2p
Drágult tavaly a brit monarchia, de II. Erzsébet királynő javadalmazása ennek ellenére nőhet.


A Buckingham-palota által kedden ismertetett beszámoló szerint az áprilissal zárult 2016-2017-es pénzügyi évben 42 millió font (csaknem 15 milliárd forint) nettó kiadással járt a királyság intézményének működtetése; ez kétmillió fonttal több a monarchiára fordított előző évi nettó összegnél.

Sir Alan Reid udvari kincstárnok szerint a királyi ház fenntartása tavaly az Egyesült Királyság egy-egy alattvalójának mindössze 65 pennyjébe került.

Sir Alan kiemelte, hogy ez egyetlen első osztályú postai bélyeg ára, és ehhez kell mérni, hogy a királynő mi mindent tesz az országért.

A monarchiára elkülönített állami juttatás a Crown Estate - a királyi birtokokat, kereskedelmi ingatlanokat és egyéb befektetéseket kezelő független holding - éves költségvetési befizetéseinek 15 százaléka volt eddig, de ezt a 2017 és 2027 közötti időszakban 25 százalékra emelték, hogy finanszírozni lehessen az első számú londoni királyi rezidencia, a Buckingham-palota halaszthatatlan - és várhatóan 369 millió fontba kerülő - renoválását.

A Crown Estate eredménye a keddi beszámoló szerint a 2016-2017-es pénzügyi évben 24,7 millió fonttal 328,8 millió fontra emelkedett. Ennek alapján az uralkodó személyi kiadásait finanszírozó állami apanázs, a Sovereign Grant - amelynek összegét mindig két pénzügyi évre előre határozzák meg a Crown Estate eredményjelentéseihez képest - 2018-2019-ben várhatóan 8 százalékkal 82,2 millió fontra emelkedik.

A britek kitartanak a monarchia mellett

A legnagyobb brit monarchiaellenes szervezet, a Republic keddi közleménye szerint a biztonsági őrizetre fordított kiadásokkal és egyéb költségekkel együtt a monarchia fenntartásának éves számlája megközelíti a 345 millió fontot. Graham Smith, a Republic vezérigazgatója szerint az adófizetőkre komoly terhet ró a királyi család kivételezett életvitelének finanszírozása.

A szervezet a monarchia felszámolásáért és a választott államfői intézmény meghonosításáért kampányol. A felmérések azonban rendre azt mutatják, hogy a monarchia intézményének támogatottsága szilárd: a britek 65-70 százaléka szeretné fenntartani ezt az államformát.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG