2p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Januártól nem az építési engedély kiadásakor hatályos, hanem a használatbavételi engedély kiadásakor alkalmazandó energetikai jellemzőknek kell megfelelniük az épületeknek. Az építtetőknek emiatt érdemes a későbbi évektől hatályos követelmények szerint megterveztetni a lakóépületeiket. Új kategóriákat is bevezetnek az épületek energetikai tanúsítására.

 

A kormány még szeptember közepén, 2016. január elsejei hatállyal módosította az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló rendeletét. Ezzel kapcsolatban Kruchina Sándor, a szigetelőanyag gyártó Austrotherm Kft. szakértője azt közölte, hogy az új szabályozás problémát okozhat az építtetőknek.

Mit jelent ez?

Miután 2021. első napjától a közel nulla energiaigény lesz a követelmény a lakóépületekre, akkortól a használatbavételi engedély kiadásának is ez lesz a feltétele. Ha egy 2017-ben építési engedélyt kapó lakóház ekkorra lesz kész, és az építési engedély időpontjában hatályos energetikai követelményeknek nem felel meg, nem kaphat használatbavételi engedélyt - véli a szakértő. Az energiaigény 2021-től fele lesz a 2017-esnek, így pusztán a hőszigetelés vastagításával nem lehet orvosolni a problémát. Akkortól már - helyben termelt - megújuló energiát is használniuk kell a lakóépületeknek.


Ezért azt javasolja a szakértő, hogy az építtetők már 2021. előtt is az akkortól hatályos követelmények szerint terveztessék meg a lakóépületeiket.

Új kategóriák is lesznek


A januártól hatályos rendelet másik újdonsága, hogy új kategóriákat vezet be az épületek energetikai tanúsítására. A tanúsítvány végső forrása egy olyan, betűkből és színes csíkokból álló ábra, amely a háztartási gépek oldalára ragasztva már régóta megtalálható. Jelenleg az A+ a legjobb besorolás, viszont a módosított rendelet bevezeti az A++ kategóriát is. 

A jövő év elejétől a B-kategóriánál, illetve afelett kötelező megújuló energiát is használni az épület működtetésére. Az A-kategóriás, illetve az annál jobb épületeknél pedig követelmény az, hogy a kazán az időjárás függvényében szabályozza a meleg víz hőmérsékletét, a fűtést és a hűtést helyiségenként lehessen szabályozni, továbbá a társasházakban az egyes lakások energiafogyasztását külön lehessen mérni.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
Ingatlan Megéri még az Otthon Start?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:23
Vagy elvitte a támogatott hitel előnyeit a lakások drágulása?
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Újbudán még a felújítandó panelért is 75 milliót kérnek
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 18:57
A magyarországi panelpiac legdrágább környékén, a XI. kerületben szinte mindegy, milyen állapotú a lakás: a felújítandók átlagára 73-75 millió forint, de az átlagár sem éri el a 80 milliót. Akinek nincs ennyi pénze, az szinte csak egyszobás lakásokat talál, ezekhez pedig nem tudja felvenni az Otthon Start hitelt sem. Számos több száz lakásos lakópark is épül, de a panelek drágulásának ez sem akadálya: az átlagos négyzetméterár már 1,5 millió forint felett van.
Ingatlan Csalódást keltően zárult a lakásbiztosítási kampány
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 15:40
Véget ért a 2026-os lakásbiztosítási kampány, amelynek ideje alatt a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek a meglévő szerződésük évfordulójától függetlenül mondhattak fel a biztosítójuknak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is megfigyelhető volt, hogy a kampány végén megnőtt a keresések és a szerződéskötések száma, sokan az utolsó napokra hagyták a váltással kapcsolatos teendőket. Az előző évhez képest viszont úgy tűnik, megkopott a kampány vonzereje, legalábbis erre utal, hogy 2025-höz képest a keresések és a szerződéskötések száma is megcsappant.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A befektetők paradicsoma a magyar tenger partján
Vámosi Ágoston | 2026. március 25. 18:58
Új lakások százai várják a vásárlókat Siófokon, ám a pesti belvárost idéző árakon. Ráadásul az Otthon Starttal próbálkozókat szűk kínálat fogadja, és az albérletárak is felveszik a versenyt sok fővárosi kerülettel. A nagyobb tőkével rendelkezők akár naponta számolhatnak egy havi albérlet hozamával.
Ingatlan Megtudtuk, mennyire szállhatnak el az építési költségek az iráni háború miatt
Imre Lőrinc | 2026. március 25. 12:41
Bár az állami beruházások még mindig hiányoznak, mégis enyhén emelkedett az építőipari szakemberhiány Magyarországon. Miként a szakipari munkák átlagos díja is feljebb ment. Itt azonban óriási különbségeket látni: több mint 3500 forintos eltérés van az ország legdrágább és legolcsóbb vármegyéjének munkabérei között. A szakemberek többsége idén is árat emelne, az iráni háború miatt pedig további drágulás várható.
Ingatlan Hamarosan nyomuk sem marad a 2022-ben bezárt postáknak
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 10:05
A nemzeti vagyonkezelő árverési oldalán bukkantak fel tömegesen a spórolási indokkal bezárt postahivatalok épületei.
Ingatlan Nyeregbe kerültek a vevők a lakáspiacon, de a helyzet most gyorsan megváltozhat
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:45
Tavaly év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni. 
Ingatlan 2,6 milliárd forintért eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámgyorsan elárverezte az épületet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG