1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A lakásépítési támogatás (szocpol) kibővítését javasolja a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Népesedési kerekasztal. Azt szeretnék, hogy hogy használt lakásra ismét járjon fél-szocpol támogatás, az állami kamattámogatás pedig ne 3, hanem 5 százalék legyen.

Gergely Károly, a Népesedési kerekasztal lakástámogatási munkacsoportjának vezetője elmondta: azt javasolják, hogy használt lakásra ismét járjon fél-szocpol támogatás, az állami kamattámogatás pedig ne 3, hanem 5 százalék legyen. Bánkuty Tamás miniszteri főtanácsos - aki Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert képviselve vett részt a tájékoztatón - elmondta: a konkrét javaslat elkészültével tudják megnézni, mekkora lenne a költségvetési vonzata az otthonteremtési támogatás kibővítésének. Gergely Károly elmondta, hogy a héten véglegesítik javaslataikat, ezek a jövő héten kerülnek a minisztérium asztalára.

Az állami kamattámogatás emelésének szükségességét azzal indokolta, hogy az állampapírok hozama az elmúlt másfél évben körülbelül 1,3 százalékkal emelkedett, a bankok ugyanakkor 3-3,5 százalékkal magasabb kamaton kapnak refinanszírozási hitelt a piacon, így a pénzintézetek számára nincs profit a hitelezésen, vagyis "nem lehet elvárni" tőlük a hitelezést. Hozzátette, hogy összesen eddig csak három bank ad szocpolt. Bánkuty Tamás emlékeztetett arra, hogy az arányos, családbarát adórendszer 155 milliárd forintot hagyott 2011-ben a családoknál, emellett átlagosan 6 százalékkal nőtt a reálbér, a háromgyerekeseknél pedig csaknem 20 százalékos reálbér növekedést regisztráltak.

Elmondta, hogy a rugalmas foglalkoztatás segítése szintén a kerekasztaltól indult, az új - júliusban hatályba lépő - Munka törvénykönyvébe ezt is beépítették. Hozzátette: a munka és a családi élet összehangolása érdekében a kormány 21 milliárd forint keretösszegű pályázati konstrukcióval támogatja munkahelyi családi napközik létrehozását, ezt ugyancsak a népesedési kerekasztal kezdeményezte. Bánkuty Tamás szólt arról is, hogy az NGM-en belül létrejött a "Családbarát Magyarországért" elnevezésű munkacsoport, amely kidolgoz egy munkaanyagot, ebben is benne lesznek a kerekasztal és a civilek javaslatai, és folyamatosan követik, hogy ezek megvalósítása hol áll. Decemberre elkészülhet a teljes anyag. Azt mondta, hogy a kormány elkötelezett a költségvetési hiány tartása mellett, de a fontos intézkedésekre biztosan lesz forrás.

Gergely Károly ismertette a lakástámogatási munkacsoport különböző javaslatait. Elmondta, hogy a devizahitelesek problémáinak megoldása a lakás területen 700.000 családot érintett. A középtávú javaslatok között kiemelte a szocpol kamattámogatásának emelését, és a támogatás kibővítését. A hosszútávú tervekről elmondta: ösztönözni kell a minőségi építést, és energiahatékony konstrukciókat kell kidolgozni. Hozzátette: fontos lenne, hogy a bioenergia egyre nagyobb szerephez jusson.

Kopp Mária, a Népesedési kerekasztal szervezője elmondta, hogy 2011 második felében 3 százalékkal - különösen magasabb végzettségűek körében - emelkedett a születések száma, és ez az emelkedő tendencia idén januárban is kitartott. Komoly, pozitív irányba mutató változás az is, hogy 2011 utolsó két hónapjában 7 százalékkal nőtt a házasságkötések száma. Ez nem elég, további konkrét intézkedésekre van szükség - jelezte Kopp Mária, s egyben üdvözölte, hogy az NGM külön munkacsoportot állított fel a családbarát Magyarország megteremtése érdekében.

