2p
Az Egyesült Államok elnöke csak egy ideig lehet valaki, de az élete utána is megy majd tovább. Azt már tudjuk, hogy mivel nem voltunk tisztában Vlagyimir Putyinról, most jöjjön néhány olyan tény, amit eddig nem tudtunk a másik szuperhatalom vezetőjéről.

A Telegraph listájából válogattunk:

1. Nagyon jól kosarazik. Olyannyira, hogy középiskolában barátai egyszerűen csak O’ Bombernek szólították, ez kb. annyit tesz, hogy a bombázó.

2. Óriási Harry Potter rajongó: az elnöki rezidencián megvan a teljes sorozat, és nemcsak a lányai miatt.

3. Utálja a fagyit. Az amerikai Baskin-Robins fagyizóláncban dolgozott gyerekként, és ekkor egy életre elege lett az édességből.

4. Mikor a Harvardra járt, megpróbált belekerülni egy félmeztelen afroamerikaikat ábrázoló naptár modelljei közé, de a felelős bizottság visszautasította.

5. Utálja a lógós nadrágokat. Ebben mondjuk, sokan egyetérthetünk, kevés rosszabb dolog van a túlságosan letolt bőgatyáknál.

6. Mint minden amerikai elnöknek, Obamának is van egy kódneve a biztonsági szolgálat emberei között, az amerikai elnök Renegade, azaz renegát.

7. Kosárpályát építtetne a Fehérház kertjébe, ez az 1. pont ismeretében tulajdonképpen egyáltalán nem meglepő.

8. Nem váltogatja a fodrászát, még ma is a chicagói fodrásza, Zariff vágja a haját hetente egyszer 21 dollárért alkalmanként.

9. Több talizmánja is van. Egy Irakban szolgált katona karperecét, és egy kicsi Szűz Mária és Kisjézus szobrot is magával visz mindenhova.

10. Más jelöltekkel ellentétben, kampányidőszakban sosem nézte a politikai csatornákat, hanem szívesebben választott egy meccset a sporttévéken.

10+1. Amíg Indonéziában élt megkóstolta a kutya-, és kígyóhúst, valamint a pörkölt szöcskét is. A háziállata pedig egy majom volt.

Azt, hogy milyen érdekességek derültek ki a sokak által körülrajongott orosz elnökről, Vlagyimir Putyinról, itt olvashatják el! >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG