3p

Megnyílt a Mol Campus, a vállalat új székháza Budapesten, a Kopaszi-gát mellett; az épületben 2500 ember dolgozik majd a cég növekedésén, mert biztosítani kell Magyarország energiaellátását - mondta a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a megnyitó ünnepségen, csütörtökön.

Hernádi Zsolt hozzátette, az épületet a Foster + Partners és magyarországi partnere, a Finta Stúdió tervezte. A belsőépítészeti megoldásokat a Kinzo és a Minusplus tervező és designer iroda dolgozta ki. A kivitelezésért pedig a Market Építő Zrt. felelt.

Emlékeztett, 2016-ban azért döntöttek úgy, hogy új saját tulajdonú székházat építenek, mert hittek a jövőben. Hozzátette, a Campus a jövő generációinak készült, az épület azt üzeni: "a Mol itt volt, itt van itt is lesz a következő évtizedekben".

Kiemelte, a Mol Magyarország első olyan zászlóshajója, amely külföldön is sikereket tudott felmutatni. Ma már a régió meghatározó iparvállalata. A Mol-csoport a világ 21 országában van jelen. Ugyanakkor jelezte, bármennyire is nemzetközi a cég "itthon otthon van", mert a Mol magyar multiként úgy döntött, hogy Budapesten építkezik, itt építik meg a jövő irodaházát.

Az épület 143 méter magas. Fotó: MTI
Az épület 143 méter magas. Fotó: MTI

Hernádi Zsolt arra is kitért, hogy az üzemanyag fronton elszabadult káoszt valamennyire sikerült csillapítani, szerdán már 30 százalékkal csökkent a fogyasztás az elmúlt napokhoz képest, de még nem állt helyre a rend. 

Ratatics Péter, a vállalatcsoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója közölte, a Campus 143 méter magas, nettó alapterülete 86 ezer négyzetméter.

Az MTI kérdésére elmondta, az új székház felépítését a Mol saját forrásból finanszírozta, a beruházás értékét azonban üzleti titokra hivatkozva nem hozta nyilvánosságra. Azt azonban megjegyezte, hogy a Campus a Magyarországon felépülő irodaházaknál nagyjából 20 százalékkal magasabb értéket képvisel. A megnyitót követően a történelmi egyházak XI. kerületi képviselői megáldották a Mol Campust.

A helyszínen kiadott közlemény szerint a Mol Campus Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő városrészében, a BudaParton épült fel. A Mol 2500, eddig 9 különböző telephelyen dolgozó kollégáját költözteti az új székházba. Hozzátették, az olyan innovatív megoldásoknak köszönhetően, mint az épületen található 900 négyzetméternyi napelem, valamint a geotermikus energiát használó hűtési és fűtési rendszer a Mol Campus a legszigorúbb fenntarthatósági elvárásokat is teljesíti. (MTI)

Címkék: Ingatlan Mol

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG