1p
Az első félévben 20 százalékkal kevesebb lakás épült, mint tavaly ugyanekkor. Ez az építőiparnak mintegy 20 százalékos kiesés, az építőanyag-iparban pedig ennek több mint háromszorosa a veszteség

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke elmondta, hogy a kétezres évek közepén még mintegy 40 ezernél is több lakás épült az országban, az építőipar teljesítményének mintegy negyedét adta a lakásépítés. Tolnay Tibor szerint az építőanyag-ipar helyzete még rosszabb, ott 70 százalékos a visszaesés az elmúlt évtized közepéhez viszonyítva. Az ÉVOSZ elnöke az uniós támogatású projektekkel kapcsolatosan megismételte korábbi véleményét: a megkötött támogatási szerződésekben szereplő építési érték alacsonyabb az évekkel későbbi közbeszerzés áránál, így meghiúsulnak ezek a beszerzések. Emellett az építési költséget - akár a támogatást - euróban számolják. Jelenleg a 10 százalék feletti forinthitelkamatokat nem lehet kigazdálkodni a 2-3 százalékos árbevétel-arányos nyereségből.

A szocpol növelését javasolják

Az építőanyag-gyártókat és -forgalmazókat tömörítő, Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) úgy véli, hogy  idén 10 ezernél is kevesebb lakás épül. A korábbi tapasztalatok szerint az építési engedélyek számának legalább 20 százalékkal kell meghaladnia a használatbavételi engedélyek számát ahhoz, hogy a korábbi lakásszám maradjon. Jelenleg az arány 10 százalék alatti. A TLE emlékeztet arra, hogy a meglévő, 4,3 milliós lakásállomány évi 1 százalékos pótlásához, 43 ezer lakást kellene évente építeni. Ehhez azonban a szocpol növelését javasolják, illetve azt, hogy a 2014-től kezdődő uniós költségvetési periódusban a lakásépítések, lakásfelújítások támogatását jelentősen bővítsék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ennyire mozgatta meg a vevőket az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 14:54
Tavaly augusztusban elszabadult a lakáspiac. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Vecsés a befektetők, Gyömrő a családosok célpontjában
Vámosi Ágoston | 2026. február 4. 19:01
A budapesti ingatlanárak elszálltak az agglomeráció áraihoz képest, a délkeleti vonzáskörzet árszintje azonban elkezdett felzárkózni a Buda környéki településekéhez, derül ki Mennyit ér az ingatlanom? című rovatunk e heti részéből. A messzebb fekvő városokban még lehet megfizethető családi házakat találni, de szemügyre vettük Üllő és Vecsés luxusvilláit, valamint a most épülő monori lakóparkot is.
Ingatlan Az dörzsölheti a markát, aki panelt akar eladni
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 17:11
A panelek pörögnek a legjobban a piacon.
Ingatlan Akinek volt pénze, már egy éve bevásárolt a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:59
2026 januárjában eltérő pályára került a kereslet és a kínálat a magyar lakáspiacon. Az ingatlan.com friss adatai szerint a kereslet összességében visszafogottabbá vált, de ezen belül az új és a használt ingatlanok iránti igények nagyon eltérő képet mutatnak. A friss kínálat pedig a kertes házak és társasházi lakások dimenziójában mutat teljesen eltérő trendet.
Ingatlan Borzalmas állapotban vannak a családi házak, így képtelenség kifűteni őket
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 11:02
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen – derül ki a legújabb MBH Indexből. Az MBH Jelzálogbank elemzése szerint a tanúsított ingatlanok 44 százaléka a három leggyengébb, G–I energiaosztályba tartozik, a két legrosszabb, H és I kategória aránya pedig eléri az egyharmadot.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Röpködnek a százmilliók a XIII. kerületi lakáspiacon
Vámosi Ágoston | 2026. január 28. 19:04
Egyetlen budapesti kerületben összpontosul a magyarországi újlakáspiac ötöde, de hiába: a kínálatnak mindössze a töredéke felel meg az Otthon Start feltételeinek. A Dózsa György úti metrómegállónál négymilliós (!) négyzetméteráron is hirdetnek épülő lakásokat; feljebb, a Forgách és a Gyöngyösi utcánál sem ritka a több száz milliós hirdetés. A befektetőknek gyöngyszem lehet a XIII. kerület. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat egy év után visszatér a Privátbankárra, és azt is megmondja, melyik utcában érdemes Otthon Starttal lakást keresni.
Ingatlan Óriási irodaházat vett Bukarestben a Gránit befektetési alapja
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 12:52
A Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alaphoz került a teljes észak-bukaresti Equilibrium irodaház. A frissen vásárolt 2-es épületben 20 ezer négyzetméter iroda van, ennek közel felét bérlik.
Ingatlan A havat szeretik az über-gazdagok
Szakonyi Péter | 2026. január 24. 17:31
Két luxustelepülés „küzd” a legdrágább üdülőváros címért az Egyesült Államokban. A floridai Palm Beach és a coloradoi Aspen ingatlanárai már az eget verdesik, és a szupergazdagok – így a magyar származású Thomas Peterfy és  Charles Simonyi is – több mint százmillió dollárt szurkoltak le egy-egy kiválasztott ingatlanért. A verseny nyertese egyelőre Aspen.
Ingatlan Idén szeretne lakást venni? Jó hír jött a piacról
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 17:31
A drágulás üteme mérséklődhet. 
Ingatlan Gazdát cserélt a népszerű ingatlanhirdetési portál
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 09:18
A CEE Classifields tulajdonába kerül az Ingatlannet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG