A Vasutas Szakszervezetek Szövetsége közleménye szerint a VKF-ben a bérajánlás létrejöttét a munkaadói konföderációk közül továbbra is egyedül a Vállalkozók Országos Szövetsége akadályozza.
A szakszervezeti szövetség csütörtöki küldöttgyűlése megerősítette az elnökség döntését: ha a Vállalkozók Országos Szövetségének magatartása ellen az április 8-ával kezdődő hétre tervezett tiltakozásuk nem vezet eredményre, a VASZ-t alkotó három szakszervezet kollektív munkaügyi vitát kezdeményez a MÁV-csoportnál a bérfejlesztésről, eredménytelenség esetén pedig vasutassztrájkot hirdet.
A MÁV Csoport cégeinél öt éve az infláció mértékével folyamatosan csökken a munkavállalók reálkeresete, ami a mintegy huszonötezer vasutast képviselő VASZ szerint a továbbiakban tarthatatlan - hangsúlyozza közleményében a vasutas munkavállalókat tömörítő szövetség.
Közleményében a VASZ emlékeztet arra, hogy korábban már többször is felszólította a Vállalkozók Országos Szövetségét álláspontjának felülbírálására, hogy a bérajánlás mielőbb létrejöhessen.
A Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szakszervezetét és a VDSZSZ Szolidaritást tömörítő Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) bérajánlás elfogadását sürgeti a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumban (VKF), ha ez nem jön létre, felszólítja a kormányt a köztulajdonban lévő vállalatokra vonatkozó bérajánlás megtételére - közölte a VASZ.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Padlót fogott a mobilpiac: vigyázzon a telefonjára, mert nem mostanában vesz majd újat!
5 órája
-
Jövő évi költségvetés: kiderült, mire készül Magyar Péter
6 órája
-
Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
6 órája
-
Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
7 órája
-
Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
8 órája
-
Karácsony Gergely jelentkezett: rengeteg lakásban árad a meleg
8 órája
-
Húsbavágó: tovább drágulnak a kedvenc kis csomagjaink
8 órája
Mfor.hu Top24
- Eljött a nap: rajtol a fideszes DPK tábor
- Drámai módon terjed a pszichológiai manipuláció, az Oscar-díjas magyar rendező nagyapját is kiforgatták a vagyonából
- Lerántotta a leplet Vitézy Dávid a forradalmi mozdonyról, videó is készült
- Szankciók: Putyinnak jókora ajándék hullott az ölébe Trump egyetlen aláírásával
- Ítéletet mondtak Leó pápa orvosai, közel a fordulópont
- Kapaszkodjon a telefonjába, mert jó ideig nem lesz olcsó mulatság újat szereznie
- Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek
Karrier
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:29
Szerinte az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé.
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából 2026. október 14. 18:50
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
Friss
Vállalat
Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat.
7 órája
Makro / Külgazdaság
Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar?
8 órája
Közérdekű
Karácsony Gergely jelentkezett: rengeteg lakásban árad a meleg
A főváros több ezer lakásában történt meg a fűtésindítás.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Évekig száguldottak a lakásárak, most váratlan fordulat jött Magyarországon
16:48
-
Mi kell az újraiparosítás felpörgetéséhez?
16:09
-
Magyar Péter fontos bejelentést tett a költségvetésről
15:36
-
Megszerették a rugalmas munkavégzést a magyar dolgozók
14:06
-
Valami nincs rendben az orosz vodkapiacon
12:51
Turizmus Online cikkei
-
Rekordnyár után ilyen téli szezonra készül a Wizz Air
08:38
-
Közbeszerzések: többszereplős modellt alakított ki a felelős hivatal
03:12
-
BDPST Group: nem Tiborcz Istváné a hévízi Le Primore szálloda
19:12
-
Rettegés Székesfehérváron
15:52
-
Erőművek Éjszakája: irány a hulladéklerakók, víztornyok és távfűtőművek világa
15:46
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
top 24
-
Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
2026. október 17. 10:39
-
Magyar Péter színt vallott – szerinte csak így lehet eredményeket elérni Brüsszelben
2026. október 17. 11:11
-
Padlót fogott a mobilpiac: vigyázzon a telefonjára, mert nem mostanában vesz majd újat!
2026. október 17. 16:48
-
Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
2026. október 17. 15:56
-
Magyar Péter: „Nem gondolnám, hogy Ukrajna elnöke el fog jönni”
2026. október 17. 09:04




