1p
Az országban elsőként Vas megyében kezdik meg, a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös földtulajdonok megszüntetését - közölte V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára pénteken, a vasi megyeházán tartott sajtótájékoztatóján.

A vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint az intézkedés tisztább helyzetet teremt a tulajdonviszonyokban, ugyanis gyakran előfordult, hogy a tulajdonosok kifejezett akarata ellenére más használta az osztatlan közös tulajdonú földterületeket.

Osztatlan közös - itt a vég?



V. Németh Zsolt emlékeztetett arra, hogy a kormány döntése alapján egyszerűsített eljárással, állami költségátvállalással segítik megszüntetni azoknak az osztatlan közös földtulajdonát, akik ezt a 2012 június 1-i jogvesztő határidőig az illetékes földhivataloknál írásban kérték.

Országosan több mint 69 ezer földrészletet érintve, több mint 1 millió hektárra vonatkozóan, mintegy 317 ezer tulajdonos jelezte az igényét, a részarány tulajdonok kimérésére. A kormány 2 milliárd forintot biztosított erre a 2013-as költségvetésben - sorolta.

Akik nem éltek a lehetőséggel, azok számára is van lehetőség később az osztatlan közös földtulajdon felszámolására, de ennek költségeit már a kérelmező tulajdonosnak kell viselnie - fűzte hozzá.

V. Németh Zsolt szólt arról, hogy a kormány döntése alapján felgyorsítják az osztatlan tulajdonú földek kimérését, a munka pedig az országban elsőként egyfajta "pilot program" jelleggel Vas megyében indul meg és Vasban várhatóan bő egy éven belül be is fejeződik.

Az államtitkár tájékoztatása szerint kormány döntött arról is, hogy a földhivatalok tehermentesítése érekében jogi szolgáltatót is igénybe vesz a szükséges közbeszerzések lebonyolítására, valamint a földmérés kiszervezésére, amelyet földmérő vállalkozások végezhetnek el.

V. Németh Zsolt elmondta: a feladattal egy száz százalékban állami tulajdonú céget, a Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft-t bízták meg, az erre vonatkozó első szerződéseket a szaktárca az említett céggel már megkötötte, így a munka hamarosan megkezdődhet - fűzte hozzá az államtitkár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Fordul a kocka az ingatlanpiacon – mostantól a vevőké a pálya?
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 11:44
A kereslet csökken, a kínálat nő – de meddig?
Ingatlan Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan
Privátbankár.hu | 2025. november 27. 13:26
A bérleti díjak lassuló emelkedése ellenére is vonzó befektetés maradhat a lakásvásárlás – derül ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb ingatlanpiaci elemzéséből. Az MBH Index szerint a lakásbérleti díjak Magyarországon idén augusztusban átlagosan 7,5 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos időszakához képest, a legnagyobb drágulás a Dél-Alföldön, míg Budapesten belül a belvárosban és a külső pesti kerületekben ment végbe. A szakértők ehhez kapcsolódóan rámutattak: befektetési célú lakásvásárlásnál a piaci hitellel finanszírozott lakásbefektetésekhez képest az Otthon Start programmal még kedvezőbb, akár 9–10 százalékos hozam is elérhető, miközben a bérleti piac szerkezetében átrendeződés várható a konstrukció hatására.  
Ingatlan Spanyol ingatlanirodát vásárol a Duna House
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 17:36
A ma már DH Group néven működő Duna House csoport felvásárolja a donpiso ingatlanhálózatot. Azzal számolnak, hogy az ezzel párhuzamosan indított hitelközvetítői szolgáltatás 2026-ban még veszteséges lesz, de 2027-től az is nyereséget termelhet.
Ingatlan Többen állnak sorba az Otthon Startért, mint amennyien megkapták
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 13:49
8500 folyósított hitel, 22 ezer igénylő: ez az Otthon Start mérlege november közepéig. Az építési engedélyek száma is fokozatosan növekszik, az államtitkár év végéig 30 százalék feletti emelkedést is lehetségesnek tart.
Ingatlan Itt található Magyarország legdrágább és legolcsóbb utcája: több mint ötszázszoros a különbség
Imre Lőrinc | 2025. november 20. 11:30
Drasztikusak a különbségek.
Ingatlan Ilyen lakásban gondolkodjunk jövedelmünk alapján az Otthon Starttal
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 08:10
Jövedelmi kategóriák szerint mérte fel a GKI, mire elég az Otthon Start.
Ingatlan Panelek 70-80 millóért: a befektetők már inkább eladnak
Vámosi Ágoston | 2025. november 19. 14:22
Többségbe kerültek a kínálati oldalon lévő befektetők a lakáspiacon a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb jelentése szerint: Budapesten már csak 4,4 százalékos hozammal számolhatnak a tulajdonosok. A budapesti újlakás-fejlesztők lassan alkalmazkodnak az Otthon Start kereteihez, a jelentésből pedig az is kiderül, átlagosan mennyit alkudhat egy vevő a fővárosban és vidéken. 
Ingatlan Hatalmas hitelekből vesznek használt lakásokat a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. november 17. 08:16
Nőhet az új ingatlanok aránya a friss szerződéseken belül.
Ingatlan Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 10:41
A hazai piac egyik vezető ingatlanbefektető és vagyonkezelő cégcsoportja, az Indotek Group új, bécsi irodával bővíti nyugat-európai irodahálózatát. Az Indotek több mint egy évtizede terjeszkedik Nyugat- és Dél-Európában, az osztrák iroda megnyitásával még közelebb viszi a cégcsoportot a német nyelvű piacokhoz, és ez lesz a budapesti központból irányított vállalatcsoport első, regionális magántőke-befektetési központja is – közölte a társaság az MTI-vel.  
Ingatlan Lecsengett az Otthon Start-láz
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 13:14
Az érdeklődők jelentős része nem volt felkészült sem önerő, sem hitelképesség tekintetében a Duna House vezető elemzője szerint. Szeptemberben megugrott a tranzakciók száma, októberben viszont nem folytatódott az emelkedés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG