2p
A munkát egy cégnek már el kellett volna végeznie, de csődbe ment.

Az M0 autópálya déli szektorához tartozó, eddig a kétpályásításból kimaradt, mintegy három kilométeres szakaszának megépítésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Mint ismert, az M0 induló szakasza - az M1 és az M5 autópályák között a kilencvenes évek közepén úgy épült meg, hogy egyoldali pályatestre helyeztek rá kétszer két forgalmi sávot, de leállósávnak már nem jutott hely.

Az idén őszre - az említett kis szakasz kivételével - elkészült a másik pálya is, így kétszer három sávon mehet a forgalom, és emellett minkét oldalon található egy-egy leállósáv is. Az M1 és M7 között azért hiányzik a bal pálya, és a háromsávúsítás, mert a mellette lévő Tópark nevű vegyes ingatlanfejlesztés csődbe ment.

Eredetileg annak beruházója - a Walker and Williams Group - vállalta a szélesítést, miután lehajtót építhetett magának az M1 autópályáról. A most meghirdetett munka becsült ellenértéke 6,7 milliárd forint, a befejezési határidő pedig - a szerződéskötéstől számolva - 18 hónap. Az ajánlattételi határidő január 27., a legolcsóbb ajánlattevő lesz a nyertes.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Ingatlan Egyre drágábban lehet jó albérletet találni
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 10:57
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derült ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Ingatlan Lakást adna ki? Nagy pofon jöhet a választási győzelem miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:57
Tovább csökkenhet a kiadó lakások hozama a formálódó Tisza-kormány miatt.
Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG