1p
Bővülnek a Nemzeti Eszközkezelő programjába kerülés jogosultsági feltételei a parlamentnek benyújtott törvényjavaslat szerint, egyebek közt 5 millió forinttal emelkedik a programmal érintett ingatlanok értékhatára.

A nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett törvényjavaslat indoklása szerint a bővítés célja egyrészről, hogy felgyorsuljon a Nemzeti Eszközkezelő (NET) program, 2014-re feltölthető legyen a 25 ezres ingatlankeret, másrészről pedig a rendszer igazságosabbá váljon, figyelembe véve az eszközkezelő gyakorlati tapasztalatai során felmerült problémákat is. A törvényjavaslat pontosítja az ócsai szociális családiház-építési program keretében épülő ingatlanokra vonatkozó rendelkezéseket is.

A módosítással a 2012-ben törlesztési nehézségekbe került adósok is bekerülhetnek a NET programba, továbbá egységesen 5 millió forinttal megemelik a programban érintett ingatlanok értékhatárát és öt évre meghosszabbodik a visszavásárlási lehetőség időtartama. Így az eszközkezelőnek felajánlott ingatlan forgalmi értéke Budapesten és a megyei jogú városokban legfeljebb 20 millió forint, egyéb településeken 15 millió forint lehet.

A szociális rászorultság megállapításánál a hiteladóssal/zálogkötelezettel egy háztartásban élő hozzátartozók közül nemcsak a házastársat vagy élettársat veszik figyelembe, hanem a felnőtt gyermeket és szülőt is. A javaslat tartalmazza azt is, hogy a NET program keretében a követelés elengedésénél a nem jelzálogjoggal, hanem állami készfizető kezességvállalással fedezett követelések elengedése is azonos megítélés alá esik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Lakásválság: még többen költözhetnek ki Budapestről
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 09:57
A budapesti lakáspiac élénkülése már 2024-ben beindult.
Ingatlan Tényleg annyiért mennek el az ingatlanok, amennyiért meghirdetik őket?
Natív tartalom | 2025. május 28. 08:19
Az elmúlt hónapokban sok szó esett arról, hogy az ingatlanpiacon az eladók ceruzája nagyon vastagon fog, a hirdetési árak alapján szárnyaló piacot kell látnunk. Érdekes kérdés, hogy ezt az optimizmust mennyiben követi a tényleges árszint. Valóban ilyen árakon kelnek el az ingatlanok, vagy a végső üzletek szerényebb szinteken köttetnek?
Ingatlan A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 17:54
Két negyedév alatt ennyit pakoltak át a befektetők állampapírból az ingatlanpiacra az MNB friss jelentése szerint. Meg is ugrottak az árak.
Ingatlan Hiába gyűlnek a felhők, jött egy jó hír is az ingatlanpiacról
Privátbankár.hu | 2025. május 20. 16:48
A kereskedelmi ingatlanok terén jó hírek érkeztek.
Ingatlan Lecövekeltek a lakáseladók
Privátbankár.hu | 2025. május 15. 13:51
Egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor.
Ingatlan Ezt látnod kell! Nagyszerű ingatlanoknak csökkent az ára a hosszú hétvégén!
Márkázott tartalom | 2025. május 14. 09:43
Az Ingatlantájoló megújult Hirdetésfigyelő szolgáltatásának köszönhetően már 24 órán belül értesülhetsz arról, ha egy, a keresési paramétereidnek megfelelő ingatlan árát csökkentették.
Ingatlan Lassan új szelek fújnak? Fordulat előtt a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2025. május 13. 13:36
A Duna House legfrissebb adatai szerint a 2025 áprilisában Budapesten zárult adásvételek csaknem felében befektetési célból vásároltak ingatlant – ez a tendencia új lendületet adhat a fővárosi piac szerkezetének és árazásának is.
Ingatlan Nem hiszi el, hogy mennyibe kerül egy négyzetméter
Privátbankár.hu | 2025. május 13. 11:26
Éves összevetésben viszont már 19 százalékkal magasabbak az áprilisi lakásárak Budapesten.
Ingatlan Időben vett állampapírt? Akkor ennek most mások is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2025. május 6. 15:21
Az elemzők is reagáltak a KSH kedd reggeli közlésére, miszerint az első negyedévben ugyan országos szinten kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban, ám a kiadott lakásengedélyek száma nőtt, igaz, csak Budapesten.
Ingatlan Véget érhet a drágulási horror a lakáspiacon?
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 14:21
Megváltozhatnak az alkupozíciók és eljöhet a saját célra vásárlók ideje.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG