1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Annak ellenére, hogy a legfrissebb adatok szerint stagnált a munkanélküliségi ráta nincs okunk örömre, mivel a mérséklődés a közmunka programok felfutásának, illetve szezonális hatásoknak tulajdonítható, nem a versenyszféra javulásának. Így a pozitív adat nem változtat az összképen: egyik hazai szektorban sem várható növekedés.

Idén február–áprilisban 3 millió 811 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 52 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A férfiak és a nők munkaerő-piaci pozíciója azonos mértékben javult. Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek száma 496 ezer fő volt, 15 ezer fővel több, mint egy évvel ezelőtt. A munkanélküliségi ráta ugyanakkor alig változott, továbbra is 11,5 százalékon áll. Részletek>>

Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója elmondta: a hazai eszközök kilátásait a legfrissebb munkanélküliségi statisztika nem javítja érdemben, így a  hazai növekedési kilátások javulása továbbra sem körvonalazódik.

A szakértő szerint habár a legutóbbi munkaerő-piaci adat a munkanélküliségi ráta csökkenéséről számolt be, ez azonban leginkább a közmunkaprogramok tavaszi felfutásának illetve szezonális hatásoknak köszönhető, nem pedig a versenyszféra javulásának. A tavalyi évvel összehasonlítva az idei év első három hónapjában jelentősen megemelkedett a közfoglalkoztatottak létszáma a közszférában.

A szakértő véleménye szerint így a mostani pozitív adat nem változtat az összképen, hogy a hazai gazdaság egyik szektorában sem várható számottevő növekedés: a vállalati szektorban a nagy autóipari beruházások által generált foglalkoztatottság bővülés pozitív hatását a folyamatos leépítések kioltják, miközben a kormányzati szektorban továbbra is létszámstop van érvényben.

Horváth István úgy véli, hogy a foglalkoztatottság jelenlegi szinten stagnálása tartósan fenntartja a gyenge hazai belső fogyasztást, tovább erősítve ezáltal a gazdasági visszaesés esélyét, ami a hazai befektetési eszközök kockázatainak növekedését és alulteljesítését eredményezheti.

Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője szerint teljesen megfelel a szezonalitásnak, hogy a foglalkoztatottak száma mintegy 20 ezerrel nőtt az előző három havi átlaghoz képest, míg több mint 52 ezerrel nőtt egy év alatt, túlnyomórészt a közcélú foglalkoztatásnak köszönhetően. Suppan Gergely szerint az aktívak számának növekedését a szigorúbb nyugdíjba vonulási feltételek és a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata okozhatja, így a közeljövőben tovább nőhet az aktívak száma.

Szezonális hatásoknak köszönhetően a következő hónapokban tovább emelkedhet a foglalkoztatás, míg a szigorúbb feltételek miatt ennél kisebb mértékben csökkenhet a munkanélküliség - vélekedik a szakértő. Hozzátette: a nyári hónapokra 10,6 százalékra csökkenhet a munkanélküliségi ráta, majd az év végére újra elérheti a 11,4 százalékot, az éves átlagos munkanélküliség – valamivel magasabb foglalkoztatás mellett – a tavalyival egyezően, 11 százalékos lehet.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG