6p
Az amerikai ingatlanbefektetés általában véve is vonzó lehetőség - mutatunk néhány konkrét példát egy ingatlanpiacon aktív építő- és forgalmazó cég aktuális projektjei közül! (x)

Az amerikai ingatlanbefektetéseket bemutató cikksorozatunk előző részeiben végigvezettük a kiválasztási folyamat legfontosabb elemeit, a lehetséges előnyöket és kockázatokat, majd részleteztük az amerikai piac sajátosságait. Ez összességében már jó alapot ad a megfelelő döntéshozatalhoz. Most pedig engedjék meg, hogy a kínálati piacot mutassuk be Önöknek, egy ingatlanpiacon aktív építő- és forgalmazó cég aktuális projektjein keresztül.

A Lennar Corporation az Egyesült Államok egyik legnagyobb és legelismertebb építészvállalata. Sikereiket jól jelzi, hogy 18 államban piacvezetők, továbbá szerepelnek az S&P 500 indexben is, ami azért is lényeges, mert a tőzsdén bejegyzett építőcégeknek fokozott  kötelezettségeket kell teljesíteniük, ami végső soron a vásárlóknak jelent előnyöket, hiszen ezáltal kiemelt biztonságban részesülnek.

Sok építő cég eltűnt a 2008-2009-es időszakban, a válság idején, de a Lennar ezt is túlélte, sőt, sikeresen folytatta tradicionális működését és az akkor tapasztalható 7 dolláros részvényárfolyammal szemben ma már 40 dollár körül forognak a papírjaik.

A magas elvárásoknak megfelelően körültekintően választják meg az építési területeket, kiváló tervek alapján, részletekre odafigyelően építenek. Remek érzékkel választják ki azokat a lakóparkokat, ahol eladásra kínálják házaikat, lakásaikat. Ezekből négyet említünk meg, amelyek eladásában a Florida Inc. tevékenyen részt vesz és a céggel való kiváló kapcsolatai révén előnyöket biztosítanak vásárlóiknak (pl. kedvezőbb árakat).

New Jersey  - a Metropolis közelében, a lüktető üzleti élet közepén!

A Lennar Manhattan 57-es utcájának a Hudson folyó New Jersey felőli oldalán kínál lenyűgöző lakóhelyet, közepes- és nagyméretű öröklakásokat a “The Avenue Collection” épületcsoportban, fantasztikus kilátással és a metropoliszhoz, a Wall Streethez vagy bármely más new yorki célponthoz kiváló közlekedéssel. Hasonló adottságokkal  rendelkező, árban és minőségben egyaránt a legkényesebb igényeket  is kielégítő lakóingatlant valószínűtlen találni a helyet, környéket figyelembe véve.

Családcentrikus környezetben, kiváló iskolák valamint egyetemek közelében, a nyugalom, a család, illetve a pihenés azok az értékek, amelyekkel az itt eladásra kerülő lakások a boldog tulajdonosokat nap mint nap dédelgetik. A gyors kommunikációt - akár Európával is - üvegszálas internet szolgáltatja számukra.

Orlando – a Disney és a kiváló bevásárlások szerelmeseinek

A Disney parkokhoz legközelebb eső  területeken tűnik fel újra és újra a Lennar lobogó. Öröklakásokat, házakat terveznek, kiviteleznek, építenek Orlandoban élő családoknak  éppúgy, mint rövid vagy hosszú távú kiadásban gondolkodó tulajdonosoknak.

Mi is kell az Orlandoba látogató több mint 60 millió turistának?  A szórakoztatóipar fellegvára 9 témaparkkal, remek időjárással és energikusan varázslatos éjszakai élettel várja a látogatókat a világ minden tájáról. Ügyfeleink úgy kapcsolódnak bele ebbe a képbe, hogy “otthont adnak az otthontól távol lévő családoknak“. A lakóparkok minden elképzelhető szolgáltatással, élményuszodával, játékszobával, teniszpályával, mozival vagy akár privát jakuzzival csábítják a vidámparkokban elfáradt hazatérőket. A  több generációs vagy többcsaládos nyaralást választó turistákat négytől akár nyolc szobás lakások és házak várják, amelyekben a teljesen felszerelt konyha és mosókonyha adja meg az igazi különbséget a szállodákkal szemben.  További részletek >>

Naples – azoknak akik a nyugodt, hátradőlős pihenést választják a homokban

Csodálatos lakópark és fantasztikus golfpálya,  a két hálószobás lakásoktól egészen a hatalmas villákig minden megtalálható itt, ami szem-szájnak ingere. Aki igazán kikapcsolódásra vágyik, annak ideális választás Naples város a széles, kápráztatóan szikrázó homokos tengerpartjával, hajókirándulási- és vízisport lehetőségeivel. Akik vitorlást vagy motoros hajót szeretnének bérelni, vagy akik horgászni szeretnének, mindannyian megtalálják számításukat és élményekben gazdagon térhetnek haza.

Az üzletek zsibongásától távolabb eső, ám a város szívéhez közeli, nyugodt és meghitt csodája ez Floridának, hiszen aki itt bérel ingatlant, csupán néhány perc autóút után élvezheti például a 5th Avenue európai hangulatát. Az erkélyen elfogyasztott reggeli kávé mellé a vízimadarak adják az aláfestést, és remek élmény látni a golfpályákról reggelente felszálló párát is. További részletek >>

Bradenton - a golfozás szerelmeseinek

Tampa és Sarasota között kiváló közlekedéssel, rövid vezetésre a tampa-i nemzetközi reptértől,  könnyen megközelíthető lakóparkban lakások, házak és társasházak egyaránt szerepelnek az ajánlati listánkon.

A lakópark része egy 27 lyukas, kiváló tervezők által kialakított, remek golfpálya. A közös költség részeként az itt lakók korlátlanul golfozhatnak, és amennyiben az ingatlan kiadásra kerül, a bérlő is  hasonló jogokkal rendelkezik.  A szintén a lakóparkhoz tartozó klubház uszodával és 7 teniszpályával várja a vendégeket, a Mexikói-Öböl hófehér tengerpartja pedig mindössze 15 percnyi távolságról csábítgatja a tenger szerelmeseit. További részletek >>

Amiért a Florida Investment ajánlja ezeket a lakóparkokat:

  • Remek lehetőségek ár-érték arányt tekintve.
  • A lakások kiadhatóak olyan management cégekkel, akik szaktudását hosszú évek tapasztalata bizonyítja.
  • A kiadásból származó bevétel és a kiváló értéknövekedési faktor  gyors megtérülést biztosít.
  • Az eurozóna gazdaságában már látható, észrevehető, hogy a magasan tartott euroárfolyam nem túl előnyös, hiszen a nemzetközi kereskelemben nehezebb így eladni a termékeket. Nagyon valószínűsíthető tehát, hogy az EUR /  USD váltási árfolyama hamarosan előnyösen változik azok számára, akik USD alapú befektetéseket birtokolnak.
  • Azoknak, akik még nem birtokolnak amerikai ingatlant, javasoljuk, hogy ne késlekedjenek, hanem ragadják meg az alkalmat. A Florida Investment meggyőződése, hogy a befektetés sikerét már a vétel pillanatában látni kell!
  • Jelen piaci helyzetben a lehetőségek felmérése és a megfelelő ingatlan kiválasztása mellett jelentős szerepe van a pénzváltás arányainak is. Nem mindegy, hogy hány forintot vagy eurót kell 1 amerikai dollárért fizetni.

Bővebb információért látogasson el a Florida Investment oldalára >>

(x)

Címkék: Ingatlan

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG