4p
Az elemzők szerint már vannak javulásra utaló jelek az építőipar májusi teljesítményében, azonban idén még ne számítsunk jó eredményre.

Az elemzők szerint már vannak az építőipar növekedésére utaló biztató adatok, bár, ahogy arról péntek délelőtt beszámoltunk, májusban is jelentősen csökkent az ágazat teljesítménye az előző év azonos időszakához képest. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közlése szerint az építőipar teljesítménye májusban 26,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól az áprilisi 29,8 százalékos visszaesés után. Az előző hónaphoz viszonyítva az építőipar termelése 0,8 százalékkal emelkedett a szezonálisan kiigazított adatok szerint.

Felkészültünk a legrosszabbra

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint nem okoztak meglepetést az építőipari termelés májusi adatai, éves alapon továbbra is jelentős a visszaesés. Ennek oka változatlanul az uniós forrásokból végzett infrastrukturális beruházások kifutása - tette hozzá.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy már vannak biztató jelek. Ezek közé sorolta a termelés májusi bővülését az előző hónaphoz képest, a megkötött új szerződések volumenének növekedését, ami mutatja, hogy egyre több megrendelést kap az építőipar, valamint a kiadott új építési engedélyek számának növekedését.

Idén már ne reméljünk

A szakértő szerint várható, hogy az építőipar nem teljesít majd jól ebben az évben, de a második fél évben lesznek egyre pozitívabb adatok, főként az új lakóépületek esetében.

Ha jövőre ismét beindulnak az uniós pályázatok, valamint a kormányzati programok hatására erőteljesen felpörög a lakóépületek építése, az fellendíti az építőipari termelést, a legnagyobb korlátot a munkaerőhiány jelentheti - fogalmazott Virovácz Péter.

Lassan ki a gödörből

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szintén kiemelte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint májusban az előző hónaphoz képest emelkedni tudott az ágazat termelése. Ez azt mutatja, hogy az építőipar lassan "kifelé kászálódik a gödörből" - hangsúlyozta. Hozzátette: a folyamat lassú lesz, de érezhető erősödést hoz majd az építőiparban, ha felgyorsul az uniós források lehívása és felhasználása.

Az elemző kitért arra, hogy az építőipari vállalkozások új szerződéseinek alakulása évkezdettől halmozottan nézve májusban már csaknem 6 százalékot emelkedett, miközben tavaly egész évben visszaesést mutattak az új megrendelések. Mindez szintén emelkedő trendet vetít előre a következő hónapokra - húzta alá.

Innen kell visszajönni

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint bár az ágazat jelentős mínuszban van, az épületépítési szerződésállomány alapján a következő időszakban megkezdheti ledolgozni hátrányát. Emellett látszik az is, hogy átalakul az építőipar szerkezete, a lakásépítéseket is magában foglaló épületépítési alágazaté lesz a főszerep.

A szakértő kifejtette, május végén a szektor teljes szerződésállománya ugyan 10,5 százalékkal elmaradt a tavalyitól, de az épületépítési alágazat szerződésállománya 58 százalékkal haladta meg a tavaly májusi értéket, ez pedig a legmagasabb idei érték.

Az épületépítésekre vonatkozó szerződésállomány jelentős növekedése leghamarabb idén ősszel mutatkozhat meg az építőipar összteljesítményében is - fejtette ki Balogh László, hozzátéve azt is, hogy a növekvő szerződésállománnyal rendelkező épületépítési alágazatnak csak egy részét adják a lakásfejlesztések, ebbe az alágazatba tartoznak a különböző kereskedelmi ingatlanok, raktárak, irodák is.

Majd jövő nyártól jobb lesz?

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője kommentárjában kiemelte: az ágazatban jövőre várható bővülés, a harmadik negyedév végén és a negyedik negyedévben már jobb számok jöhetnek az építőiparból. Hozzátette: az épületépítések hó végi szerződésállománya tavaly szeptember óta minden hónapban növekedett éves szinten.

Ez a későbbiekben javíthatja a mutatókat, ugyanakkor csaknem egy évre van szükség, hogy ez meglátszódjon az összteljesítményen - vélekedett. Kitért arra, hogy jövőre beérnek az épület- és lakásberuházások, és megérkeznek majd az uniós pénzek is a szektorba, így akkor már növekedés lehet, idén viszont az ágazat éves teljesítménye negatív lesz.

A 2017-es adatokat javíthatja az alacsony bázis is - mutatott rá Németh Dávid.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG