A K&H pályakezdők jóléti indexe a fiatalok elégedettségét az alapján értékeli, hogy az életük különböző területeit mennyire tartották fontosnak. A legfontosabb tényező kimagaslóan a család volt, ezt a fiatalok 57 százaléka sorolta az első három legfontosabb helyre. A fiatalok majd fele számára egyértelmű példaképek a szüleik. Ezzel szemben meglepő adat, hogy saját család alapításában nem jár élen a korosztály.
Nagyon kis részük, 9 százalékuk él házasságban, és ez az arány a 26 év felettiek körében is csak 18 százalék. A házas nők kicsivel magasabb aránya – 13 százalék, szemben a férfiak 4 százalékával – magyarázható azzal, hogy ők idősebb férfiakkal kötöttek házasságot, akik már nem tartoznak a vizsgált, 21-29 éves korcsoportba. Az azonban már valószínűleg a párkapcsolat fogalmának különböző értelmezéséből fakad, hogy a nők 62 százaléka vallotta magát párkapcsolatban élőnek, míg a férfiaknak csak 42 százaléka. A kisebb városokban a legjellemzőbb, hogy a fiatal egyedülálló (46 százalék), és itt a legkevésbé szokásos, hogy a párkapcsolatban élők együtt is élnek (23 százalék), ugyanakkor Budapesten ez az arány 32 százalék.
Nincs munka és nincs önálló lakás sem
„A korosztály magas munkanélküliségi mutatói – a 21-29 évesek körében 22 százalék – a magyar gazdaság kedvezőtlennek ítélt kilátásai sem erősítik az önállósodás iránti igényt. Lakásvásárlásra egyedülállóként keveseknek van lehetőségük, és csak 14 százalékuk tervez biztosan vagy valószínűleg lakásvásárlást a következő három évben” – mondta el Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági banki divízióért felelős vezérigazgató-helyettese.
A fiatalok több mint fele még együtt él a szüleivel, a keleti régióban különösen magas ez az arány, 67 százalék. Akik a szüleikkel együtt élnek, azoknak több mint 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ez az állapot teljesen megfelelő számára, ugyanennyien érzik úgy, hogy minden támogatást megkapnak a szülőktől. Önálló háztartásban él a budapestiek háromnegyede, de a kisebb városokban ez az arány mindössze 29 százalék. A fiatalok körében magas a munkanélküliség, ez az arány tavaly az utolsó negyedévben már elérte a 27 százalékot.
A szülőkkel való együttélés időszaka lehetőséget ad arra, hogy a fiatalok – a családdal közösen vagy egyedül – az önálló élethez szükséges alapokat összegyűjtsék. Ehhez azonban tudatos tervezés, rendszeres megtakarítások kellenek. Konfliktusforrást okozhat, ha az önállósodni vágyó fiatal anyagi okok miatt nem tud elszakadni a szüleitől, de az is, ha a szülők érzik úgy, gyermeküknek ideje lenne saját lábára állnia.
Visszafogott gyermekvállalás
A válaszadók 91 százalékának jelenleg nincs gyermeke, a 26 évnél idősebbek körében is csak minden ötödik említett gyermeket. A fiatalok 11 százaléka úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem tervez gyermeket, 60 százalékuk viszont az elkövetkező három évben tervez gyermekvállalást. Az összesen tervezett gyermekszám átlagosan 1,9 a diákok körében ez a szám 2,2 míg az aktív keresők körében 1,8. A családi körülményeikkel a megkérdezettek elégedettek voltak, az összes vizsgált élet-komponens között ez érte el a legmagasabb értéket.
"Az első tartós párkapcsolat és a szülőktől való önállósodás halasztása az elmúlt évtizedekben folyamatosan megfigyelhető. A fiatalok egyre később élik át ezeket az eseményeket. A házasságkötésre és a gyermekvállalásra ez különösen igaz, sőt, egyre többen lesznek, akik várhatóan sosem kötnek házasságot és gyermektelenek maradnak. A jelenségnek több oka van. Egyik ezek közül a felsőoktatási expanzió. Természetes, hogy a főiskolán, egyetemen tanulók tovább élnek a szüleikkel és később alapítanak önálló családot, mint azok, akik már 18 évesen kilépnek a munkaerőpiacra” – mondta Murinkó Lívia, a Központi Statisztikai Hivatal - Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársa.