4p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Váratlanul felgyorsult az egykori Balettintézet épületének átalakítása. Az évtizedeken át üres "szellemkastélyból" ha minden igaz ötcsillagos hotel lesz, de hogy mikor vágják át a szalagot, azt még nem tudni.

A cikk eredetileg az Mfor.hu-n jelent meg.

Elméletben, és a ház előtt egészen a múlt hétig látható tábla szerint 2020.második felében már "megnyilt" az egykori Balettintézetbe költözött ötcsillagos hotel. Ám a valóságban ennek nyoma sincs - a tetőt éppen az elmúlt napokban bontották el. Az azonban bíztató, hogy sokévi tétlenség után ötödik sebességbe kapcsoltak az építők.

Néhány hete még ezt a táblát láthatták az Andrássy úton elhaladók (Fotó: Szakonyi Péter)
Néhány hete még ezt a táblát láthatták az Andrássy úton elhaladók (Fotó: Szakonyi Péter)

A teljes felújítást a kordonok tanúsága szerint a DVM Group végzi, miután az elmúlt másfél évben az alapzat megerősítését a Bohn Kft. már elvégezte. A korábbi tervek és elképzelések szerint az egykori Dreschler palotában a Marriott csoporthoz tartozó W szállodalánc nyit majd ötcsillagos hotelt, de hogy ez milyen lesz, valamint az, hogy mikor nyit arról egyelőre nincs friss hír. Kérdéseinkkel megkerestük a DVM sajtóosztályát, de későbbre igértek választ. (Ha ezek megérkeznek, cikkünket frissítjük.)

A DVM csoport - amelynek része a DVM Design Kft, a DVM Construction Kft. és a Horizon Development Kft. is - több jelentős fővárosi ingatlanprojektet fejezett be az elmúlt években. Ezek közül a legjelentősebb az Eiffel Palace, a Promenade Gardens irodaház és a Váci utca 1. voltak. A befejezésre váró projektek közül pedig a Szervita téren épülő üzlet-irodaház-lakás funkcióval jellemezhető Szervita Square Building beruházás emelhető ki.

Időközben aktualizálták a transzparenst (Fotó: Szakonyi Péter)
Időközben aktualizálták a transzparenst (Fotó: Szakonyi Péter)

A cégcsoport 2019-es mérlege szerint az árbevétel meghaladta a 40 milliárd forintot, az adózás előtti eredmény pedig az 5,5 milliárdot. A Szervita téri projektet idén év végén tervezik átadni - ez önmagában 20-25 milliárd forintos fejlesztés.

Igazi sikersztori volt a DVM története

A korábbi Balettintézet épülete, a váci utcai egykori Tőzsdepalota és az Eiffel Palace megújulása egyaránt Kovács Attila nevéhez köthető. A DVM Group meghatározó tulajdonosa  - aki az elmúlt héten hunyt el  51 éves korában - igazi self-made manként  rövid idő  alatt építette fel a Horizon Development tervező-kivitelező céget is magában foglaló cégcsoportot. Kovács Attila a 100 leggazdagabb magyar felsoroló kiadványban 16 milliárd forintos vagyonnal a 76. helyen állt 2020-ban. Az elmúlt években több nagyszabású tervet  is előkészített: egy, a belvárosi Hold utcában található hotelt, spanyolországi villaparkot és az újbudai Feneketlen tó melletti többfunkciós épületegyüttest.

Viharos múlt

A Dreschler Palota eredetileg a MÁV Nyugdíjintézetének megbízásából épült, és 1886-ban adták át. Évtizedeken át a Balettintézetnek adott otthont, majd 1997-ben a terézvárosi önkormányzat egy strómannak tartott cégnek adta el a házat, amely így megkezdte "keringőjét" a különböző nációbeli befektetők között. A Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján épült tízezer négyzetméter alapterületű műemléktől az önkormányzat mindössze 220 millió forintért szabadult meg. Az épületet egyébként üres állapotban is 540 millió forintra tartották az egykori önkormányzat cégének értékbecslői, míg független szakemberek szerint ennek a kétszeresét is megérte volna.

A munkálatok azt jelzik, megpezsdült valami a Balettintézetnél (Fotó: Szakonyi Péter)
A munkálatok azt jelzik, megpezsdült valami a Balettintézetnél (Fotó: Szakonyi Péter)

Az izraeli Control Centers állta a 36 lakásbérlő kártalanításának, illetve a balettintézet új épületbe költöztetésének költségeit. Ez egymilliárd forinttal haladta meg az eredetileg e célra szánt 330 millió forintot. A Control Centers által tervezett és a Monarchia hangulatát idéző luxusszálloda  azonban nem valósult meg. Az átépítés költségeit a 2000-es évek elején is már nyolc-kilencmilliárd forintra becsülték.

Őket 2007-ben a portugál szállodaüzemeltető Aquapura Hotels cégcsoport hazai leányvállalata követte, amely akkori tudósítások szerint 7,5 milliárd forintért vette meg az ingatlant. Ők egy négycsillagos, 200 szobás szálloda projektet terveztek. Majd, később ez is módosult: ötcsillagos, 60 szobás és 35 luxusapartmant magába folgaló szállodává - amelyhez gyógyfürdő is társult volna. Ez a terv is álom maradt.

Az új és jelenlegi tulajdonos a katari uralkodói család egyik tagja, aki a QPR Properties Kft.- és az Industry Solutions Kft-n keresztül birtokolja az Andrássy út 25. szám alatt található épületet. A jelzett cégeknek friss, 2019-es mérlege nem található a elektronikus cégnyilvántartásban. A cégjegyzésre jogosultak Sh. Jassim Bin Hamad Bin Jassim Bir Jaber Al-Thani Zaki Nasser Zaki Elguiziri és Fady Bakhos neve viszont azt sugallja, hogy a beruházás és az épület továbbra is arab befektetők kezében van.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Azt állítja, drágulni fognak a lakások? Ön egy rémhírkeltő
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 15:36
Sokan úgy számolnak, hogy a hirtelen megugró kereslet felhajtja majd az ingatlanárakat az Otthon Start szeptemberi indulását követően. Az államtitkár szerint ők mind rémhírkeltők.
Ingatlan Jön a feltámadás a magyar építőiparban – de milyen áron?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 08:30
Az egy évvel ezelőttihez képest nőtt az építőipari termelés, az előző hónaphoz képest csökkent – de a megkötött új szerződések volumene nagyot emelkedett.  Az építőipar termelői árai emelkednek.
Ingatlan Még nem érződik a kormány új csodafegyvere az ingatlanárakban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 14:01
Júliusban megtorpant a lakásdrágulás az országos lakáspiacon havi és éves összevetésben, miközben Budapesten csak enyhén gyorsult az árak növekedési üteme. A 0,1 százalékos országos és 0,9 százalékos budapesti havi árváltozás tempója utoljára 2014 novemberében volt ilyen lassú. Az Otthon Start program bejelentése felpörgette a lakáspiaci keresletet, de a júliusi lakásárakban ez még nem tükröződött. A budapesti eladó használt lakások és házak átlagos négyzetméterára jelenleg 1,3 millió forint. A fővárosi kerületekben 804 ezer és 2 millió forint között szóródik a négyzetméterárak középértéke.
Ingatlan Új korszak a lakásépítésben: a 3 százalékos hitel lehetősége az otthonteremtés fordulópontja
PR | 2025. augusztus 4. 11:09
Az elmúlt évek drasztikus áremelkedései, a hitelkamatok bizonytalansága, a forint gyengülése, valamint az építőipar munkaerőhiánya sok család számára halasztott álommá változtatta az otthonteremtést. Most viszont valódi fordulat jött el – az Imperial Holding készen áll! 
Ingatlan Fordulópont a magyar befektetési piacon, túl a mélyponton
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 4. 08:47
Így értékelték a Colliers szakértői a kereskedelmi ingatlanpiac első féléves teljesítményét.
Ingatlan Lehet még lakást kapni 35 millióért? Ezek a lehetőségek
Herman Bernadett | 2025. július 28. 08:54
Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető.
Ingatlan Felrobbantak a lakásárak Magyarországon – és még most jön a java
Herman Bernadett | 2025. július 25. 12:28
Megjöttek az állampapírkamatok, és felrobbantották a budapesti ingatlanpiacot, de vidéken is kilőttek az árak. Több mint 22 százalékkal drágultak a fővárosi lakások, a támogatott hitelprogram pedig még tovább repítheti az árakat. 
Ingatlan 3 százalékos hitel: máris rohannak lakást nézni a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 09:25
A Duna House adatai szerint érzékelhető keresletélénkülés indult el a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően.
Ingatlan Albérlet vagy hitelprogram: dilemma előtt az egyetemisták
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 13:00
Lényegében ugyanabban az ütemben emelkedtek a fővárosi és a vidéki albérletárak az elmúlt időszakban, de Budapesten még mindig jelentősen drágább bérelni, foglalta össze az országos adatokat Kosztolánczy György. Az Otthon Centrum vezérigazgatója elmondta, hogy az egyetemistáknak a kollégiumi férőhelyek szűkössége miatt nem csak a ponthatárokra, de a bérlakáspiac áraira is figyelniük kell.
Ingatlan A vártnál is nagyobb áremelkedést hoz a lakáspiacon az Otthon Start
Herman Bernadett | 2025. július 22. 08:00
Akár 60-70 ezer első lakásvásárló is megrohamozhatja a piacot. Brutális áremelkedést várnak a szakemberek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG