Tanulmányait az Általános Vállalkozási Főiskolán pénzügy, majd a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karán gazdaságpolitika és makroelemző szakon folytatta. Elméleti közgazdasági végzettsége mellett jogi egyetemi tanulmányokat folytatott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Sándor Benedek a frankfurti Európai Központi Banknál kezdte pályafutását 2004-ben belső ellenőrként. 2005-től a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának titkára, továbbá bankjegykibocsátással is foglalkozik. 2007-ben a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITDH) tanácsadójaként beruházásokkal és tőkebefektetésekkel kapcsolatos projektekben vesz részt.
2008-tól a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. alapító tagjaként és a befektetői kapcsolatokért felelős igazgatójaként elsősorban stratégiai és tőkepiaci feladatai voltak: a társaság tőzsdei bevezetését irányította. Sikeres projektvezetési munkájának köszönhetően a társaság elnyerte a BÉT „2011. év Tőzsdei Bevezetése” díját. Feladata volt továbbá a társaság hosszútávú finanszírozását biztosító tőkeemelésekkel kapcsolatos befektetői és jogi munkák irányítása.
2012-től a Szentkirályi Ásványvíz Kft. gazdasági igazgatójaként tevékenykedik. Az általános gazdasági igazgatói feladatok mellett a cég középtávú stratégiájának megalkotásában és megvalósításában vesz részt. Sándor Benedek célja, hogy a Szentkirályi Ásványvíz Kft. további sikereinek érdekében támogassa a hatékony gazdálkodást, valamint a vállalkozás terjeszkedési és fejlesztési terveihez szükséges stabil pénzügyi háttér biztosításában kíván jelentős szerepet vállalni.
Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?
Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!
2025. július 16. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Németország beidézte a kínai nagykövetet a vörös-tengeri incidens miatt
5 órája
-
Putyin tudja, hogy hol van a NATO Achilles-sarka
5 órája
-
Az EU túlzottdeficit eljárása többet megenged majd Magyarországnak is
5 órája
-
A forint nem királykodott
6 órája
-
A Daimler Truck tömeges elbocsátásra készül Németországban
6 órája
-
Eldobálták az OTP részvényeit kedden
7 órája
-
Ideiglenesen lezárták az Akropoliszt, betiltottak többfajta munkavégzést
7 órája
- Nagyon rossz hírt közölt a Samsung
- Mielőtt elindul, ezt olvassa el! Friss hírek érkeztek a tömegközlekedésről
- Orbán Viktor friss jelentést adott ki a hétfői viharról
- A kormány behálózná a vidéket
- Nesze nekünk árrésstop: nem le-, hanem csak még feljebb ment az infláció
- Kiderült az igazság: a Szülői Hang kiperelte Pintér Sándoréktól az eltitkolt adatokat
- Mindenkit lesokkolhat az állami hivatal közlése
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Nem káprázik a szeme, tényleg ennyit ér most egy forint 2025. július 2. 07:36
- Ennyiből él havonta egy szegény és egy gazdag német család 2025. július 6. 12:59
- Eggyel csökkenhet a NATO-tagok száma? 2025. július 5. 09:46
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat 2025. június 15. 10:03
- Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak 2025. június 14. 11:47
Németország beidézte a kínai nagykövetet a vörös-tengeri incidens miatt
Berlin szerint veszélyes akció volt.
Az EU túlzottdeficit eljárása többet megenged majd Magyarországnak is
A védelmi kiadások mentesülhetnek a túlzottdeficit eljárás alól.
A forint nem királykodott
Vegyesen alakult a magyar deviza árfolyama a keddi nap folyamán.
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42



-
Még tart a viharkárok felszámolása
18:39
-
Megújul az egri piac körüli Katona tér a tervek szerint – 600 millió forintos fejlesztést szeretne a polgármester a Katona téren
16:18
-
Baleset és helyszínelés Egerszalók felé
14:19
-
Gyermekekről töltött fel pornográf videókat az internetre egy kövesdi férfi
13:06
-
Vége egy családi drogbiznisznek Verpeléten
12:33
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak
2025. június 14. 11:47
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
-
Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
2025. július 8. 08:30
-
Emelkedett az állampapírok hozama
2025. július 8. 13:31
-
Kötelezettségszegési eljárás indul az árrés miatt Magyarország ellen: vaklárma vagy valós diszkrimináció?
2025. július 8. 05:47
-
Itt a friss lista: ezek a vonatok nem járnak ma
2025. július 8. 07:05
-
Putyin tudja, hogy hol van a NATO Achilles-sarka
2025. július 8. 19:23
