3p
-

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) mintegy 60 milliárd forintot fordít a kormány kastélyok és várak megújítására - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a komlódtótfalui Becsky-Kossuth-kúria 643 millió forintból megvalósuló felújításának pénteki alapkőletételi ünnepségén.

György István elmondta, a Nemzeti Várprogram és Nemzeti Kastélyprogram részeként Soprontól a magyar-román határ mellett fekvő Komlódtótfaluig 34 helyszínen újulnak meg látványosságok, köztük 19 kastély és 15 vár. Néhány napja írtunk arról, hogy a kormányfő szülőfalujához közel, Válon sok éves pusztulás után végre megújul az Ürményi-Dreher kastély. Sörben fog úszni az ingatlan, még sör-wellness is lesz benne.

Alapkőletétel a Becsky-Kossuth kúriánál (fotó: MTI)
Alapkőletétel a Becsky-Kossuth kúriánál (fotó: MTI)

A komplex projekt nemcsak a nemzeti örökség megvédéséről szól, hanem azt szeretné elérni, hogy a felújított műemlékek az adott régiók vonzáskörzetévé váljanak, ezzel segítve a munkahelyteremtésben a környéken élő termelőket és vállalkozókat - hangsúlyozta az államtitkár. A program az épületmegújítások mellett kiállításokat és egyéb turisztikai látványosságokat is kínál majd, amelyek országszerte családokat és turistákat vonzanak az adott körzetbe. Egyes helyeken hotelekké alakítottak régebbi kastélyokat, az egyik ilyenről, Tiborcz István turai ingatlanáról ebben a cikkben írtunk részletesen.

A 643 millió forint értékű kória beruházást 442 millió forint uniós és csaknem 202 millió forint hazai forrásból finanszírozzák. A munkálatok már elkezdődtek, a teljes felújítás várhatóan egy évig tart. A 17. században, késő barokk stílusban épült kastély építészettörténetileg is jelentős emlék, modernizálása során alkalmassá teszik nagyobb rendezvények és esküvők megtartására, valamint a múltban itt élt földbirtokosok majorságait bemutató interaktív kiállítást is berendeznek benne.

A várhatóan egy évig tartó munkálatok során restaurátori felügyelet mellett megújul az épület teljes külső homlokzata, nyolc belső helyisége és a pincéje, ahol múzeumpedagógiai foglalkoztatót létesítenek. Megújul a kastélypark és a hátsó kert, az épületet övező kerítés, korszerűsítik a közműveket, illetve egy új fogadóépületet is kialakítanak.

Az épületet a Becsky-család építtette, a kúria és a földbirtok 1860-ban házasság révén került a Kossuth-családhoz és maradt birtokuk egészen az 1950-es államosításig. Az államosítást követően a termelőszövetkezet raktárként és istállóként használta, majd tűzvész pusztította el a tetőszerkezetét. Az Országos Műemléki Felügyelőség 1961-62-ben állította nagyjából helyre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ezért drágulnak ennyire a budapesti albérletek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 11:36
Meglódult a budapesti albérletpiac júniusban: az év első felében még visszafogott kereslet a nyár elejére látványosan élénkült, főként a külföldi diákok lakáskeresésének köszönhetően – derül ki a Rentingo legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. A bérbeadók így immár érzékelhető bérletidíj-emelésbe kezdtek, júniusban átlagosan 256 ezer forintot kértek kiadó ingatlanjukért, ami az elmúlt két év legmagasabb kínálati átlagára.
Ingatlan Egyre több magyar vásárol lakást Spanyolországban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 16:31
Befektetési és letelepedési szándékkal egyaránt sokan nézelődnek a magyarok a külföldi ingatlanpiacokon. Szándékaikat a politikai és gazdasági változások is erősítik. 
Ingatlan A kormány új csodafegyvere felforgatja az ingatlanpiacot?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 19:42
Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott lakáshitelek piacán az Otthon Start Program.
Ingatlan Meglepetés az új lakáshitelnél: a vártnál kedvezőbb lett a program
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 13:24
Megjelentek az első lakás vásárlását célzó új államilag támogatott konstrukció részletei. Szakértők szerint az Otthon Start program láncreakciót indíthat el.
Ingatlan Itt a várva várt fordulat az ingatlanpiacon
Herman Bernadett | 2025. július 1. 10:35
Júniusban már a vevők diktáltak az ingatlanpiacon. Enyhült a nyomás, már csak a megfizethető lakások iránt van élénk érdeklődés.
Ingatlan Kiderült, hol vannak a legolcsóbb vízparti nyaralók Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. június 24. 09:09
A nyaralóövezetekben, vízparti településeken lévő lakóingatlanok, nyaralók árai között is tetemes különbségek vannak az országon belül.
Ingatlan Zuhanó ingatlanárak, jogbizonytalanság, csökkenő likviditás az agglomerációban?
Sasvári Péter | 2025. június 23. 05:59
Komoly zavarokat okozhat az ingatlanpiacon a helyi önazonosság védelméről szóló törvény a Duna House szerint. Az intézkedés ugyanis bizonytalansági tényezőként jelenhet meg, és így ronthatja a vásárlási kedvet. De vajon mennyire forgatja fel az ágazatot a törvény?
Ingatlan Nem jó ötlet most panellakást venni
Privátbankár.hu | 2025. június 19. 11:17
Március és május között országosan átlagban 5,8 százalékot lehetett alkudni az eladott lakóingatlanok árából, azonban a paneleknél tovább szűkült a vevők mozgástere – derül ki az OTP Ingatlanpont adataiból.
Ingatlan Hitelből venne lakást? Akkor ennek most örülhet
Privátbankár.hu | 2025. június 4. 08:36
Amennyiben a szükséges önerő előteremtése nehézséget okoz, vagy a maximális finanszírozáshoz még így sem elegendő, megoldás lehet a pótfedezet bevonása.
Ingatlan Lakásválság: még többen költözhetnek ki Budapestről
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 09:57
A budapesti lakáspiac élénkülése már 2024-ben beindult.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG