2p
Hajnalban életbe lépett az új forgalmi rend a Kerepesi úton - borul a vasúti menetrend is.

Az előkészítő munkálatok befejezésével a „Százlábú híd” átépítése 2014. április 7-én (hétfőn) a kora reggeli óráktól folytatódik - közölte a BKK. Ekkor lép életbe a Kerepesi úton az új, ideiglenes forgalmi rend – a városközpont felé haladó északi hídpálya teljes lezárásával – az Asztalos Sándor út és az Arena Pláza közötti szakaszon. A híd felújítása két ütemben történik: az első ütem 2014 végére készül el, a második ütem befejezése 2015. október közepére várható. A munkálatok miatt április 13-a és május 27-e között a MÁV több vasútvonalán is megváltozik a menetrend.

Fotó: BKK

Hétfőn hajnaltól – előreláthatólag 2014. november végéig – a kétirányú forgalom a déli hídpályán haladhat úgy, hogy az építés ideje alatt a városközpont irányába egy, a kifelé vezető irányba – a buszsáv megszüntetésével – két forgalmi sávon haladhatnak az arra közlekedők.

Az átépülő hídfélen sávszűkületre és sebességkorlátozásra kell számítani. A hídbontási és -építési munkák várhatóan jelentős torlódásokat okoznak majd a városközpont felé. A trolibuszok közlekedésében jelentős késések várhatók, ezek csökkentése érdekében változatlan menetsűrűséggel több trolibuszt közlekedtetünk a vonalon. Terelőút kijelölésére nincs lehetőség, mivel a környező utcák forgalma alapvetően túlterhelt, és az már nem növelhető.

 

 

Borul a vasúti menetrend is

A „Százlábú híd” átépítése az április 13-a és május 27-e között időszakban érinti a Keleti pályaudvar vasútvonalainak menetrendjét.

 

 

A hat héten át tartó időszakban a Keleti pályaudvar tehermentesítése miatt változik számos vonat menetrendje, kiindulási és célállomása a Budapest–Győr/Szombathely/Sopron/Hegyeshalom, a Budapest–Székesfehérvár, a Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs, a Budapest–Pusztaszabolcs–Kaposvár-Gyékényes, a Budapest– Sárbogárd–Baja, a Budapest–Hatvan, Budapest–Újszász–Szolnok, Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia vasútvonalon. Az érintett vasútvonalak vágányzári menetrendje a vasúttársaság honlapján érhető el >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Rendkívüli fordulat előtt áll a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:50
Látványos tempóvesztés látható a lakáspiacon, legalábbis ami az árak emelkedését illeti.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Azbesztpániknak nyoma sincs a piacon
Vámosi Ágoston | 2026. május 13. 18:31
Tömeges menekülést és zuhanó árakat sem találtunk Nyugat-Magyarországon, ahol egyre több helyen találnak azbeszttel szennyezett útburkolatot. A Mennyit ér az ingatlanom? című sorozatunk e heti részéből kiderül az is, hol vannak megfizethető házak az osztrák határ közvetlen közelében, és melyik megyeszékhelyen szálltak el a lakóparki lakások árai.
Ingatlan Új vezetőt neveztek ki az Akko Invest élére
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:01
A WING Csoporthoz tartozó AKKO Invest: a társaság Igazgatótanácsa Gerő Jánost nevezte ki vezérigazgatónak.
Ingatlan Senki sem akar nyaralót venni, de az árak így is az egekben járnak
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:57
Az öt évvel ezelőtti járványidőszakban elért rekordhoz képest országosan csökkent a nyaralóövezetekben lévő lakóingatlanok iránti kereslet.  
Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG