2p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az ellenzéki párt devizahiteleseknek segítene.

A Jobbik átfogó csomagot terjeszt be ismét az Országgyűlésnek a devizahitel-károsultak érdekében - közölte a párt alelnöke Budapesten, sajtótájékoztatón.

Z. Kárpát Dániel azt mondta: a Jobbik a devizahitelek felvételkori árfolyamon való forintosítás mellett elszánt egy teljes körű kilakoltatási moratórium bevezetésére a probléma megoldásáig. Az ezeket az ügyeket érintő végrehajtási moratóriummal megakadályoznák a tartozások indokolatlan és mesterséges duzzasztását.

A politikus fontosnak tartja, hogy minimálbérből vagy az alatti összegből ne lehessen pénzt levonni, minimálbér felett pedig kizárólag indokolt esetben lehetne egy csökkentett összeget letiltani. Ismertetése szerint a megváltozott munkaképességűek ellátásából szintén nem lehetne így pénzt levonni.

Z. Kárpát Dániel azt mondta, az ingatlan becsértékét évente kellene megállapítani. Azzal indokolt, hogy ha a becsérték megállapítása után évekig nem értékesítik az ingatlan, akkor annak elértéktelenedése még inkább lehetetlen helyzetbe hozza a családot.

Mégis mi ez a hír a Privátbankáron?

Most, hogy a 2018-as választási kampány hivatalosan is elindult, elkezdtük összegyűjteni a politikai pártok választási ígéreteit. Itt van a többi >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Magyarországon emelkednek a leggyorsabban a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 09:35
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275 százalékkal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték. Ezzel szemben a második helyen álló Portugáliában ugyanez az emelkedés „csupán” 169 százalék volt. Az EU egészében az átlagos drágulás 63,6 százalék volt ugyanezen idő alatt, ami messze elmaradt a magyar adattól. Magyarországon a 2015–2025 közötti áremelkedés évi átlagban 14,1 százalék, míg uniós szinten az éves átlagos növekedés 5 százalék volt.
Ingatlan Új kézbe került az Óbuda Gate
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 13:46
Az irodaház a Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alapé lett.
Ingatlan Rekordév után jöhet a kézifék a budapesti lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 11:19
Történelmi csúcsokat ostromoltak a fővárosi ingatlanárak, de 2026 óvatosabb év lehet.
Ingatlan Új pályára áll a lakáspiac 2026-ban?
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 12:47
Váratlan fordulat történt  a lakásáraknál.
Ingatlan Meglepő fordulat: az Otthon Start tényleg megállította az lakásárak emelkedését a fővárosban
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 09:27
Bőséges a választék, az árak viszont szeptember óta nem emelkedtek tovább.
Ingatlan Elér a tűréshatárhoz a lakáspiac? Nőhetnek még tovább az árak?
Privátbankár.hu | 2026. január 8. 11:09
Így alakulhat a 2026-os év a lakáspiacon a szakértők szerint.
Ingatlan Újra élénkülni kezdett az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. január 6. 12:59
Tavaly decemberben újra élénkülni kezdett az ingatlanpiac, így országosan 9646 lakóingatlan cserélt gazdát, ami az előző hónaphoz viszonyítva 1,5 százalékos növekedés, éves összevetésben viszont 5,7 százalékos csökkenés – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House kedden az MTI-vel.  
Ingatlan Lefulladt az Otthon Start: 16 százalékos mínusszal zárt a lakáspiac
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 12:19
2025 végén viszont bővült a kínálati oldal.
Ingatlan Biztos, hogy jó áron vált meg az ingatlanjától? Most megtudhatja
Privátbankár.hu | 2026. január 3. 10:04
Volt olyan luxusvilla, amely 1,7 milliárd forintért kelt el 2025-ben.
Ingatlan Tíz ingatlanvásárlóból négy Otthon Starttal vesz lakást
Privátbankár.hu | 2025. december 31. 13:05
Panyi Miklós államtitkár gratulált annak a 20 ezer fiatalnak, aki az Otthon Start által vett lakást, és elmondta: 15 ezer szerződés megkötése jelenleg is folyamatban van.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG