlan és más vagyontárgy ingyenes átadásáról döntött. A szerződések megkötése folyamatosan zajlik - zárul az NFM közleménye.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
13 perce
-
Megérkezett az Eurostat várva várt adata
21 perce
-
Megtört a pesti börze lendülete
körülbelül 1 órája
-
A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
körülbelül 1 órája
-
Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
körülbelül 1 órája
-
Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
2 órája
-
Fontos döntésre készülnek Londonban
2 órája
- Még egy kulcsgyőzelem született Texasban
- Ők lettek a Madách Színház és az Új Színház új igazgatói
- Trump elárulta, elfogadja-e a választás eredményét
- Durva kommentcunami zúdult Orvos-Tóth Noémire az ügynökakták miatt
- Nagyot fordult a világ? Nézze meg, hogyan alakul át az amerikai törvényhozás!
- Az új benzinár mosolyra fakasztja az autósokat
- Nem mindenkinek tetszik, hogy nyilvánosak az ügynökakták
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Megtört a pesti börze lendülete
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
A paksi teljesítménnyel vetekedő szélerőmű-kapacitást építenének a vállalkozók
15:04
-
A legújabb klímák már a bojlert is tudják fűteni
14:04
-
Jön a Mol mindent elsöprő eredménye
13:22
-
Több mint százezer jármű közül lehet válogatni, de mi történik a használt autók áraival?
12:18
-
Naponta 39 cégnél indult felszámolás Magyarországon
11:57
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Óriási vereség: Trumpék elvesztették a teljes kongresszust
2026. november 4. 05:42
-
Teljes republikánus összeomlás Georgiában, 27 éve nem történt ilyen
2026. november 4. 03:21
-
A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
2026. november 4. 05:43
-
Politikai földrengés: ez lehet az este legsokkolóbb demokrata győzelme
2026. november 4. 05:03
-
Hatalmas demokrata győzelem, teljes összeomlás Trump pártjában – ez volt az amerikai választás éjszakája
2026. november 4. 00:25