Ismertette a népesedési kerekasztal legfontosabb javaslatait, így például hogy támogatni kell a gyermeket vállaló fiatalok lakhatását, a munka és a család összehangolását, családbarát munkahelyek létrehozását, a részmunkaidős foglalkoztatást, az otthoni távmunkát, valamint ki kell alakítani egy rugalmas gyermekgondozási hálózatot, illetve támogatni kell a családi, és munkahelyi családi napközik létrehozását. Hozzátette, hogy a júliusban életbe lépő új Munka törvénykönyve már ösztönzi a rugalmas foglalkoztatási formák elterjedését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Nyeregbe kerültek a vevők a lakáspiacon, de a helyzet most gyorsan megváltozhat
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:45
Tavaly év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni. 
Ingatlan 2,6 milliárd forintért eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámgyorsan elárverezte az épületet.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Van egy megyeszékhely, ahol bőven megéri felújítani
Vámosi Ágoston | 2026. március 18. 18:59
Hiába csökken Győr népessége, Pécsé gyorsabban fogy: hamarosan a Duna menti megyeszékhely lehet a Dunántúl legnagyobb városa. A déli részen már az agglomeráció is kialakult, a Belvárosban és környékén pedig hangzatos nevű lakóparkokat adnak át a jövő évben. A használt lakásoknál és házaknál is érdemi különbség látható a felújított és a felújítandó ingatlanok árai között: a felújított lakások akár 10-15 millió forinttal is többet érhetnek a piacon.
Ingatlan 30 kilométeres sáv után ér véget az agglomerációs álom
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 10:58
A kiköltözési hullám nem állt meg és egyértelműen a nagyvárosok 25-30 kilométeres vonzáskörzetére koncentrálódik.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Soroksáron még a négyszobás családi házak is megfizethetők
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 18:29
Budapest második legnagyobb kerületét a legolcsóbbak között tartják számon, de az újlakás-piacot nézve ez már nem teljesen igaz. Soroksár-Újtelepen több lakópark is épül, ahol a háromszobás lakásokat 100 millió forintért hirdetik. A Budapest-Belgrád vasútvonal ugyan áthalad a kerületen, de a lakók többsége számára ez nem megoldás, inkább a H6-os HÉV felújítása növelhetné az ingatlanok értékét.
Ingatlan Lassulhat az ingatlanok áremelkedése, de vannak kivételek
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 15:54
Jelentősen lassulhat az ingatlanárak emelkedése a következő hónapokban, erről beszéltek a szakértők az OTP Ingatlanpont tájékoztatóján. Az új lakásfejlesztések döntő többsége egyelőre nem fér bele az Otthon Start program kereteibe, de a következő években ez változhat. Az ingatlan-befektetés megtérülése jelenleg nagyon alacsony, ezért inkább a saját részre vásárlók uralják a piacot, de a nagyvárosokban és a kiemelt beruházásoknál nem lehet alkudni a hirdetési árból.
Ingatlan Befékezett a lakáspiac, ennek végre a vevők is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2026. március 10. 10:00
Budapesten újra lakásárcsökkenést hozott a február, havi szinten. Országosan pedig mérséklődött a drágulás üteme – közölte az ingatlan.com.
Ingatlan Már egy panellakás is eszméletlen drága lett
Privátbankár.hu | 2026. március 7. 12:16
Drágább egy panellakás, mint az azonos állapotú téglalakás néhány városban.
Ingatlan Itt vannak az első kiemelt beruházások az Otthon Start programhoz
Privátbankár.hu | 2026. március 5. 12:13
Nem csak Budapesten indulnak el nagy fejlesztések.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Felfordult az érdi lakáspiac: a használt többet érhet, mint az új
Vámosi Ágoston | 2026. március 4. 20:43
Érdekes trend bontakozik ki a fővárostól délnyugatra: összeért az új és a használt családi házak ára. Érden a Budapesttel szomszédos városrészben találtuk a legnagyobb szélsőségeket: a megfizethető átlagárak mellett vannak itt kaliforniai stílusú villák is. A lakáspiacon akár még többet is el lehet kérni a használt, jó állapotú ingatlanokért, mint amennyiért az újakat hirdetik. A Mennyit ér az ingatlanom? legújabb részéből kiderül, jobban megéri-e Diósdon, vagy Sóskúton házat venni, és azt is megnéztük, mennyi idő a környékről beérni a Budapestre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG