3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nem váltaná ki a Liget Budapest projektet, és drágább lenne annak egyes elemeit a Nyugati pályaudvar mögött felépíteni, a Liget program azonban kiegészülhetne egy Nyugati melletti zöld sávval - közölte a projekt miniszteri biztosa.

Baán László közleményében felidézte: egy keddi cikkében a Népszabadság vetette fel, hogy Demján Sándor a Nyugati pályaudvar melletti, egykor kormányzati negyednek szánt területre vinné a Liget Budapest projektet, ám a miniszteri biztos szerint a lap teljesen abszurd következtetéseket vont le a tízéves koncepció kapcsán.

A Demján-csoport szerdai közleményében jelezte: ugyan örülnek a rozsdaövezeti terület esetleges rendbetételének, de az ötlet nem tőlük származik. Másfelől sem Demján Sándor, sem más nagyvállalkozó nem vihetne az egykor kormányzati negyednek szánt vasúti területre semmit, ugyanis az állami tulajdon.

Baán László szerint a legsúlyosabb tévedés azt állítani, hogy ez az egykor tervezett kormányzati negyed helyére kerülő fejlesztés kiváltaná a Liget projektet, ráadásul még fele annyiba sem kerülne.

Az új Nemzeti Galéria látványterve. Képek forrása: ligetbudapest.org

 

"A Nyugati pályaudvar vágányai melletti és/vagy fölötti helyen hogyan váltódna ki az Állatkert fejlesztése, a Közlekedési Múzeum történeti épületének újjáépítése, a Vajdahunyadvár és a Szépművészeti Múzeum felújítása s legfőképpen magának a városligeti parknak a teljes megújítása?" - teszi fel a kérdést a miniszteri biztos.

Baán László kiemelte: a Liget projektnek csupán néhány elemét lehetne megvalósítani a Nyugati mellett, ám a Városligetnél jóval drágábban, ugyanis ezen a vasúti területen rendkívül jelentős talajcsere szükséges a súlyos szennyezettség miatt.

Ehhez ráadásul a vasúti forgalom teljes megszüntetésére (ami egy vadonatúj pályaudvar felépítését és költségeit jelenti) vagy pedig a vasúti pályák részbeni felszámolására és maradék részük betonszerkezettel történő lefedésére lenne szükség.

"Ez utóbbi azon túl, hogy szintén nem olcsóbb megoldás a városligeti fejlesztésnél, legfeljebb a Westend bevásárlóközpont tetején megvalósítotthoz hasonló karakterű, korlátozott zöldfelületeket hozna létre, szemben a Liget projekt teljes értékű, földfelszínen történő, több tízezer négyzetméternyi zöldfelület-bővítésével" - áll a közleményben.

Abszurd ötlet

Baán László szerint ezért teljesen abszurd egy a Városliget fejlesztését kiváltó és azt olcsóbban megvalósító Nyugati projektről beszélni, megfontolandó azonban ennek a rozsdaövezetnek a Nyugatit a Ligettel összekötő zöldsávvá alakítása.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: a kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy a Nyugati pályaudvar és a Liget projekt közötti szakaszon új, nagy méretű zöldterület jöjjön létre Budapest közepén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
Ingatlan Jótékony hatása lehet az országkockázat csökkenésének
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 07:43
2026 első felében a magyar kereskedelmi ingatlanbefektetési volumen elérte a 610 millió eurót.
Ingatlan Hónapok óta csökken a panellakások ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:34
Három hónapja folyamatosan csökken a magyarországi panellakások ára, miközben a téglalakásoké emelkedik – közölte a Duna House.
Ingatlan Kiderült, melyik kerületekre összpontosulnak az újlakás-építések
Privátbankár.hu | 2026. július 31. 08:30
Egyre több az építési engedély, a legtöbbet a XIII. és a IX. kerületre adták ki. 
Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG