Agyhullámokkal irányítható berendezésekkel felszerelt kísérleti lakást mutattak be japán kutatók, akik szerint a különleges rendszer a jövőben segítheti a mozgássérültek és az idősek ideális otthonának megteremtését.
A lakásban elhelyezett készülékeket egy fejen hordható szerkezettel lehet irányítani, amely a viselő agyműködését, többek között a vérkeringést és az elektromos impulzusokat figyeli. Az agyműködés változásait leíró adatokat a headset drótnélküli hálózaton keresztül továbbítja egy számítógépes programnak, amely dekódolja a felhasználó szándékait, majd eljuttatja azokat a különböző elektronikus készülékeknek - írta az Aszahi Simbun japán napilap.
A fejlesztők szerint a rendszer jelenleg 70-80 százalékos pontossággal ismeri fel a felhasználók szándékait. Ugyanakkor egyelőre jelentős, hat és fél másodperces időkülönbség van a gondolatok megfogalmazódása és azok számítógépes feldolgozása között.
A japán belügy- és távközlési minisztérium által indított, több kutatóintézet és telekommunikációs cég által támogatott projektre 2015-ig 2,4 milliárd jent (hozzávetőleg 6,5 milliárd forintnyi összeget) különítettek el. A vállalkozás célja, hogy 2020-ra teljesen működőképes rendszert fejlesszenek ki.
Japán kutatók agyhullámokkal irányítható berendezésekkel felszerelt kísérleti lakást mutattak be, 70-80 százalékban el is találja, mit akarunk, hat másodperc alatt reagál is.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Fény derült a rejtélyre? Letartóztattak egy ukrán férfit az Északi Áramlat felrobbantása ügyében
22 perce
-
Rosszul kezdték a napot az amerikai tőzsdék
körülbelül 1 órája
-
Egyre nagyobb bajban Ukrajna: áttörhettek az oroszok a régóta ostromolt Pokrovszknál
2 órája
-
Megvan, miért törölte ki az orosz szót bejegyzéséből Sulyok Tamás
2 órája
-
Jó kezdés után negatívba fordult a pesti tőzsde
3 órája
-
Kínai típusú gazdasági rendszer felé halad az USA?
3 órája
-
Zelenszkij szerint kávéfőzőgépeket gyártottak abban a munkácsi üzemben, amit kilőttek az oroszok
4 órája
Mfor.hu Top24
- Nem hisz majd a szemének, ha meglátja, milyen erős lett a forint hirtelen
- Leszállt a NAV Gattyán György cégéről, ezért végre bezárhatták
- Megszólalt Sulyok Tamás a Munkács elleni orosz légicsapásról
- “Sumák, sunyi gátlástalanság” – nagyon kiakadt egy ellenzéki politikus az augusztus 20-i péterezésen
- MNB-botrány: még mindig derülnek ki újabb részletek
- Augusztus 20: 48 embert kellett kórházba vinni
- Nagyon rossz hírt kapott Kijev a kelet-ukrajnai frontról
Ingatlan
Azt állítja, drágulni fognak a lakások? Ön egy rémhírkeltő
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 15:36
Sokan úgy számolnak, hogy a hirtelen megugró kereslet felhajtja majd az ingatlanárakat az Otthon Start szeptemberi indulását követően. Az államtitkár szerint ők mind rémhírkeltők.
Ingatlan
Jön a feltámadás a magyar építőiparban – de milyen áron?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 08:30
Az egy évvel ezelőttihez képest nőtt az építőipari termelés, az előző hónaphoz képest csökkent – de a megkötött új szerződések volumene nagyot emelkedett. Az építőipar termelői árai emelkednek.
Ingatlan
Még nem érződik a kormány új csodafegyvere az ingatlanárakban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 14:01
Júliusban megtorpant a lakásdrágulás az országos lakáspiacon havi és éves összevetésben, miközben Budapesten csak enyhén gyorsult az árak növekedési üteme. A 0,1 százalékos országos és 0,9 százalékos budapesti havi árváltozás tempója utoljára 2014 novemberében volt ilyen lassú. Az Otthon Start program bejelentése felpörgette a lakáspiaci keresletet, de a júliusi lakásárakban ez még nem tükröződött. A budapesti eladó használt lakások és házak átlagos négyzetméterára jelenleg 1,3 millió forint. A fővárosi kerületekben 804 ezer és 2 millió forint között szóródik a négyzetméterárak középértéke.
Ingatlan
Új korszak a lakásépítésben: a 3 százalékos hitel lehetősége az otthonteremtés fordulópontja
PR | 2025. augusztus 4. 11:09
Az elmúlt évek drasztikus áremelkedései, a hitelkamatok bizonytalansága, a forint gyengülése, valamint az építőipar munkaerőhiánya sok család számára halasztott álommá változtatta az otthonteremtést. Most viszont valódi fordulat jött el – az Imperial Holding készen áll!
Ingatlan
Fordulópont a magyar befektetési piacon, túl a mélyponton
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 4. 08:47
Így értékelték a Colliers szakértői a kereskedelmi ingatlanpiac első féléves teljesítményét.
Ingatlan
Lehet még lakást kapni 35 millióért? Ezek a lehetőségek
Herman Bernadett | 2025. július 28. 08:54
Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető.
Ingatlan
Felrobbantak a lakásárak Magyarországon – és még most jön a java
Herman Bernadett | 2025. július 25. 12:28
Megjöttek az állampapírkamatok, és felrobbantották a budapesti ingatlanpiacot, de vidéken is kilőttek az árak. Több mint 22 százalékkal drágultak a fővárosi lakások, a támogatott hitelprogram pedig még tovább repítheti az árakat.
Ingatlan
3 százalékos hitel: máris rohannak lakást nézni a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 09:25
A Duna House adatai szerint érzékelhető keresletélénkülés indult el a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően.
Ingatlan
Albérlet vagy hitelprogram: dilemma előtt az egyetemisták
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 13:00
Lényegében ugyanabban az ütemben emelkedtek a fővárosi és a vidéki albérletárak az elmúlt időszakban, de Budapesten még mindig jelentősen drágább bérelni, foglalta össze az országos adatokat Kosztolánczy György. Az Otthon Centrum vezérigazgatója elmondta, hogy az egyetemistáknak a kollégiumi férőhelyek szűkössége miatt nem csak a ponthatárokra, de a bérlakáspiac áraira is figyelniük kell.
Ingatlan
A vártnál is nagyobb áremelkedést hoz a lakáspiacon az Otthon Start
Herman Bernadett | 2025. július 22. 08:00
Akár 60-70 ezer első lakásvásárló is megrohamozhatja a piacot. Brutális áremelkedést várnak a szakemberek.
Heti top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Zelenszkij nem fogadhatja el Trump javaslatát 2025. augusztus 17. 10:39
- Zelenszkij baljós bejelentést tett 2025. augusztus 16. 15:24
- Már megint mi történt Kínában? Még egy új gépet villantott a légierő 2025. augusztus 17. 06:21
Havi top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Fény derült a rejtélyre? Letartóztattak egy ukrán férfit az Északi Áramlat felrobbantása ügyében
Az Oroszországot és Németországot összekötő gázvezetékpárt még 2022 őszén robbantották fel.
22 perce
Részvény / Deviza / Áru
Rosszul kezdték a napot az amerikai tőzsdék
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Egyre nagyobb bajban Ukrajna: áttörhettek az oroszok a régóta ostromolt Pokrovszknál
Az orosz hadsereg állítólag áttörte az ukrán védelmet Pokrovszknál.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Amit soha nem fog tudni a mesterséges intelligencia
16:04
-
A vártnál jobb eredményt ért el a világ legnagyobb kiskereskedelmi cége
15:03
-
Bécs nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, sok magyart érdekelhet, rengeteg ingyenes program lesz
14:02
-
A globális autópiac drámai átalakulása folyik
13:01
-
A kormány és a MOL közös keringője a Barátság kőolajvezeték körül
12:12
Turizmus Online cikkei
-
Merész színek, formabontó megoldások
11:11
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
11:11
-
Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra
10:10
-
Festői szépségű hazai tó a nyíltvízi úszóverseny helyszíne
10:10
-
Elhunyt a hazai vendéglátás egyik ismert szereplője
10:10
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
2025. augusztus 21. 10:05
-
Munkácsi orosz rakétatámadás: megszólalt a magyar államfő
2025. augusztus 21. 09:30
-
Megszólalt egy uniós államfő: Ukrajnának területeket kell feladnia
2025. augusztus 21. 13:11
-
Trump és Európa már nem ugyanazért a célért harcolnak
2025. augusztus 21. 05:49
-
Ismeretlenek megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
2025. augusztus 21. 12:31
