1p
Magyarországon a 2008-as csúcshoz képest egytizedére esett vissza tavaly az eladott készházak száma.

A gyártók és forgalmazók abban bíznak, hogy egyre többen ismerik meg a 2020 utáni uniós épületenergetikai követelményeket, és vesznek készházat, mivel az nem értéktelenedik el - mondta Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége könnyűszerkezet építő tagozatának elnöke.

Az Unióban 2020 után már csak közel nulla energiaigényű lakóépületek készülhetnek. Miután Nyugat-Európában erre gőzerővel készülnek, az évtized végére már tetemes lesz a fűtési energiát alig fogyasztó lakások száma. A meglévő "energiafaló" épületek értéke pedig - ha csak nem újítják fel azokat - folyamatosan csökkenni fog - tette hozzá Kárpáti József.

A készházak zöme már most eleget tesz a 2020 utáni energetikai követelményeknek, ezért várja az elnök a készházak forgalmának fellendülését. A csúcson - 2008-ban - ezer készház kelt el Magyarországon. Ez a szám tavaly százra csökkent. Ha ehhez hozzá vesszük az exportált 20 épületet, akkor is nagy a visszaesés. A könnyűszerkezet építő tagozat létszáma is harmadára esett: a 33 cégből 11 maradt, amelyek mindegyike a tagozat által alapított, és garanciát jelentő MAKÉSZ védjegyes cég. Három társaság már megszerezte a jogot arra, hogy az unió területén készházakat építsen.

Kárpáti József szerint Magyarország sokkal lassabban igazodik a 2020 utáni uniós épületenergetikai követelményekhez, mint sok más ország. Viszont az a tény, hogy az eladásra, vagy bérbeadásra kínált lakások energetikai jellemzőit közölni kell a hirdetésekben, tudatosítja az emberekben a legjobb - A+ - kategóriától való elmaradást. Az év közepétől az építőanyagok - és szerkezetek - tulajdonságait is jóval részletesebben kell közölni a vásárlókkal, így például nyilvánvaló lesz, hogy az adott falazó anyagból milyen hőátbocsátású fal készíthető

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mi történik a lakáspiacon? Magyarországon estek a legnagyobbat az árak Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:54
Az elmúlt hónapokban érezhetően lassult a magyar lakáspiac, ezt támasztják alá a KSH Eurostatnak közölt friss adatai is. A statisztikai hivatal szerint ugyanis a második negyedévben 1,4 százalékkal visszaestek a magyar lakásárak, ezt megelőzően utoljára három és fél éve, 2022 negyedik negyedévében volt példa arra, hogy az előző három hónaphoz képest csökkentek az árak.
Ingatlan Elfordultak a befektetők a piactól, sokkal kevesebb a kiadó lakás
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:36
Egy hónap alatt 8,7 százalékkal esett vissza a kiadó lakások száma a megyei jogú városokban. Debrecen maradt a legdrágább, pedig tavaly október óta 10 ezer forinttal csökkent az átlagos bérleti díj.
Ingatlan 2024 óta nem láttunk ilyet az ingatlanpiacon
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 15:59
Megállt a lakásárak emelkedése szeptemberben az ingatlan.com lakásárindexe szerint, országos szinten stagnálás követte az augusztusi 0,4 százalékos havi drágulást, a fővárosban pedig az előző havi 0,7 százalékos csökkenés után további 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak.
Ingatlan Elmaradt az őszi roham a lakáspiacon, de az árak miatt örülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 11:37
Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők. A hónap végén emiatt már közel 150 ezer eladó lakás és ház szerepelt az ingatlan.com kínálatában, ami 11 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG