Balázs László korábban a Magyarországi Volksbank ZRt. ügyvezető igazgatója és a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja volt. Jogi diplomáját a Szegedi József Attila Tudományegyetemen szerezte, emellett Üzleti tanulmányokat folytatott a Külkereskedelmi Főiskolán, valamint a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán.
1990 óta dolgozott a pénzügyi szektorban. Először a Magyar Külkereskedelmi Banknál volt üzletkötő, majd néhány évvel később a Hypo Vereinsbank Hungária Rt. alapításában vett részt. A kockázatkezelés helyettes vezetője majd a vállalat ügyvezető igazgatója lett. 2001-től a Magyarországi Volksbank ZRt. igazgatósági tagja, 2002-től pedig a bank elnök vezérigazgatója volt.
Folyékonyan beszél németül és angolul. Rendszeresen tart előadásokat szakmai konferenciákon. Szerzőtársa volt a „Vállalati vezetők kézikönyve” című könyvnek és többször publikált gazdasági lapokban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




